Back to top

Lovas programok a hagyományőrzés jegyében

Mint minden évben, a hagyományőrzés tükrében idén is megrendezték a Bábolnai Gazdanapok lovasbemutatóját, ami Rombauer Tamás vezényletével zajlott le. A gazdanapok minden napján volt lehetőségük az érdeklődőknek megtekinteni az átfogó, egyben történelmi bemutatót, amit képzett lovasok, lovas kaszkadőrök elevenítettek fel korhű jelmezekben.

„A Bábolnai Gazdanapoknak minden évben két lényeges eleme van: az agrárágazatban az újdonságok, a technológiai fejlesztések bemutatása, valamint a hagyományőrzés, ami főként a lovas programoknak és -bemutatóknak köszönhetően köszönnek vissza” – meséli Rombauer Tamás, a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok ménesvezetője.

Fotó: Csatlós Norbert

A bemutatók során kronologikusan láthatták a történelem egy-egy szeletét. Kezdve a 907-es Pozsonyi csatával, átfűzve a régi tradíciókkal övezett solymászattal, majd a huszársággal, mint a klasszikus ló és lovászképzés felvirágzásával, ami az 1700-as évekre vezethető vissza. A Pozsonyi csatát például rendkívül élvezetes imitációval varázsolták a nézők elé, akik már-már pillanatokra is, de azt hitték, hogy visszautaztak az időben.

Fotó: Csatlós Norbert

„Bábolna lótenyésztés nélkül nem működik. Mindig is jelentős szerepet játszott az ország lótenyésztésében, és ez remélhetőleg – őrizve a hagyományokat – így is marad a továbbiakban is.”

– fejti tovább gondolatmenetét Rombauer Tamás, aki hozzátette, hogy a magyarság és a lovaglás összefonódott történelmünkkel, kultúránkkal, és mindezt a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok viszi tovább a jövőben.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A földek emberei

A munka öröméből, hogy hasznot hajtunk, hogy szép, amit csinálunk, eleinte semmit sem vettem észre. Minden ridegnek látszott, koszos volt, szúrt és fájt. A deréktáj igazi veszélyzóna. Életem első igazi paprikaszedésén, amikor alig tízévesen megkaptam a felnőtteknek járó duplasort és az ezzel járó felelősséget (egy szem nem sok, annyi nem maradhatott száron), apám, beavatásul, gúnyt űzött belőlem.

Benedek Elek, a gazda

Idén ünnepeljük Benedek Elek (1859. szeptember 30–1929. augusztus 17.) születésének 160. évfordulóját. Kevesen tudják, hogy az elsősorban meseíróként számon tartott író a föld gyermeke, aki szülőfalujában mintagazdaságot hozott létre, több ezer fát ültetett, és a Madarak és fák napjának lelkes támogatója, terjesztője volt.

Az emlékezés mellett a mai termelőkről sem szabad megfeledkezni

Az Országgyűlés tavaly döntött arról, hogy Nagyatádi Szabó István egykori földművelésügyi miniszter születésnapját, szeptember 17-ét a földművesek emléknapjává nyilvánítja. Az erről szóló országgyűlési határozat indoklása szerint ezen a napon „arról a földműves-társadalomról emlékezünk meg, amely jó- és balsorsában egyaránt készen áll a haza szolgálatára”.

Ma van a Földművesek emléknapja

Az Országgyűlés tavaly valamennyi parlamenti frakció támogatásával megszavazta, hogy ezentúl minden év szeptember 17. a Földművesek Emléknapja legyen. Mi ezt a napot különösen fontosnak tartjuk, hiszen többek között nekik, a földműveseknek, ha úgy tetszik, a parasztoknak írjuk, szerkesztjük a lapot.

Magyar siker a kettesfogathajtó-vb-n

Hölle Martin egyéniben, illetve az ifj. Dobrovitz Józseffel és Osztertág Kristóffal kiegészülő magyar csapat egyaránt megvédte címét a németországi Drebkauban rendezett kettesfogathajtó-világbajnokságon.

A Szentföld fái

A Bibliában elsőként megnevezett fák az Éden kertjében álltak, az „élet fája”, valamint a „jó és rossz tudásának fája”. Ezeknek a hírhedt szimbolikus fáknak a nevét nem közli a Szentírás, ír viszont sok egyéb, érdekes fás növényről.

Kecskesajt és „kőműveskézkrém”

Izerné Kiss Helga és családja 2008-ban vágott bele a núbiai kecskék tartásába és tenyésztésébe: foglalkoznak gidák értékesítésével, illetve kecsketejből készítenek joghurtot, túrót, túrókrémet, különböző félkemény sajtokat. Zalaszentgrót Csáford városrészének szőlőhegyén található portájukon termékkóstolóval, vásárlási lehetőséggel várják vendégeiket, és a kecskék megtekintése is sokak számára vonzó program.

Szoborral emlékeznek a szentesiek a bolgár kertészekre

A bolgár kertészeknek emléket állító szobrot avattak Szentesen. Máté István és Lantos Györgyi szobrászművészek alkotása azokra az időkre és történelmi viharokra emlékeztet, amikor a kertészettel foglalkozó bolgárok megélhetést, netán új hazát keresve 1870 és 1940 között letelepedtek Szegvár és Szentes környékén.

Hollandiában is kiemelt feladat a precíziós technológiák terjesztése

A SMARTFARM konferencia évről évre igyekszik megismertetni a gazdákkal a leginnovatívabb agrártechnológiákat. Az idei rendezvényen szó esett arról is, hogyan tesznek hasonlóképpen az agrárium szakemberei Hollandiában, erős kormányzati hátszéllel.

Technológia és agrárismeretek együtt: precíziós gazdálkodás

Az uniós támogatásoknak köszönhetően az elmúlt évtizedekben a magyar mezőgazdaság eszközparkja alapjaiban újult meg, a precíziós gazdálkodás rohamos fejlődése azonban most egy újabb technológiai váltást indított el. Miért van erre szükség - kérdeztük Gyuricza Csabát, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatóját, akivel a Bábolnai Gazdanapokon beszélgettünk.