Back to top

Veszélyben a facsemeték

A mezei pocok elsősorban mezőgazdasági területeken és a síkvidéken okoz jelentős károkat. Az elmúlt évek azonban bebizonyították, hogy a falánk rágcsáló kártételével hegyvidéki erdőterületeken is számolnunk kell.

A tavaly szeptembertől áprilisig tartó száraz időjárás egyik következménye, hogy túlszaporodtak a rágcsálók, köztük a mezei pocok is. Ez a falánk állat minden növényi részt szívesen fogyaszt, ráadásul rendkívül szapora, évenként akár tízszer is kölykezik és már háromhetes korában ivaréretté válik. Szívesen tanyázik a fiatal erdőfelújításokban, ahol könnyen elrejtőzhet.

Ez a rágcsáló télen is aktív, és lágy szárú növények híján előszeretettel táplálkozik a facsemetékkel.

Ezért az októberi lombhullás után egészen az áprilisi fakadásig nagy veszélyben vannak a fiatal fácskák.

A pocok támadása nem azonnal szembetűnő, mert a talajszint alatt rágja el a gyökereket, így a növény általában nem dől el azonnal, egészen a tavaszi fakadásig sértetlennek tűnik. Hasonlóan alattomos a makkrakásokban okozott károsítása az avartakaró alatt. Ha egy területen nagymértékű a pockok károsítása, vagy a kisebb károk többször megismétlődnek, akkor pótolni kell a csemetéket, ami igen sokba kerül.

Az EGERERDŐ Zrt. Mátrafüredi Erdészeténél egy tavalyi makk alátelepítést teljes egészében meghiúsított a felszaporodott rágcsálóállomány, és ezzel több mint kétmillió forint kár keletkezett.

Mit tehetünk a károsítás visszaszorításáért? A hegyvidéki erdei élőhelyeken természetvédelmi szempontból kerülni kell a kemikáliák alkalmazását, ezért inkább a természetes megoldásokat választjuk. Rendszeres ellenőrzéssel feltárjuk a károsított területeket és speciális csapdázással, illetve a természetes ellenségeik megsegítésével – madaraknak ülőfák kihelyezésével – igyekszünk a rágcsálók állományát visszaszorítani. A pockokat szívesen fogyasztják az ölyvek, baglyok, valamint a borz és a nyest is. Külön említést érdemel a róka, amely a síkvidéki élőhelyeken az apróvad-állomány megdézsmálása miatt szőrmés kártevőnek minősül, hegyvidéken ugyanakkor jelentős szerepe van a rágcsálók számának kordában tartásában.

Dudás Béla
EGERERDŐ Zrt.

Forrás: 
A Mi Erdőnk
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2019/3 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Együttműködési megállapodást írt alá a magyar és a szlovén agrárminiszter

A fenntartható erdőgazdálkodásról írt alá megállapodást és a Közös Agrárpolitikáról tárgyalt Nagy István agrárminiszter és Dr. Aleksandra Pivec szlovén mezőgazdasági, erdészeti és élelmezésügyi miniszter. A találkozón a tárcavezetők egyetértettek abban, hogy közösen kell fellépni a primőr termékek és a piacvédelem területén az Európai Unióban.

Emlékerdőt avattak

Az "Egy a természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás alkalmából az Egererdő Zrt.-nél Felsőtárkány közelében egyhektáros emlékerdővel gyarapítják a fásított területeket. Az emlékerdő újabb állomása lehet a környékbeli kirándulásoknak.

A cirok sikeres gyomirtásának titka

A cirok termesztése megéri, mert alacsony költség mellett jó gazdasági eredményt lehet elérni. Ugyanakkor sok múlik azon, hogy a vetés és a korai gyomirtás hogyan sikerül. De ha erre az érzékeny időszakra odafigyelünk, akkor szinte garantált a megtérülés.

Száraz idő és kánikula

Már elkezdődtek az idei betakarítási munkák, és a csütörtöki és pénteki zivataros, változékony időjárás után jó hír a földeken dolgozóknak, hogy szombattól csökken a csapadékhajlam, csak elszórtan fordulhat elő csapadék, ugyanakkor a jellemzően napos, gyakran szeles időben száradni tudnak a talajok.

Csütörtöktől vetítik a mozik a Vad erdő, vad bércek című díjnyertes természetfilmet

Az észak-magyarországi erdőségek változatos növény- és állatvilágát mutatja be Mosonyi Szabolcs operatőr és Bagladi Erika forgatókönyvíró-producer Vad erdők, vad bércek - A fantom nyomában című díjnyertes természetfilmje, amelynek kibővített változata július 2-tól látható a mozikban.

A kis farágó tömeges csapdázása

Az utóbbi években egyre többen panaszkodnak, hogy a nagy és kis farontó lepke (Cossus cossus, illetve Zeuzera pyrina) hernyói komoly kárt tesznek a gyümölcsösökben. Mindkét kártevő a fák, cserjék fás részében károsít. Cikkünkben a kis farágó kártételével, az esetleges környezetkímélő védekezés módjával foglalkozunk.

Burgonya a Herpenyő völgyében

Ez évben jár le a Kámi Mezőgazda Kft. földszerződéseinek 80 százaléka, így válaszút elé kerülnek, hogyan tudják az eddigi gazdálkodásukat tovább vinni.

A biogazdálkodás problémái

Ahogy a konvencionális gazdálkodásban, úgy a biogazdálkodásban is zajlanak az események. Ezért egy „helyzetkörképben” ismertette az előnyei mellett a csapadék hátrányait, az alkalmazható növényvédelmi készítmények szükségszerűségét, valamint a kártevők és kórokozók megjelenését, illetve kártételük nagyságát dr. Roszík Péter, a Magyar Biokultúra Szövetség alelnöke, ügyvezetője.

Ismét nyitva van a Nagykanizsai Kilátó

Két napig volt zárva a Nagykanizsai Kilátó, amely június 27-től, szombattól újra látogatható.

A Csömödéri Állami Erdei Vasút júliusi menetrendje

A Csömödéri Állami Erdei Vasút júliusi menetrendje a következőképpen alakul.