Back to top

Elő a naptárral: közeleg az év legnagyobb ökoturisztikai programja!

Javában zajlanak az előkészületei a Magyar Nemzeti Parkok Hete programjának, amelyen várhatóan idén is tömegek vesznek majd részt. Utánajártunk, mire számíthatnak azok, akik hazánk különleges természeti értékei közt szeretnék eltölteni szabadidejüket.

Az év legnagyobb ökoturisztikai programja – tartják a Magyar Nemzeti Parkok Hetéről, amely 2007-ben indult útjára, méghozzá kettős céllal: hazánk 10 nemzeti park igazgatósága együttműködésük erősítését is szem előtt tartva fektette le az alapjait egy olyan nagyszabású rendezvénynek, amely az ország valamennyi szegletében kínál tartalmas szórakozást a látogatóknak.

Ahogy az már hagyomány, az eseményt egy fesztivál jellegű, szakmai konferenciával egybekötött nyitóhétvége előzi meg, amelynek minden évben más helyszín s más igazgatóság ad otthont. Idén erre május 25-26. között, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság szervezésében, Lakitelek-Tőserdőn kerül sor.

Ugyanitt, e programmal egy időben rendezik meg a „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban elnevezésű rendezvényt is – mindez pedig távolról sem véletlen. Takács Ádám, a Környezetügyért felelős Államtitkárság Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztályának szakreferense elmondta, a nyitóhétvégéket rendszerint egy, az adott térségre jellemző rendezvénnyel egybekötve szervezik, a lehető legszélesebb réteget megszólítva. „Ezeken a napokon a Magyar Nemzeti Parkok egy helyen, fesztiválszerű programmal várják az érdeklődőket. A Nemzeti Parki Termék Védjegyes termékek bemutatkozása és szórakoztató műsorok mellett látogatóink a természetismereti foglalkozásokon garantált ajándékokat, a szerencsések nagy értékű ajándékcsomagokat nyerhetnek. Várjuk természetesen a legkisebbeket is, hiszen idei rendezvényünk a gyermeknap idejére esik” – magyarázta Takács Ádám. Mint mondta, a nyitóhétvégét megelőző napon ugyanakkor

a szakmai közönségnek is igyekszenek kedvezni: a biodiverzitás témája köré szervezett konferenciával a többi közt lehetőséget adnak a különböző szakmai szervezetek közötti párbeszédre is.

A tanácskozással párhuzamosan a Magyar Tájdíj és a Pro Natura díjak miniszteri átadására is sor kerül a nap helyszínén, a kecskeméti Természet Házában. A nyitóhétvégét követően aztán beindul az országos programdömping: a Magyar Nemzeti Parkok Hetében, május 27-től június 2-ig megannyi ingyenes és kedvezményes árú program vehető igénybe hazánk valamennyi nemzeti parkjában. Noha a részletes menetrendet az igazgatóságok munkatársai ezekben a hetekben készítik elő, Takács Ádám elárulta, a korábbi évek közkedvelt programjai közül több az idei esztendőben is igénybe vehető lesz.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság például „Túra az ország tetején” elnevezéssel szervez kirándulást: a Kékestetőről induló túrán a terület egy természetvédelmi őre mutatja be a mátrai erdők csodálatos természeti értékeit.

S ha már magaslatok: a Körös Maros Nemzeti Park Igazgatóság szalakóta bemutató gyűrűzést szervez Kopáncs-pusztán, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a ritka madárral, élőhelyével és a faj védelmével is. Innen északkeletre, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság szervezésében, egy éjszakai program során szerezhetnek örök élményeket az látogatók:

a Hortobágyi Vadaspark éjjel aktív fajainak megfigyelése után egy csillagász távcsövön keresztül kémlelhetik az eget kicsik és nagyok.

A szakreferens mindezek mellett a különféle barlangi, valamint vizes programok – köztük a kenutúrák – rendkívüli népszerűségét is hangsúlyozta. Szavai szerint ebben az időszakban a rendezvénytől függetlenül is igen magas a nemzeti parkok látogatottsága, amely egyfelől a jó idő beköszöntének, másfelől egy évek óta tartó növekvő tendenciának is betudható. „2005 óta mintegy 55%-kal nőtt a nemzeti parkok éves regisztrált látogatóinak száma. Ez a szám kizárólag a nemzeti parkok létesítményeibe és programjaira jegyet váltott látogatókra vonatkozik, azonban mivel azok többsége szabadon, ingyenesen látogatható, a tényleges látogatottság jóval nagyobb.” – magyarázta Takács Ádám. Hozzátette:

a különleges programok mellett éppen ezért kedvezményes áron lesz elérhető számos olyan lehetőség is, amelyen az esztendő más szakában is részt lehet venni. Ennek célja, hogy rámutassanak arra, milyen gazdag, minden évszakban elérhető programkínálat várja a nemzeti parkok látogatóit.

A Magyar Nemzeti Parkok Hete 2019 részletes programja, illetve a rendezvénnyel kapcsolatos további tudnivalók a www.magyarnemzetiparkok.hu/mnph webcímen lesznek elérhetők hamarosan.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2019/16 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A becsületes kereskedelem 1,6 milliárd eurót ér Németországban

A Fairtrade teremékek forgalma Németországban az elmúlt évben 22 százalékkal nőtt átlépve az 1,6 milliárd eurós határt.

Für Anikó: A soknál több az elég

Fellélegzünk, amikor a tavaszi verőfényben magunk mögött hagyjuk a budapesti dugókat és zöldülő dombok között visz az utunk, hogy megérkezzünk a Zsámbéki-medence széléhez, ahol Für Anikó vár bennünket egy beszélgetésre.

Ők a világ legokosabb állatai

Bármennyire hihetetlennek is tűnik, egyes állatok felveszik velünk a versenyt, ha intelligenciáról, kiváló memóriáról vagy kreativitásról van szó.

Nélkülözhetetlen szerepben a bivalyok

Bő 100 esztendővel ezelőtt még mintegy 150 ezer egyedből állt a magyarországi bivalypopuláció, a mezőgazdaság gépesítése azonban az állomány nagymértékű csökkenését eredményezte.

Magyarország hozzájárul a fejlődő országok élelmezésbiztonságának megteremtéséhez

A családi gazdaságok erősítése, az élelmezésbiztonság és a táplálkozás kérdései, valamint a klímaváltozás problémaköre is napirendre került az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO), valamint az Agrárminisztérium közös konferenciáján.

A tájidegen fajok végleges kiszorítására törekednek

A Pilisi Parkerdő Zrt. az őshonos növényzet visszatelepítésével állítja helyre az évszázadok óta megváltoztatott élőhelyeket. Tavasszal a Dunabogdány környéki védett erdőkben kezdődött meg az őshonos tölgyfajok visszatelepítése.

Szerteágazó mezőgazdasági tevékenységet tervez a FAKT AG

A hajtatókertészeket érdeklő beruházásról esett szó a FruitVeB nyílt napján. Nagy István agárminiszter szerint most kell átállnunk a 21. századi termesztési módszerekre, ehhez adhat lendületet a tervezett beruházás. Igényes termékek európai piacokra juttatása, ésszerű energiafelhasználás – talán ezek a FAKT AG tervezett másfél milliárd eurós beruházásának kulcselemei, derült ki az előadásokból.

Nemzetgazdasági szempontból is kiemelt jelentőségű az élelmiszeripar

Az élelmiszeripar kiemelkedő stratégiai ágazat, melynek fejlesztése komoly felelősséget jelent számunkra - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Magyar Termék Nonprofit Kft. konferenciáján, Budapesten.

Gyerekeket lepett meg az erdészet és a motoros csoport

Az EGERERDŐ Zrt. és a Szelíd Motorosok facebook csoport tavasszal meghirdetett plüssállat gyűjtési akciója sikerrel zárult, mely az erdőgazdaság tavaszi véradónapjával lett összekapcsolva. A segítő kezet nyújtó emberektől, erdészektől és a civil lakosságtól több száz plüssállat gyűlt össze Egerben.

Víz-világtalálkozó lesz Budapesten

A szemünk láttára bontakozik ki a víz három drámája: a kevés víz, a sok víz és a szennyezett víz. És mindhárom súlyos gazdasági következményekkel jár - jelentette ki a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatósági Igazgatóságának vezetője az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.