0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Meghosszabbították a Virágos Magyarország verseny jelentkezési határidejét

Annak érdekében, hogy minél több település vehessen részt a Virágos Magyarország versenyversenyen, a szervezők június 1-jéig meghosszabbították a jelentkezés határidejét - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség az MTI-vel kedden.

Az idén 26. alkalommal várják a jelentkezőket az ország legnépszerűbb környezetszépítő megmérettetésére, amelyre idén először határon túli települések is nevezhetnek – írták a közleményben.

A versenyhez évről-évre több száz település és közel hárommillió ember csatlakozik.

A tavalyi, 25. jubileumi verseny minden eddiginél sikeresebb volt, hiszen rekordot döntött azzal, hogy 324 regisztráció érkezett, és ez több mint 3 millió embert mozgatott meg.

Ez is arra ösztönözte a szervezőket, hogy tovább vigyék a versenyt és újításokat vezessenek be.

– Az egyik nagy újdonság, hogy a verseny 2019-ben először átlépi a határokat és hagyományteremtő szándékkal erdélyi települések is nevezhetnek a megmérettetésre,

valamint a tervek szerint a következő években folyamatosan bővítik a részvételi lehetőséget  és bevonják a többi magyarlakta régiót is. – jelentette be Borbás Marcsi, a verseny fővédnöke

Forrás: MTI