Back to top

A digitalizáció alkalmazása nélkül nem lehet sikeres az agrárium

A magyar agrárium sikerét tradícióink megóvása, a kiemelkedő szakmai tudás és az innovatív megoldások alkalmazása biztosítja. A 21. század mezőgazdasága, a termeléstől a feldolgozáson át nagymértékben a tudományok és technológiák fejlődésén, azok alkalmazásán múlik – fogalmazott a III. Nemzetközi Vidékfejlesztési Konferencián elhangzott köszöntőjében az Agrárminisztérium miniszterhelyettese.

Farkas Sándor Szarvason, a Szent István Egyetem Agrár-és Gazdaságtudományi Karán megrendezett eseményen elmondta: az innovatív megoldások mezőgazdasági alkalmazása azért is nélkülözhetetlen, mert a Föld népessége folyamatosan növekszik, világszerte egyre több élelmiszer előállítására van szükség, ugyanakkor a termeléshez szükséges erőforrások végesek, ez pedig kihat az agrárium minden ágazatára.

A gazdasági szereplők egyre inkább belátják, hogy sikeres piaci jelenlétük előfeltétele a versenyképességük világpiaci tendenciákhoz való igazítása, ez azonban csak technológiai fejlesztésekkel és az integráció erősítésével érhető el.

Fotó: Pelsőczy Csaba
A miniszterhelyettes hangsúlyozta: Európában elsőként Magyarország alkotta meg a Digitális Agrár Stratégiáját, amely a rendelkezésre álló környezeti erőforrások hatékony felhasználása mellett, az információk gyűjtésével, feldolgozásával, a technológiai műveletek automatizálásával és robotizálásával nagymértékben hozzájárul a mezőgazdasági termelés, az élelmiszergazdaság jövedelmezőségének növeléséhez. A kutatás-fejlesztés területét megerősítve, a kormány létrehozta a Digitális Agrár Innovációs Központot, illetve a Digitális Élelmiszerlánc Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Központot is – fogalmazott.

Farkas Sándor szerint az agrárium modernizációja nem valósulhat meg az agrár-szakképzés és felsőoktatás, valamint a szakmai felnőttoktatás átalakítása nélkül.

Ezért elsőként elindul az „Okos Gazda Program”, amely egyrészt a digitális agrárgazdasággal kapcsolatos ismeretek tananyagba való illesztését szolgálja, másrészt biztosítja az oktatók képzését, a megfelelő tárgyi feltételeket, valamint a szakmai partnerek bevonását.

A miniszterhelyettes a digitális technológiák hatékony felhasználásához, üzemeltetéséhez elengedhetetlennek nevezte a felsőoktatásban az agrárinformatikus képzést, és a Digitális Agrárakadémia felállítását is, amely révén a mezőgazdasági termelők megismerkedhetnek a korszerű digitális technológiákkal és elsajátíthatják az alkalmazásukhoz szükséges alapismereteket.

Forrás: 
AM Sajtóiroda

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az olaj, ami javítja a memóriát és segít a demencia leküzdésében

Érdemes hozzáadni az étrendünkhöz ezt az olajat. Egy új kutatás megerősítette, hogy javítja a memóriát és segít a demencia leküzdésében.

Földi pokol, ahol nincs élet

Földünkön az élőlények, különösen a mikroorganizmusok, meglepő módon képesek alkalmazkodni a legextrémebb környezetekhez, de még így is van olyan hely, ahol nem tudnak életben maradni.

Ötszáz kilogramm méz erdélyi árváknak a „Legyen minden nap mézes nap” keretében

A méhészek által felajánlott négyszáz kilogramm mézadományhoz további száz kilogrammot ajánlott fel az Agrármarketing Centrum, így összesen ötszáz kilogramm mézet adományoztak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány árváinak.

Fordított arányosság: a hőmérséklet nő, a madarak meg egyre kisebbek?

Egy nem rég megjelent tanulmány szerint az éghajlatváltozássál a madarak egyre kisebbek lesznek, a szárnyaik viszont egyre nagyobbak. A Michigan-i Egyetem és a Field Múzeum kutatói több tízezer madarat vizsgáltak meg négy évtizedre visszamenőleg.

A biodiverzitás évét hirdették meg 2020-ra „A legszebb konyhakertek” programban

A Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű országos program az otthoni kertgazdálkodást népszerűsíti, célja, hogy a kertművelők munkája kellő elismerést kapjon, és példájuk nyomán minél többen műveljék kiskertjeiket, hiszen így öröklődhet tovább az évszázadok során összegyűlt tudás, tapasztalat a generációk között - fogalmazott az agrárpiacért felelős helyettes államtitkár az országos program évzáró ünnepségén.

Agrárpályára terelnék a fiatalokat

Tízéves, gyakorlati programot indít az Agrárminisztérium a mezőgazdasági generációváltás elősegítésére. A kezdeményezés megnyerné a fiatalokat az agráriumnak és megkönnyítené a stafétabot átadását.

Az agrárium versenyképességének növekedését segíti a Vidékfejlesztési Program

A 2014-20 közötti időszakban összesen 1300 milliárd forint áll rendelkezésre a Vidékfejlesztési Program keretében. Az idei évi programmódosítás középpontjában az erdőtelepítések támogatásai álltak – mondta Viski József vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár, a Portfólió Agrárszektor konferencián, Siófokon.

Startup megoldások újítják meg a hazai mezőgazdaságot

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Design Terminal által életre hívott NAK TechLab inkubációs program célja, hogy a leginnovatívabb megoldások megtalálják helyüket a hazai agrárszektorban és élelmiszeriparban, ezáltal versenyképesebbé, fenntarthatóbbá és környezettudatosabbá téve az ágazatot.

Ez nemcsak egy termelési mód, hanem életszemlélet: dinamikusan nő a hazai bioterület

Megvalósulni látszik az ökológiai gazdálkodás stratégiai programjában, a 2014-2020-as időszakra szóló Nemzeti Akcióterv az Ökológiai Gazdálkodás Fejlesztéséért dokumentumban meghatározott cél, a 350 ezer hektár nagyságú ökoterület elérése, ha nem is 2020-ra, de a közeljövőben biztosan, fogalmazott Roszík Péter, a Magyar Biokultúra Szövetség alelnöke a 32. Biokultúra Tudományos Napon.

Jól teljesít az agrárium, de még erősíthető

Ha tartani akarja a magyar mezőgazdaság az elmúlt évek élénk fejlődési ütemét, akkor komoly beruházásokat kell eszközölni, tovább kell erősíteni a versenyképességet és csökkenteni kell a támogatásoktól való függőséget.