Ha kis területünk van, és szeretnénk díszágyást és konyhakertet is, nem kell döntenünk, hogy melyiket válasszuk: találhatunk közös megoldást!
A kert megtervezésekor számba kell vennünk, hogy az egyes fajok mikortól és meddig vannak a területen, a növények mekkora helyet foglalnak (szélességben, magasságban), szoliter jellegűek vagy csoportosan mutatnak jobban, milyenek a környezeti igényeik (például a fény- és vízigényük), és milyen növényvédelmi problémák kialakulására számíthatunk az év során. Ezúttal elsősorban a tenyészidejük és díszítőértékük szerint tekintjük át a fontosabb fajokat, a teljesség igénye nélkül. Ebben az írásban a termesztés (fogyasztott részük) szempontjából évelő és kétéves fajokat, valamint az egyéves zöldségfélék közül a melegigényeseket tárgyaljuk, míg egy következő cikkben foglalkozunk a díszágyásokban kifejezetten kedvelt, mérsékelt hőigényű vagy hidegtűrő fajokkal.
Évelő zöldségfélék
Ha szeretnénk a kertben évelő zöldségféléket is termeszteni, azoknak a helyét kell először meghatározni, és évről évre azok köré „felépíteni” az ágyásokat. Évelő zöldségféle viszonylag kevés van, de azok általában nagyon dekoratívak. Ilyenek például a rebarbara, a spárga, a metélőhagyma, a téli sarjadékhagyma, a kínai metélőfokhagyma. A rebarbara és a spárga mérete miatt is meghatározója lehet a kertnek. Ha a konyhában használni szeretnénk, ültethetünk tormát is, aminek a termesztésben ugyan egyéves a technológiája, de házikertekben az eredeti életformájának megfelelően évelő. Szintén egyévesként termeszthető, de évelő növény a csicsóka is.
A rebarbara elsősorban hatalmas leveleivel és május-júniusban előtörő virágzatával díszít, később pedig akár 2 métert is elérő terméságazataival, amelyek először zöld vagy pirosas színűek, megérve (szárazon) sötét- vagy rozsdabarnák. 30-50 cm hosszú, és általában 2-4 cm széles levélnyelét fogyaszthatjuk, ami zsenge állapotban nyersen salátákban, kicsit később szedve süteményeknek ad érdekes savanykás ízt. Ezt kihasználhatjuk dzsemkülönlegességek készítésekor is (p. rebarbarás eperdzsem).
A spárgafajták közül olyat érdemes választanunk, amelynek sípjait zöldspárgaként szedhetjük, mert a halványításhoz szükséges bakhátaknak az ágyásokban nincs helyük. Mivel a kerti spárga előtörő hajtásait fogyasztjuk, amelyeket általában április–májusban szedjük, utána számíthatunk díszítő hatására: messziről fátyolos hatású, 1,5-2 méteres lombozatával június második felétől meghatározó díszítőeleme lehet díszkertünknek, a nőivarú tövek sok-sok piros bogyója pedig nyár végén-ősszel érik.
A csicsóka a napraforgó közeli rokona, ránézve látható is a rokonság, a hasonló levélszerkezet, a kisebb, de majdnem ugyanolyan sárga fészekvirágzat.
Üzemi termesztésben egyéves növény, de házikertben a bokor egy részét szedjük csak ki, így a következő évekre is fönnmarad. Invazív növénynek mondhatjuk: a talajban maradt részeiről mindig újra kihajt. 1,5-2,5 m magasra nő, hosszú egyenes szára van, sárga virágai nyár második felében és ősszel virítanak.
A torma hosszúkás, akár 60-80 cm hosszú, vályú alakú levelei tavasztól késő őszig díszítenek. Általában 1-1 tő kap helyet az ágyásokban. Fehér szirmú virágai fürtvirágzatba tömörülnek, május-júniusban láthatóak. Mivel gyökerét fogyasztjuk, nyár folyamán savanyúságok tartósításához, vagy késő ősszel reszelék készítéséhez ássuk ki a „bokor” egy részét, vagy esetleg az egészet. A talajban azonban mindig maradnak gyökerek, amelyek következő évben kihajtanak.
A metélőhagyma, a kínai metélőfokhagyma és a téli sarjadékhagyma alacsony növények, amelyek először leveleikkel, majd gömbszerű virágzatukkal, később elszáradó termésükkel is díszítenek. A téli sarjadékhagymának érdekes megjelenésűek a léghagymái is. Levelüket fogyasztjuk. Bár a téli sarjadékhagymának nálunk talán ismertebb a gyökerestül kiszedett zöldhagymaként való felhasználása, de évelőként használva a levelek föld feletti részét érdemes vágni, főként tavasszal, esetleg ősszel, évente legföljebb háromszor. Ha dísznövényként is szeretnénk gyönyörködni benne, akkor egy- vagy kétszeri vágást lehet tervezni, és érdemes hagyni, hogy a virágzatát ki tudja nevelni. A metélőhagymánál háromszori „szedést” tervezhetünk, de itt is érdemes figyelni arra, hogy ne vágjuk tarra a növényeket.
Arra mindenképpen megfelelő, hogy fűszernövényként salátába vagy levesbe rendszeresen fölhasználhassuk a friss, zöld, ízletes hagymaleveket. A metélőfokhagyma levelei szintén vághatók vagy szálanként szedhetők. Virágzata nagyon szép, de magjai elszórását érdemes megakadályozni, mert elvetve magát nagyon jól szaporodik és az ágyásban gyomosíthat.
Két mediterrán eredetű különleges zöldségféle, az articsóka és a kárdi is meghatározó képet adhat a kertünknek: „robusztus szépségként” is jellemezhetjük őket. Eredetileg évelő, néha kétévesként is említett fajok, amelyek azonban nálunk csak nagy gondoskodással, a tövek takarásával telelnek át biztonságosan. Különleges zöldségfélék, de nem csak abból a szempontból, hogy keveset fogyasztunk belőlük, sok magyar ember soha nem is próbálta ki az ízüket. Akár 2 méter magasra és szélesre is megnövő „bokruk” sötétzöld-ezüstös, nagyon szúrós levélzetükkel hívják föl magukra a figyelmet.
A kárdinak halványított levélnyelét fogyaszthatjuk, a halványításhoz vagy felkupacoljuk földdel a töveket, vagy takarhatjuk szalmával is, de gyakran csak összekötözik az egyébként kissé szétálló tőlevélrózsát, hogy később a belsőbb leveleket levágva a nyelüket nyersen vagy főzve fogyasszák. A levelek első évben általában az őszi hónapokban, illetve elvermelve télen fogyaszthatók.
Az articsókának a még zárt virágkezdeményét fogyasztjuk, amelyek fajtától függően akár ökölnyi méretűek is lehetnek.
Mindkét növénynek fészekvirágzata van, jellegzetes lilás virágokkal, amelyeknek mérete és színe is különleges. Dísznövényként szoliterként is használhatók, és olyan helyekre érdemes ültetni őket, ahol a szúrós bokor nem zavarja a sétát. Ágyásokba szintén eszerint elhelyezzük el őket.
Melegigényes egyévesek
Az egyévesek közé a zöldséges díszágyások esetében is azokat a zöldségféléket soroljuk, amelyek már az első évben kinevelik hasznosítható részüket. A melegigényes fajok tőlünk enyhébb éghajlatról származnak. Egyes különleges paprikafajták, a paradicsom, a tojásgyümölcs, a támrendszerre futtatható tökfélék (pl. lopótök, kolbásztök), a karósbabok és a júniusi számunkban bemutatott új-zélandi spenót tartoznak ide.
Csak palántárólA paprika, paradicsom, tojásgyümölcs és a tökfélék egyaránt melegigényes növények. Ahhoz, hogy viszonylag hosszú ideig díszítsenek, és ezzel együtt elegendő termést is neveljenek, feltétlenül palántáról szaporítsuk őket, és a megfelelő vízellátásukról gondoskodjunk. A tökfélék helyre is vethetőek, ekkor jobban tűrik a szárazságot, néhány különleges kabakos növény azonban szintén palántanevelést igényel. |
Paprikából elsősorban a vad fajokhoz közel álló díszpaprikákat, különleges termésalakú chili paprikát használnak díszágyásokban. Tenyészidejük és termesztéstechnológiájuk nagyrészt megegyezik az étkezési paprikáéval, de érdemes utánanézni a növény habitusának: egyesek nagy bokrot fejlesztő, inkább szoliter típusú növények, mások lehetnek törpenövésűek, esetleg csak 15-20 cm magasak. Az erősebb növekedésű fajták ahhoz, hogy szép bokrot fejlesszenek, metszést igényelnek: vissza kell csípni a főhajtás és az első- és másodrendű oldalhajtások végét is, hogy több oldalhajtás képződjön.
Tojásgyümölcsből – bár nálunk a piacon általában viszonylag nagy termésméretű fajtákkal lehet találkozni, lila, csepp alakú terméssel, díszágyásba érdemes kisebb termésű vagy különleges termésalakú (tojás, hosszúkás hengeres vagy enyhén csavarodott) és színű (fehér, sárga, csíkos) fajtát keresni. A fajták között a lombozat méretében és a levélalakban is vannak különbségek.
A tökfélék közül, ha fogyasztani szeretnénk őket, nem a kifejezetten dísztököknek ajánlott fajtákat (típusokat) kell választani: mindenképpen érdemes utánajárni, hogy azok fogyasztásra is ajánlottak-e. Mivel a növények általában hosszú, indás szárat fejlesztenek, érdemes valamilyen erős támaszra felfuttatni őket, így térelválasztóként is jól mutatnak. Főzőtökökből vannak bokor termetűek (guggon ülők) is, azoknál a termések eléggé megbújnak a levelek alatt, de például az élénksárga termésű cukkinik vagy patisszonok előbukkanó kabakjai különlegességei lehetnek az ágyásnak.
A kabakosok között találhatunk igazán különleges termésű fajokat is, amelyek nálunk kevésbé ismertek (süntök, nyugat-indiai uborka, kiwano), egy-egy példánnyal érdekesebbé tehetjük a díszkertünket.
Az új-zélandi spenót díszágyásokba való elhelyezését különlegesnek számító pozsgás jellegű levelei, a felületükön csillogó hólyagos szőrök indokolják. Elheverő szára van, így talajtakaróként is használhatjuk. A tövek elfekvő szárukkal elég terebélyesek, de ahhoz, hogy szedni is tudjunk róluk leveleket, és mégis viszonylag gyorsan funkcionáljon talajtakaróként is, díszágyakba 30-40 cm-re vessük kettesével a magokat, és esetleg év közben, ahogy a növények fejlődnek, egyeljük ki őket szedéssel. Levélzetével júniustól októberig díszíthet.
