0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Félmilliárd forint egy madárröpdében

A flamingók meglehetősen egyedi fizimiskájukkal sok fejtörést okoznak a zoológusoknak, akik rendszerezni szeretnék a madárvilágot, zárt téri szaporításuk pedig a megnövekedett igények miatt egyre nagyobb kihívást jelent a díszmadártenyésztő farmok szakemberei számára. A flamingók Ázsiában és Afrikában éppúgy elterjedtek, mint Közép- és Dél-Amerikában.

Öt fajuk ismeretes, melyeket két csoportra osztanak: a kis- és nagytestű flamingókra. Míg az előbbiek szaporítása máig nem megfejtett okok miatt nemigen jár sikerrel, addig az utóbbiaké egyre kiforrottabb. Az elmúlt évtizedben a különböző állategészségügyi korlátozások és a harmadik világban is egyre erősödő állatkiviteli megszorítások miatt

felértékelődött a tenyésztett flamingók értéke.

Amióta Kínában is megindult a madárpark-alapítási láz, a kiszínesedett karibi flamingóért bizony már az 5000 eurót is megadják a vásárlók. Kontinensünkön Hollandiában vannak a nagyobb flamingótelepek, ahol tágas volierekben olykor 2-300 tenyészállatot is tartanak együtt. Egy Eindhoven közelében lévő farmon például Kubából érkezett vadon fogott állatok élnek, melyek több mint két évtizede rendszeresen szaporodnak, s olyannyira jól akklimatizálódtak, hogy az ottani telet fűtés nélkül is könnyedén átvészelik.

Az említett karibi flamingó a Karib-térségben jellemzően nagyobb csoportokban költ, viszont a Galápagos-szigeteken, ahol szerényebb táplálékbázis áll rendelkezésére, gyakorta csak 3-5 páros kis kolóniákban fészkel.

A nemek közti különbség lényegében csak a testméretben mutatkozik: a hímek számottevően magasabbak a tojóknál.

A fészek iszapból készült kúpja mintegy 30 centiméter magas, így az esetleges áradások esetén is kellően kiemelkedik a víz színe fölé. Mindkét nem részt vesz az építmény kialakításában, s felváltva, 2-4 naponként ismétlődő helycserével melengetik az egyetlen krétafehér színű tojást. A kikelő fióka csőre kezdetben egyenes, s a szüleik a begyükben lévő „tejjel” táplálják őket, akárcsak például a galambok. A fiókák 4-6 hetesen kezdenek csak el önállóan táplálkozni, de a szülők még eztán is etetik utódukat, egészen addig, míg annak csőre annyira be nem görbül, hogy kellő mennyiségű táplálékot tudjon magához venni. A flamingók általában a nagyobb fiókákat „óvodába” adják, azaz egy viszonylag kis területre, hatalmas tömegbe terelik utódukat. A több ezer fióka közül pedig a sajátjukat annak hangja alapján ki tudják választani, s kizárólag róla gondoskodnak. Így a fiókának lényegesen megnő túlélési esélye, hiszen kevésbé válhat ragadozó áldozatává.

Ma, bár korszerű flamingótápok állnak rendelkezésre, a fiókák mesterséges nevelési módszerei nem teljesen kidolgozottak.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu