Back to top

Az agrárszakmák sztárjai

Véget ért a kétnapos Agrár Szakma Sztár fesztivál. Kihirdették az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny és a Szakma Kiváló Tanulója Versenyek eredményeit, a dobogósok személyesen vehették át elismeréseiket.

Az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen és a Szakma Kiváló Tanulója Versenyeken az ország 92 szakképző iskolájából 688 tanuló nevezett be. Összesen húsz szakma tanulói mérték össze tudásukat, kreativitásukat, ügyességüket, nyolc szakmai versenyének a döntőjét rendezték a fesztivál keretében. A Hungexpo területén azonban mind a 20 szakma bemutatkozott. 

A rendezvény zárásán Győrffy Balázs, a főszervező Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke elmondta, hogy az Agrár Szakma Sztár fesztiválnak az agrárszakmák népszerűsítése, a pályaorientáció és az agrárszakképzés fejlesztése volt a célja.  Sokak voltak rá kíváncsiak, mintegy 3100 látogató győződhetett meg róla, hogy milyen sokrétű, sokszínű a mezőgazdaság, és érdemes rá építeni. A fiatalok egy része ki is próbálta a szakmák egyes fogásait.  A mezőgazdasági szakmákat zömmel családi indíttatásból választják a fiatalok, a képzésre azonban nekik is szükségük van.

 

A NAK nagy hangsúlyt fektet az oktatásra, 117 agrár- és élelmiszeripari szakmáért vállal felelősséget. A köztestület ellenőrzi egyebek közt a gyakorlati képzést, felkészíti a gyakorlati oktatókat, nyilvántartja a tanulószerződéseket, gondozza a vizsgakövetelményeket. Mindezek mellett törekszik arra is, hogy vonzóvá tegye az agráriumot a fiatalok előtt.  

A tanulók versenyen nyújtott teljesítménye példaértékű a fiatalabbak számára, és hozzájárulhat a generációváltáshoz, mondta Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke. A jelenleg zajló technológiai robbanás időszaka felkészült szakembereket igényel, és hogy őket megtaláljuk, meg kell mutatni a mezőgazdaságban rejlő lehetőségeket. Az Agrár Szakma Sztár fesztivál erre tökéletesen alkalmas. A versenyek sokat adnak a fiataloknak és hosszú távon az egész ágazatnak, a diákok felkészítéséért pedig nagy köszönet illeti tanáraikat, oktatóikat.

Az agrárium korszerűsítése mellett magas színvonalú szakképzésre van szükség ahhoz, hogy a magyar mezőgazdaság versenyképes lehessen. Az agrároktatás célja, hogy az ágazatban a korszerű technológiákat alkalmazni képes, valamint a hazai és nemzetközi kapcsolatokban is eligazodó, művelt, több területen felhasználható tudásanyaggal rendelkező szakemberek dolgozzanak. Az intézményeket is fel kell készíteni arra, hogy a digitális technológia jelentősen átalakítja az agrárgazdaság emberi erőforrás szükségletét, korszerű intézményi háttérre, duális képzésre, tangazdaságokra van szükség, és az állam által fenntartott központi gyakorló gazdaságokra kell építeni, hangsúlyozta  Bagdán Boglárka. Az Agrárminisztérium agrár-szakképzésért felelős helyettes államtitkára arra kérte az intézményvezetőket, tanárokat, szakoktatókat, hogy tegyék vonzóvá a diákok számára a gazdálkodói életformát, tárják föl az agráriumban rejlő lehetőségeket.

A helyettes államtitkára szerint a fesztivál lehetőséget adott a tehetséges tanulók méltó megmérettetéséhez, rutint szerezhettek és önbizalmat meríthettek. A résztvevők a tudásuk legjavát adták, esélyt kaptak arra, hogy bizonyíthassák rátermettségüket, és aki jól kamatoztatja a versenyen szerzett tapasztalatokat, könnyebben megtalálja számítását az életben is.

A húsz agrárszakképzés legjobbjai
Fotó: NAK

A 20 szakmai verseny győztesei: 

-  Állattenyésztő és állategészségügyi technikus: Takács Lóránt (Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola)

- Élelmiszeripari analitikus technikus: Bodzán Nikoletta (Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola)

- Élelmiszeripari technikus: Horsik Jázmin Zsuzsanna (Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola)

- Erdészeti és vadgazdálkodási technikus: Farkas Márk (Kaposvári SZC Dráva Völgye Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Kollégiuma)

- Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus: Balaton Regina Hanna (Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium)

- Környezetvédelmi technikus: Donkó Antal (Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Pálfy-Vízügyi Szakgimnáziuma)

- Mezőgazdasági gépésztechnikus: Hunyadi Ármin (AM Kelet-magyarországi Agrárszakképző Központ, Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium)

- Mezőgazdasági technikus: Győri Dávid (Gregus Máté Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola)

- Parképítő és fenntartó technikus: Kovács Vince András (AM KASZK - Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakgimnáziuma és Kollégiuma)

- Dísznövénykertész: Németh Szabina Beatrix (Magyar Gyula Kertészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola)

- Édesipari termékgyártó: Seres Cintia (Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola)

- Erdészeti szakmunkás: Czekmeiszter Zsolt (Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium)

- Gazda: Pintér Béla (Kenderesi Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium)

- Húsipari termékgyártó: Vörös Norbert Ferenc (Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium)

- Kertész: Felföldi Fanni (AM ASZK - Bartha János Kertészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája)

- Lovász: Matesán Veronika (Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakközépiskola és Kollégium)

- Mezőgazdasági gépész:  Bánkus Zoltán (Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium)

- Pék: Herold Péter (Nagybajomi Kolping Katolikus Szakközépiskola és Kollégium)

- Szőlész-borász: Pintér Márk Szilveszter (AM DASZK Teleki Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma)

- Virágkötő és virágkereskedő: Timár Dominika (Magyar Gyula Kertészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola)

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Magyarország hozzájárul a fejlődő országok élelmezésbiztonságának megteremtéséhez

A családi gazdaságok erősítése, az élelmezésbiztonság és a táplálkozás kérdései, valamint a klímaváltozás problémaköre is napirendre került az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO), valamint az Agrárminisztérium közös konferenciáján.

A tájidegen fajok végleges kiszorítására törekednek

A Pilisi Parkerdő Zrt. az őshonos növényzet visszatelepítésével állítja helyre az évszázadok óta megváltoztatott élőhelyeket. Tavasszal a Dunabogdány környéki védett erdőkben kezdődött meg az őshonos tölgyfajok visszatelepítése.

Szerteágazó mezőgazdasági tevékenységet tervez a FAKT AG

A hajtatókertészeket érdeklő beruházásról esett szó a FruitVeB nyílt napján. Nagy István agárminiszter szerint most kell átállnunk a 21. századi termesztési módszerekre, ehhez adhat lendületet a tervezett beruházás. Igényes termékek európai piacokra juttatása, ésszerű energiafelhasználás – talán ezek a FAKT AG tervezett másfél milliárd eurós beruházásának kulcselemei, derült ki az előadásokból.

Gyerekeket lepett meg az erdészet és a motoros csoport

Az EGERERDŐ Zrt. és a Szelíd Motorosok facebook csoport tavasszal meghirdetett plüssállat gyűjtési akciója sikerrel zárult, mely az erdőgazdaság tavaszi véradónapjával lett összekapcsolva. A segítő kezet nyújtó emberektől, erdészektől és a civil lakosságtól több száz plüssállat gyűlt össze Egerben.

Júniusban a likőrkészítés lesz a tananyag a NAK-nál

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatóságának „Tanuljunk együtt!” ingyenes szakmai programsorozata tovább folytatódik: júniusban a likőrkészítés témakörében mélyedhetnek el a kamarai tagok.

Születésnapi nyílt borbírálat Pécsen

Az idén 70 éves a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete, amit több szakmai rendezvénnyel tesznek emlékezetessé. Így a kísérleti borok nyilvános bírálatára 70 érdeklődő vendég is jegyet válthatott. Tizenkét kísérlet eredményét mutatta be Hevér László főborász.

Középpontban a víztakarékos gazdálkodás - Országjáró körút indult

„Szárazság idején is eredményesen" címmel, telt házzal indult országjáró körútjára Herceghalmon a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) közös konferenciasorozata, amelynek témája a csapadékhiányos időszakban történő eredményes gazdálkodás - közölte a NAIK a Magyar Mezőgazdasággal.

Készülődés az ország legnagyobb szántóföldi kiállítására

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) egy rendhagyó interaktív sajtótájékoztató keretében informálta az újságírókat a május 23-24-én megrendezendő III. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShowról.

Tíz helyszínen tesztelik a kukoricát

Tíz helyszínen indult el a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kukorica posztregisztrációs fajtakísérlete. Idén összesen 39 kukorica hibridet tesztelnek a szakemberek.

Még nem késő gondoskodni az időjárási kockázatok kezeléséről

Idén is számos időjárási kockázat sújthatja az agráriumot, azonban növénybiztosítás megkötésével kezelhetőek a komoly károk. A biztosítások díja után igénybe vehető a díjtámogatás, amelyek igénylése május 15-ig tehető meg szankciómentesen. A gazdák biztosítással együtt számíthatnak a legnagyobb mértékben az agrárkár-enyhítési rendszer kárenyhítő juttatására is.