Back to top

Tanulmányút-sorozatot szervez a kamara kistermelők számára

A Nemzeti Agárgazdasági Kamara Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Igazgatósága a helyi akciócsoportokkal (HACS-okkal) és natúrpark egyesületekkel együttműködve „Kistermelők a diverzifikáció útján” címmel 2019. októberében és novemberében tanulmányút-sorozatot szervez.

A „szomszédolós” tanulmányutat előzetes igényfelmérés alapozta meg. Célja a kistermelői tevékenység bővítése, az agroturizmus, a termelői együttműködés, és szociális gazdaság hazai jó gyakorlatainak megismerése, a vidékfejlesztési szakemberek hálózati együttműködésének megerősítése – írja a nak.hu.

A kistermelői jó gyakorlatok megismerésére lehetőséget biztosító programra az ország öt pontján egy-egy napos rendezvényen kerül sor:

2019. október 21. – Veszprém megye; részletes program és jelentkezés itt

2019. október 28. – Zala megye; részletes program és jelentkezés itt

2019. november 4. – Borsod-Abaúj-Zemplén megye; részletes program és jelentkezés itt

2019. november 19. – Békés megye; részletes program és jelentkezés itt

2019. november 25. – Bács-Kiskun megye; részletes program és jelentkezés itt

A programokon való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Felhívják az érdeklődők figyelmét, hogy a helyszínre utazás költségét, valamint a helyszínek közötti ingázást a résztvevőknek maguknak kell megoldaniuk.

A Nemzeti Agárgazdasági Kamara Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Igazgatósága a tanulmányutakra várja a kistermelő kamarai tagokat és a helyi gazdaságfejlesztésben érintett szakembereket!

Forrás: 
nak.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nagy István: a méztermelés a jövőnket jelenti

A „mézes reggeli” programot 2007-ben indították el Szlovéniában, hogy felhívják a gyerekek figyelmét a mézfogyasztás fontosságára. Magyarország 2014-ben csatlakozott a kezdeményezéshez, melynek mostanra már ezernél is több hazai iskola ad otthont. Így történt ez a tolna megyei Tamásiban is, ahol a programot a „Legyen minden nap mézes nap” mézfogyasztás-ösztönző kampány részeként tartották meg.

Magyarország a vidékfejlesztés terén is segíti a Nyugat-Balkán európai integrációját

A Délkelet-Európai Regionális Vidékfejlesztési Állandó Munkacsoport (RRD SWG) minden évben magas szintű ülést tart a régió országainak tárcavezetőivel. Az idei ülésre november 12-én került sor a koszovói Mezőgazdasági, Erdészeti és Vidékfejlesztési Minisztérium szervezésében, Pristinában, ahol az Agrárminisztériumot Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár képviselte.

A kisállattenyésztők Mekkája - Van, volt, lesz monori börze

A monori kisállatvásár alig néhány év alatt Európa egyik legnagyobb és legszínesebb börzéjévé nőtte ki magát. A tarka kavalkádban az amatőr állatkedvelő és a profi tenyésztő egyaránt megtalálja amit keres, sőt, elsőrangúan szórakozik.

Frutti és Veggi idén sem tétlenkedik

A zöldség- és gyümölcsfogyasztás népszerűsítésére idén eddig több mint 1 millió ember figyelmét hívta fel Frutti és Veggi, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Európai Friss Kalandok c. kampányának két kabalafigurája. Az immár második éve tartó program idei záróeseménye volt a Budapesten megtartott sajtó-workshop.

Meghaladja a kilenc tonnát a kukorica hektáronkénti termésátlaga Tolnában

Meghaladja a kilenc tonnát a kukorica hektáronkénti termésátlaga Tolna megyében a vetésterület 90 százalékán elvégzett betakarítás után - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Tolna megyei igazgatósága az MTI-vel.

Fásítsuk az országot!

Jelképes faültetéssel párosult Kecskeméten, a Vasútkertben az a sajtótájékoztató, amelyen beszédet mondott Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár, valamint Falu György, a város alpolgármestere 2019. november 6-án. Az eseménnyel a rendezők fel akarják hívni a figyelmet a hazánkban zajló erdősítésre.

Szükség lenne a népegészségügyi termékadó teljes felülvizsgálatára

Az élelmiszer-feldolgozóknak okozott versenyhátrány, és a kívánt egészségügyi hatások elmaradása miatt kivezettetné, vagy jelentősen mérsékeltetné a népegészségügyi termékadót a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége.

A betakarítást nehezíti, a vetések fejlődését segíti a csapadékos időjárás Zalában

Zala megyében a csapadékos időjárás megnehezíti a betakarítási munkákat, ugyanakkor az esőzések elősegítik a vetések megerősödését - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke hétfőn az MTI-vel.

Az Agrárminisztérium az idei évben is meghirdeti az Év Tanyája szakmai díjat

Az agrártárca több intézkedéssel is támogatja a tanyás térségek sajátos értékeinek megőrzését, valamint a tanyán élő emberek életszínvonalának és gazdálkodási feltételeinek javítását – emelte ki Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár Mórahalmon, a Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete és Mórahalom Város önkormányzata által szervezett Falugondnoki Konferencián.

A KAP átmeneti intézkedései - azonos szabályok, azonos alapok?

Az Európai Bizottság közzétette a KAP átmeneti rendelkezéseire vonatkozó első javaslatát, amelyek kulcsfontosságúak az EU politikájának folytatása szempontjából. A Copa-Cogeca közleménye szerint a KAP átmeneti intézkedései nem szolgálhatnak újabb csökkentések ürügyeként. Hogyan lehet megmagyarázni az európai gazdálkodóknak, hogy ugyanazok a szabályok nem kaphatnak azonos pénzügyi alapokat?