0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Sok százezer utas az Északerdő kisvasútjain

Sok százezren utaztak az elmúlt évben az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. kisvasútjain, a lillafüredin (LÁEV) és a pálházin (PÁÉV), évtizedes rekordokat megdöntve ezáltal - tájékoztatta a társaság az MTI-t szerdán.

Átlépte a 300 ezret az Északerdő erdei vasútjainak összesített utaslétszáma 2018-ban, a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton több, mint 259 ezer utast regisztráltak, a Pálházi Állami Erdei Vasúton utazók száma pedig meghaladta a 41 ezret, a LÁEV-nél hosszú évtizedek óta, míg a PÁEV-nél kilenc éve nem utazott ennyi ember egy év alatt – ismertette a statisztikát Zay Adorján, a cég vezérigazgatója.

Közlése szerint

a lillafüredi kisvasúton csaknem 20 ezerrel nőtt az utasok száma a 2017-es évhez képest, legtöbben augusztusban kisvonatoztak, de nagyon sokan utaztak a Bükkben júliusban és – a már hagyományos Mikulásvonat rendezvénynek köszönhetően – decemberben is.

A hegyközi, pálházi vasúton több mint 7500-zal nőtt az utasszám egy év alatt, ami 22 százalékos növekedés a 2017-es adatokhoz képest. A Hegyközben a nyári hónapok voltak a legerősebbek, júliusban és augusztusban egyaránt 10 ezernél is többen utaztak a szerelvényeken. Itt egyébként tavaly a korábbi évtizedek gyakorlatával szakító, új szemléletű menetrend lépett életbe: a főszezonon kívül kevesebb, nyáron viszont több vonat közlekedett. Az intézkedéstől a társaság éppen az utasok számának növekedését várta, amint ez igazolódott is – tette hozzá a vezérigazgató.

Zay Adorján közölte azt is, hogy a kisvasutak ismertségének érezhető növekedésével 2019-ben további utasszám-növekedést vár az Északerdő Zrt., aminek érdekében a legoptimálisabb kiszolgálásra törekszik.
Forrás: MTI