0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Három mezőhegyesi tenyészmén és Lustyik Fanni sikerei

A Békés Megyei Bajnokság részeként, 2019. július 6-án megrendezett CDN-B szintű díjlovaglóversenyen nyolc kategóriában nevezhettek a lovasok. A Mezőhegyesi Ménes KH SE képviseletében a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. munkavállalója, Lustyik Fanni a ménesbirtok három fedezőménjével indult és mindhárommal figyelemreméltó eredményt ért el.

Mezőhegyes Nonius-14 Vezérről, Gidran-26 Kenderesről és Gidran XXVII-43 Kartelről van szó, utóbbi ló aktívan fedez a mesterséges megtermékenyítési programban. A felkészülést februárban kezdték a versenyző lovak Fannival, edzőjük Babinszky Zsuzsa.

Az E8 kategóriában Mezőhegyes Nonius-14 Vezérrel és Gidran-26 Kenderessel holtversenyben az első helyen,

Gidran XXVII-43 Kartellel pedig a harmadik helyen végzett Fanni; míg az A2 kategóriában Mezőhegyes Nonius-14 Vezérrel első, Gidran-26 Kenderessel második és Gidran XXVII-43 Kartellel harmadik lett.

Nonius-14 Vezért már láthattuk sikeresen szerepelni a Fiatal Fogatlovak Világbajnokságán, és díjlovaglásban bajnokságot is nyert tavaly, nyergében Ficzere Bernadettel.

Lustyik Fanni, a három fedezőmén lovasa a ménesbirtok iskolájában, a Kozma Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium diákjaként végezte el 2014-ben a lótartó és tenyésztő alapképzést, és ugyanabban az évben az Országos Szakma Kiváló Tanulója versenyen elért eredményéért megkapta a szakmunkás-bizonyítványt. Sikeresen végezte el a belovagló szakot is 2015-ben. 2017 októbere óta a ménesbirtok munkavállalója, mint belovagló. Elégedetten nyilatkozott a versenyt követően:

„Kulturált mének , jó volt velük a munka, a várakozásaimnak megfelelő teljesítményt hoztak.

Az edzőmnek, Babinszky Zsuzsának hálás vagyok, hogy kihozta belőlem a maximumot, segített felkészülnöm fizikailag és mentálisan is. Az augusztus 10–11-én, szintén Mezőhegyesen megrendezésre kerülő CDNA*/B szintű Kruzsicz József emlékversenyre a két gidránnal készülök. Jövőre szeretném minimum ezt a szinten tartani, illetve részt venni magasabb szintű versenyeken is ezekkel a lovakkal” – mondta.

(x)

Forrás: Pegazus