0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Főleg kávé és tea tekintetében vagyunk márkahűek

A 8%-os világátlaggal szemben kétszer olyan márkahűek a magyarok: 15 százalékuk ragaszkodik a megszokott termékekhez. Ugyanakkor több mint egynegyedük nyitottabban áll a korábban nem próbált termékek/márkák vásárlásához, mint öt évvel korábban, derül ki a Nielsen piackutató globális, 2019-ben 30.000 fő bevonásával 64 országban végzett online kutatásából.

A márkahűség felett lassan eljár az idő: az európai fogyasztók harmada, a magyarok több mint egyötöde szívesen próbál ki új dolgokat, sőt aktívan keresi őket az online és offline termékkínálatban. Ez az arány globálisan még magasabb, 42%. Sőt,

a válaszadók közel fele előszeretettel kísérletezik vásárláskor, jóllehet, vannak bevált és szeretett márkáik.

A magyarok 15 százaléka ragaszkodik rigorózusan megszokott márkáihoz, nem kockáztat, ám 100-ból 63-an próbálnak ki egy-egy újdonságot. A kontinens legkísérletezőbb népe a török, míg legkevésbé az észtek csábulnak el egy-egy új termék/márka láttán.

„A nagy gyártóknak mind nagyobb kihívás a bevált márkáktól elforduló fogyasztók tömege” – mondta Kovács Gergely, a Nielsen ügyfélkapcsolati vezetője. „Ez részben az ún. Amazon-hatás, amikor a fogyasztók előtt sosem látott termékkínálat tárul fel, transzparens árakkal és fogyasztói véleményekkel. A magyar fogyasztók felét emellett a család és baráti ajánlások is befolyásolják márkaválasztáskor.”

A márkaváltás legfőbb indokaként a fogyasztók leginkább a jobb ár-érték arányt nevezték meg (globálisan 39%). A hazai fogyasztók „márkahűtlenségét” szintén ez vezeti (34%), de az árcsökkenés/akció is más márkához csalja a magyarokat (26%). A praktikusabbnak ítélt, illetve kényelmi funkciókat jobban kiszolgáló termékek is márkaváltásra csábítanak (23%) itthon.

A mind hűtlenebb fogyasztók megtartásáért folyó küzdelemben a gyártóknak érdemes újragondolniuk marketingstratégiájukat, ezen belül különösen a hirdetési gyakorlatot:

globálisan az átlagfogyasztók egyötödét semmilyen mértékig nem befolyásolják a televíziós és rádiós reklámok, ennél még magasabb arányban hatástalanok a magazinos print hirdetések és brosúrák.

Az egyes kategóriákat nézve a magyarok leginkább kávé-tea, háztartási tisztítók, valamint sampon és hajbalzsam terén ragaszkodnak megszokott márkáikhoz, ilyenkor jellemzően egy-két bejáratott brand közül választanak.

A magyarok zöme emellett, saját bevallása szerint, Magyarországon gyártott terméket vásárol leginkább,

míg 30 százalékának nincs preferenciája a gyártó ország tekintetében.

Forrás: Nielsen