Back to top

Gschwindt Márk: Feledhetetlen pillanat

Gschwindt Márk a Somogy megyei Böhönyén nőtt fel, ott került közel a természethez. Jelenleg Kaposváron él családjával, egy gyönyörű kislány édesapja. A természetfotózás rejtelmeivel és szépségével másfél éve ismerkedett meg, és mára mindennapjainak a részévé vált.

Bár a hobbija, hivatásként tekint rá. Leginkább a vadászható vadfajok, közülük is a szűkebb hazájában élő, méltán híres gímszarvas áll hozzá a legközelebb, amelyet Somogy megye egyik kincsének tart.

„Február egyik nagyon hideg, ködös, szürke hajnalán fotózni indultam az erdőbe. Egy nagyon hangulatos tisztás sarkába ültem ki, azzal a szándékkal, hogy a nappali pihenőhelyükre visszaváltó szarvasokat megörökíthessem.

Már 2-3 órája várakoztam, és mivel egyre jobban átfáztam, azon gondolkodtam, hogy lassan hazaindulok, mikor az egyre ritkuló ködben föltűntek a gímszarvasok.

Fotó: Gschwindt Márk

Nagyon messze voltak tőlem, így a köd leple alatt elkezdtem lopni a távolságot. Egész közel férkőztem hozzájuk, s arra számítottam, hogy a mellettem lévő nyiladékon átvágva folytatják útjukat, így készíthetek róluk pár képet. De nem így történt, a tisztás másik felén lévő fiatal tölgyes felé vették az irányt. Sikerült megfigyelnem, hogy pontosan hol váltanak be, így három nap múlva visszatértem. A kis tölgyes másik felén várakoztam, azt gondolván, hogy így nagy valószínűséggel velem szembe jönnek majd a szarvasok. Aznap sokkal enyhébb idő volt, s az előbújó nap sugarai néha-néha megvilágították az előttem elterülő avart. Hirtelen motoszkálás ütötte meg a fülem, de hamar kiderült, hogy egy róka a tettes. Pár perc múlva ismét zajt hallottam, majd hosszú lábakat vettem észre, melyek egyenesen felém tartottak. A két fiatal szarvasbika 30 méterre állt meg előttem, ez lehetőséget adott pár kép készítésére. Hosszas mélázást követően, hozzám egészen közel, nyugodtan továbbsétáltak. Feledhetetlen pillanat volt.”

Forrás: 
A Mi Erdőnk
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2019/4 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Jenga torony Piliscsaba felett

A Pilisi Parkerdő erdeit évente 25 millió alkalommal látogatják meg a kirándulók, és a fennállásának 50 éves jubileumát ünneplő erdőgazdaság számos, erdőjárók által kedvelt turisztikai látványossággal is büszkélkedhet. Ilyen a Nagy-Kopasz tetején álló, logikai-ügyességi játék ihlette Dévényi Antal-kilátó, melyről páratlan panoráma nyílik a Vörösvári-medencére.

A nagy goda védelmében indult aláírásgyűjtés Hollandiában a lisszaboni repülőtér-építés ellen

Aláírásgyűjtés indult Hollandiában a második lisszaboni repülőtér megépítése ellen, hogy így védjék meg a Hollandia nemzeti madarának tekintett nagy godát, egy szalonkafélét.

Adómentesség a méhészeti termékekre

A kormány klíma- és természetvédelmi akciótervével összhangban az Agrárminisztérium további klímavédelmi intézkedéseket is indít természeti környezetünk megóvása érdekében. Az erdősítésen és az öntözésfejlesztésen túl a méhészek támogatása is fontos alappillére a klímavédelemnek.

Természeti értékeink megóvása

Hazánk természeti értékeinek védelme nemcsak jóllétünk, hanem országunk versenyképessége miatt is kulcsfontosságú. Az agrártárca a többi között szemléletformáló kezdeményezésekkel és hiánypótló szakmai kiadványokkal igyekszik rávilágítani erre, hogy egyre nagyobb teret kaphassanak a környezetkímélő és fenntartható gazdálkodási gyakorlatok.

Hazaérkezett Gyöngyi gőzös

2018-ban kezdődött meg a Mátravasút Gyöngyös-Lajosháza-vonali pályájának és az üzemhez tartozó gördülő állománynak a felújítása, 635 millió forint kormányzati támogatás segítségével. Elsőként a pályaszakasz újult meg, majd ezt követte a járművek korszerűsítése.

Téli agrárképzés – egyetemi szinten

A KITE Zrt. komolyan gondolja, hogy a mezőgazdaságban a minél magasabb szintű tudás elsajátítása az előrelépés záloga. Ennek jegyében január 27–31. között növényvédelmi és precíziós gazdálkodási továbbképzést tartott a vállalat Hévízen, elsősorban növényvédelemben is járatos gazdálkodóknak, bár az egyhetes program első napján az ágazat általános és időszerű kérdéseiről rendeztek előadásokat.

Fiatal intézmény nagy múlttal

Három évvel ezelőtt adták át Sopronban a Károly-magaslati Ökoturisztikai Látogatóközpontot, amelyben az erdők élővilágát bemutató kiállítások mellett a Kőhalmy Vadászati Múzeum gyűjteményei, valamint a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. erdészeti erdei iskolája is helyet kapott.

Agroerdészet gyümölccsel és zöldséggel

Az idén Országfásítási Programot indított az agrártárca, aminek az összes felhívása még nem jelent meg. Tudható, hogy nemcsak erdőtelepítésben lehet gondolkodni, utcafásításra, intézményi szintű faültetésre is lehetőség nyílik és agroerdészet is szóba jöhet. Ez utóbbi tervezéséhez nyújt segítséget a francia gyakorlati tapasztalatok összegzése.

Engedély nélkül nem vihetjük haza a hullajtott agancsokat

Nemcsak a törvényt sértik meg az úgynevezett agancsozók, azaz akik engedély nélkül gyűjtik be a szarvasok tél végétől levetett agancsait, hanem a vadállományban és az erdőben is óriási kárt okoznak.

Nyolcadik évadát kezdi meg a feketególya-fészek élő adása

Napokon belül elfoglalhatják a Gemenci erdőben bekamerázott fészküket az Afrikából visszatérő fekete gólyák. A Gemenc Zrt. február 18-án elindítja az internetes élő közvetítést. Az erdőgazdaság finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével folytatódhat a be nem avatkozás elvére épülő tudományos megfigyelés.