Back to top

Farkas Sándor: a magyar mezőgazdaság erősödik

A kormány és a gazdák közös erőfeszítéseinek eredményeként a magyar mezőgazdaságban 2010 után olyan kedvező folyamatok indultak, amelyek hatására az ágazat erősödik - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten, a szaktárca és partnerei között létrejött stratégiai megállapodások, együttműködési megállapodások ünnepélyes átadásán.

Kiemelte, a magyar mezőgazdaság növekedése 2010-2018 között folyó és változatlan áron egyaránt megelőzte az Európai Unió tagállamait, a magyar mezőgazdasági kibocsátás 2018-ban meghaladta a 2720 milliárd forintot, nyolc év alatt folyó áron 61 százalékkal, változatlan áron 32 százalékkal bővült.

Hozzátette, ez a példátlan fejlődés egyben bizonyítja, hogy egyetlen gazdasági ágazat sem lehet sikeres a társadalom széles körű támogatása nélkül.

Farkas Sándor hangsúlyozta, a minisztérium olyan partnerségi kapcsolatokkal rendelkezik, amelyek gazdagították, gazdagítják a magyar agráriumot,

hozzájárultak az Agrárminisztérium, valamint a magyar agrártársadalom között létrejött kölcsönös bizalom megalapozásához, fenntartásához.

Felidézte: 2014-ben az a döntés született, hogy a 2010-es évet követően hatályukat vesztett szerződéseket megújítják, újragondolják, és a már működő partnerségi kapcsolatoknak új, hivatalos formát adnak.

A megállapodások alapján konzultációkat, egyeztetéseket szerveznek partnereikkel a magyar mezőgazdaság további fejlődése érdekében - jelezte a szaktárca parlamenti államtitkára.

Farkas Sándor ismertette, hogy a 2018-2022 közötti ciklusra már kötöttek két stratégiai megállapodást a Magyar Országos Horgász Szövetséggel és az Országos Méhészeti Egyesülettel, ezúttal pedig 88 stratégiai partnerségi megállapodást és 30 együttműködési megállapodást adtak át.

A megállapodások révén erősödik a magyar vidék - hangoztatta Farkas Sándor államtitkár.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A vadgazdálkodás aktuális kérdései

Az idei FeHoVa-n is teret biztosítottak a szakmai konferenciáknak, így ezúttal is lezajlott a kiállítás nyitónapján a Vadgazdálkodás aktuális kérdései című értekezés, ahol több perspektívából világítottak rá a szakma legfontosabb témaköreire. Az előadók igyekeztek megoldásokat vázolni ezen problémák kezelésére, azonban tisztázatlan kérdések továbbra is fennállnak.

Ösztönző támogatások, mintaprogramok

Három igen nagy és fontos feladat: az ország fával borított területének a növelése, az öntözés­fejlesztés, valamint az osztatlan közös tulajdonforma felszámolása egyaránt az Erdőkért és Földügyekért Felelős Államtitkársághoz tartozik az Agrárminisztériumon belül, és mind a három területen komoly előrelépés várható a közeljövőben.

Egyedi ízek a Kárpát-medencéből

Ki merné elvitatni, hogy földműves és állattenyésztő eleinknek a sertés feldolgozása terén igazán maradandót sikerült alkotniuk?! Az elmúlt évszázadok során a dolgok természetes rendje szerint kialakult, hogy a levágott állat egyes részei igazából mire valók, mi az, amiből a legízletesebb étel készíthető.

AM: gyarapodott a hazai túzokállomány

Sikeresek a túzokvédelmi programok, a Kárpát-medencei és azon belül a magyarországi állomány is növekedett.

EGERERDŐ Zrt.: szakmai partner az erdőtelepítésben és fásításban

Magyarország Kormánya, az Agrárminisztérium koordinálásával jelentős terveket fogalmazott meg hazánk fával borított területeinek növelése érdekében, azzal a céllal, hogy hatékony választ tudjunk adni a klímaváltozás által jelentett kihívásokra.

Több lábon álló biogazdaság

Vajon mekkora jelentőséggel bír ma az a tény, hogy Kárpátalján a vele szomszédos négy ország mindegyikéhez képest, bő két évtizedes késéssel épültek fel az első szupermarketek? Mert mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy ahol ezek az áruházláncok megjelentek, ott gyorsan átalakultak a vásárlási szokások.

A természet van a középpontban

A Kárpát-medence vadászainak és horgászainak, valamint a fegyverek és a természet szerelmeseinek, kedvelőinek legnagyobb rendezvénye, a FeHoVa február 13-tól 27. alkalommal nyitotta meg kapuit a Hungexpo területén. A közel 300 kiállító mellett programok, konferenciák és kutyakiállítás megtekintésére február 16-ig van lehetőségük a kilátogatóknak.

Megkezdődött a Székely Lovas Akadémia előkészítése

A Székely Lovas Akadémia megalapításáról egyeztetett Dallos Gyula, a Kincsem Nemzeti Lovas Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos és Böjte Csaba ferences rendi szerzetes. A cél egy olyan ernyőszervezet létrehozása, amely segít megőrizni a nagy hagyományokkal rendelkező, sokszínű, székely lovas kultúra értékeit.

Téli tanfolyam zárásaként metszésbemutató

Hatalmas érdeklődés kísérte a metszésbemutatót, amelyet a vidék újdonsült gyümölcskertészeinek szerveztek a téli tanfolyam zárásaként a Pro Agricultura Carpatika és a facsemetéket előállító Holland Plant Ukrajna szakemberei.

A folyamatos fejlesztés és az együttműködés alapvető a gazdálkodásban

A világ mezőgazdasága intenzíven fejlődik, egyre modernebb technológiát alkalmazva egyre koncentráltabb, egyre nagyobb méretű gazdaságok alakulnak. A magyar gazdálkodóknak ebben a versenyhelyzetben kell helytállniuk. Eredményesebb, jövedelmezőbb termelésüket az Agrárminisztérium a gazdálkodási környezet változásaival is segíteni kívánja – jelentette ki Feldman Zsolt, az Agrárközösség-NAIK Roadshow 2020 utolsó, Hódmezővásárhelyen tartott állomásán.