0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Természeti csapás, majd happy end: túlélő tehenek

Három tehenet ragadott magával egy észak-karolinai szigetről a Dorian hurrikán, de élve találtak rájuk, miután az állatok kilométereken át úsztak.

A tehenek a Cedar sziget egyik csordájához tartoznak, azonban a szeptemberben lecsapó Dorian hurrikán által létrejött „mini cunami” elsodorta őket – számol be a BBC News.

Egészen addig azt hitték, hogy elpusztultak, amíg rájuk nem bukkantak az észak-karolinai Outer Banks nemzeti parkjában.

A park képviselői úgy gondolják, hogy a partra vetett állatok feltehetően 8 kilométert úsztok, mielőtt sikerült kijutniuk a szárazföldre.

A park dolgozói az első tehenet körülbelül egy hónappal a vihar után pillantották meg, a két másikat pedig az utóbbi két hétben. A terv az, hogy az állatokat hazaszállítják az otthonukba.

A park szóvivője, B. G. Horvat szerint a tehenek szerencsések voltak, hogy nem sodródtak ki az Atlanti óceánba, mint ahogy az néhány vadlóval történt.

A Dorián hurrikán kora szeptemberben érte el az észak-karolinai Outer Banks partszakaszt erős esőzéssel, széllel és áradással.

Forrás: BBC News