Back to top

Hazai ízekben idén ismét a zalaegerszegi szakiskola győzött

A 2019. évi sertéshús-fogyasztás ösztönző kampány „Hazai ízek, hazai asztalokon” című szakképző iskolai szakácsversenyén a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Báthory István Szakgimnázium és Szakközépiskola csapata szerezte meg az elsőséget.

Az Agrármarketing Centrum (AMC) által szervezett vetélkedőn ez alkalommal is a nappali tagozatos, szakképzési centrumokban, iskola rendszerű képzésekben résztvevő tanulók mérték össze tudásukat. Az összesen három fős - két szakácstanulóból és egy felkészítő szakoktatóból álló - csapatoknak

kimagasló minőségű, hazai alapanyagokból, ez alkalommal sertéscombból kellett olyan ételt készíteniük a versengés során, amely nem csupán otthon, vagy a közétkeztetésben, hanem az éttermek kínálatában is megállná a helyét.

Ráadásul ízvilága mellett látványában is igazi gasztronómia élményt nyújt.

A zsűrielnök, Zsolnay Gábor
A zsűrielnök, Zsolnay Gábor
A fiatal szakácstanoncok kreatív ötletekkel, újszerű elkészítési módszerekkel, ízletes ételpárosításokkal és esztétikus, elsőrangú tálalással örvendeztették meg a zsűrit, amelynek elnöke Zsolnay Gábor mesterszakács volt, a bírálásban részt vett Böröcz Zsófia gasztromentor, Petrás Krisztina, az Agrármarketing Centrum marketing és kommunikációs irodavezetője, valamint Babati István, a Vágóállat és Hús Terméktanács elnöke. A négy döntős csapat vetélkedését az AMC facebook oldala élőben is közvetítette a döntő napján.

Giczi Gergely, a versenyt szervező Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese az esemény kapcsán azt mondta: „a fiatal szakácsok számára is fontos, hogy már ifjúkorukban megmérettethessék magukat, mert a versenyeken szerzett tapasztalatok hozzájárulnak szakértelmük, egyéniségük, egyediségük kifejlődéséhez, ami a magyar gasztronómia értékmegőrzését és jövőbeli eredményességét is szolgálja”.

A győztes fogás
A győztes fogás

Az összességében 13 jelentkező csapattal szervezett verseny kiélezett küzdelmet mutató döntőjében

az első helyet végül a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Báthory István Szakgimnázium és Szakközépiskola csapata szerezte meg, akik egy baconnal sütött sertés felsált készítettek zsályás laskagombával, karamellizált batátapürével, köleslepénnyel és fehérboros pecsenyelével.

A nyertes csapat
A nyertes csapat
A zalaegerszegi csapat immár másodszor győzedelmeskedett, hiszen a tavalyi versenyen is ők hódították el a győztes trófeát.

A második helyezést elérő szekszárdi SZC Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégium és a harmadik helyezett BVHSZC Dobos C. József Szakképző Iskola csapata mellett a döntőben komoly küzdelmet vívtak a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Keszthelyi Szakgimnáziumának séftanoncai is.

A döntőben vívott csatát nyomon követő zsűritagok az eseményt követően azt is kiemelték, hogy az ételek minősége, az elkészítés során tanúsított munkavégzés, fegyelmezettség és az az összetartó csapatmunka is elismerést érdemelt, amiről a csapattagok tanúbizonyságot tettek a versenyen.

Forrás: 
Agrármarketing Centrum

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

„A legszebb konyhakertek” – idén hetedszer

Még lehet jelentkezni a „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos programra! „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos program az otthoni kertművelés értékére irányítja rá a figyelmet.

Rendhagyó agráróra fiataloknak

Mezőgazdasági érdekességekről tartott rendhagyó tanórát lapunk a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziumában. A pénzügyi ismeretek óra keretében a hangsúly a modern agráriumon volt.

Büntetni fogják a kettős minőségű élelmiszerek árusítását Csehországban

A cseh kormány hétfői ülésén jóváhagyta az élelmiszertörvény módosítását, miszerint ezentúl tilos lesz az azonos csomagolású, de eltérő minőségű élelmiszerek árusítása Csehországban – közölte a cseh kormányhivatal hétfőn a Twitteren.

Újabb áfacsökkentésre készül Románia

A román kormány úgy döntött, hogy támogatja az egészséges és hazai hagyományos ételek fogyasztását, ezért azok áfáját 9-ről 5 százalékra mérsékli. A cél az, hogy 5-6 éven belül a „Made in Romania” feliratú termékek fogyasztása általános és mindennapos legyen.

A baromfiágazat költött a legtöbbet beruházásra tavaly

Csaknem 168 milliárd forint értékű beruházást hajtottak végre a 19 munkavállalónál többet foglalkoztató élelmiszeripari cégek tavaly - közölte az előzetes adatokat az Agrárgazdasági Kutató Intézet. A legtöbb, 30 milliárd forintot meghaladó beruházás a baromfifeldolgozó ágazatban volt.

Egy farm, ami tisztítja a tengert

Szokatlan gazdaságot vezet egy amerikai anyuka: tengeri moszatot, kagylókat és osztrigát nevel, melyek nemcsak fenntartható élelmiszert szolgáltatnak, hanem hozzájárulnak a szennyezett vizek tisztulásához is.

Új külpiaci távlatokat nyithat a magyar agrárdigitalizáció

Az Agrárminisztérium kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy az agrárpálya vonzóvá tételével, új, digitális tudás, készségek, szemlélet elősegítésével támogassa a gazdálkodást választó vidéki fiatalokat.

Jubileumi borverseny Élesden

Az év egyik legfontosabb borászati eseményének a jubileumi, XX. Erdélyi Szőlőhegyek Borverseny ígérkezett. Idén a Sebes-Körös menti kisváros, Élesd adott otthont a rendezvénynek. Bihar megyében eddig két alkalommal rendeztek Erdélyi Szőlőhegyek-borversenyt: 2003-ban Nagyváradon, illetve 2015-ben Bihardiószegen.

A természet és a munka szeretetére nevel

Iskolakerti műhelynapot szervezett pénteken a Répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és az Iskolakertekért Alapítvány. A szervezet minden évben más-már térségben rendezi meg programját, amelyen a környékbeli iskolák megismerhetik egymás kertműveléssel kapcsolatos oktató, nevelő munkáját.

A becsületes kereskedelem 1,6 milliárd eurót ér Németországban

A Fairtrade teremékek forgalma Németországban az elmúlt évben 22 százalékkal nőtt átlépve az 1,6 milliárd eurós határt.