Back to top

Az erdei faválasztékot szállítókat is ellenőrzi a Nébih

Erdei faválaszték szállítása kizárólag szállítójeggyel végezhető. 2019. január elsejétől már csak az új típusú szállítójegy alkalmazható, amelyen a szállítás részleteit a fuvarozóknak kell feltüntetnie és igazolnia. A Nébih a jövőben fokozottan ellenőrzi, hogy a fuvarozók eleget tesznek-e kötelezettségeiknek. A mulasztás komoly szankciókat vonhat maga után.

Erdei faválaszték szállítása során a fuvarozók feladata, hogy a szállítójegyen rögzítsék a legfontosabb adatokat, amelyekkel igazolni tudják, hogy a szállítás valóban megtörtént. A szállítójegyen az alábbi információknak kell szerepelnie:

  • a szállítás kezdetének és befejezésének időpontja,
  • az induláskor leolvasott kilométeróra-állás és
  • célba érkezéskor az erdei faválaszték átadásának időpontja.

Emellett a fuvarozóknak a szállítójegyet két helyen is alá kell írniuk, ezzel igazolva a szállítójegy átvételét annak kibocsátójától, valamint a szállítási időpontok helyes feltüntetését.​

A szállítások során történő esetleges visszaélések felszámolása érdekében a Nébih a jövőben fokozottan ellenőrzi, hogy a fuvarozók teljesítik-e kötelezettségeiket. Amennyiben a szállítójegyen hiányosan, vagy valótlanul adják meg az adatokat, valamint azokat aláírásukkal nem igazolják, a mulasztások komoly szankciókat vonhatnak maguk után.

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Csak képzett tanárok vezethetik a vándortáborozó gyerekeket

Mintegy 4000 gyermeket vezetnek majd végig az Erdei Vándortáborok útvonalain azok a pedagógusok, akik az Országos Erdészeti Egyesület és a Testnevelési Egyetem által koordinált gyalogos vándortáborvezető továbbképzésen részt vettek.

Mintha őserdőben járnánk

Az idén 50 éves Pilisi Parkerdő Zrt. területén található Erdőanyai-völgyben a Parkerdő alapítója, dr. Madas László több mint 60 éve indította el a maga korában forradalminak számító programot: egy erdőrészlet természetközeli gazdálkodási módszerrel történő kezelését. A Visegrádhoz közeli erdőrészlet ennek köszönhetően mára az őserdőket megközelítő állapotban van.

Élet a föld alatti ismeretlenben

Szinte nincs, ki ne ismerné a vakondot, noha igen keveseknek adatik meg, hogy élő példányát láthassa. Legtöbben a Kisvakond rajzfilmsorozat révén barátkoztunk meg vele, a mesékben bájos, nagy szemű, jószívű teremtménynek mutatja magát. De valójában hogyan is él ez a különös megjelenésű rovarevő?

Elérhetőek a legfrissebb erdészeti adatok a Nébih honlapján

Tájékoztatja a Nébih az érintett szakembereket és az érdeklődőket, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapján elérhetőek a hazai erdők legfontosabb éves, illetve idősoros statisztikai adatai.

Jobb, ha éjjel nem párologtat a szőlő

Biztató felfedezést tettek az INRA és a Montpellier SupAgro kutatói a szőlő éjszakai transzspirációjával kapcsolatban. Arra jöttek rá, hogy a szőlő éjszakai vízvesztése csökkenthető bizonyos fajták használatával. Ez a terület eddig feltáratlan volt, pedig komoly lehetőség nyílik általa arra, hogy szárazságtűrőbb szőlőfajtákat szelektáljanak.

Rendhagyó agráróra fiataloknak

Mezőgazdasági érdekességekről tartott rendhagyó tanórát lapunk a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziumában. A pénzügyi ismeretek óra keretében a hangsúly a modern agráriumon volt.

Egyre hatékonyabb az illegális fakitermelés és kereskedelem elleni küzdelem

Az elmúlt három év eredményei alátámasztják, hogy egyre hatékonyabban végzi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a teljes faanyagkereskedelmi lánc ellenőrzését Magyarországon.

Erős felhatalmazás a brüsszeli tárgyalásokra

Példaértékű összefogással erős meghatalmazást adott a magyar gazdatársadalom az őket képviselők kezébe az új uniós ciklus tárgyalásaira, hangzott el az Agrárminisztérium, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magosz sajtótájékoztatóján. Az uniós agrártámogatások tervezett csökkentése miatt indítottak petíciót a gazdatársadalom képviselői, és a tiltakozáshoz közel 200 ezer aláírást gyűjtöttek össze.

Für Anikó: A soknál több az elég

Fellélegzünk, amikor a tavaszi verőfényben magunk mögött hagyjuk a budapesti dugókat és zöldülő dombok között visz az utunk, hogy megérkezzünk a Zsámbéki-medence széléhez, ahol Für Anikó vár bennünket egy beszélgetésre.

Magyarország hozzájárul a fejlődő országok élelmezésbiztonságának megteremtéséhez

A családi gazdaságok erősítése, az élelmezésbiztonság és a táplálkozás kérdései, valamint a klímaváltozás problémaköre is napirendre került az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO), valamint az Agrárminisztérium közös konferenciáján.