Back to top

Szó szerint át kell rágnunk magunkat ezen a kiállításon

Lyonban a francia gasztronómia fellegvárában nyílt egy múzeum, melyben a látogatók mindent megtudhatnak a gall konyhaművészetről. És nem csak különleges kiállítási tárgyakat csodálhatnak meg, vagy recepteket olvasgathatnak. Világhíres szakácsok műveit is megkóstolhatják.

A franciák is méltán büszkék a konyhájukra, hasonlóan a magyar ízekhez, a franciai ételek is az ország kultúrájának szerves részei. Épp ezért nem meglepő, hogy 

az UNESCO 2010-ben felvette a teljes francia konyhát - nem csak egyetlen ételt - a szellemi kulturális örökségek listájára.

Október vége óta ezen szellemi örökséget már testközelből és koncentráltan is megcsodálhatják az érdeklődők. Lyonban a Grand Hôtel-Dieu épületében – mely 600 éve még kórházként üzemelt – megnyílt egy izgalmas gasztronómiai kiállítás, a Cité Internationale de la Gastronomie.

Fotó: Cité Internationale de la Gastronomie facebook

A kiállításnak természetesen „szokványos” programjai is vannak, rengeteg érdekes tárgyon keresztül mutatják be az évszázadokon átívelő konyhaművészet fejlődését. Megismertetik a látogatókkal a francia gasztronómia legnagyobb alakjait is, például: Paul Bocuse, a 20. század egyik szakács ikonja, a nouvelle cuisine meghatározó képviselője, vagy 

a híres szakácsnő, Mère Brazier, aki 1933-ban elsőként kapott hat Michlen csillagot, és aki rendszeresen látta vendégül Charles de Gaulle-t, illetve Marlene Dietrich-et. 

Fotó: Cité Internationale de la Gastronomie facebook
Az ide látogatók számos érdekes receptet is tanulhatnak a múzeumi séta alatt. Ám a legínycsiklandozóbb látványosság mégiscsak a kóstoló. A vendégek látványkonyhákban, híres szakácsok magyarázata mellett ismerkedhetnek meg a különleges ízekkel.

Mivel a világ minden pontjáról hívnak meg elismert szakembereket, ezért a „múzeumi” menü ritkán ismétlődik.

A Cité Internationale de la Gastronomie azonban nem csak a francia konyha népszerűsítését tűzte ki céljául. Feladatuknak érzik, hogy megismertessék a nagyközönséget a helyes táplálkozás alapelveivel – a szervezők különös figyelmet fordítanak a legfiatalabb látogatók ismeretterjesztésére.

Az alap felnőtt belépő kb. 4000 forint, míg a kóstolással egybekötött tárlatvezetés mintegy 7800 forint. A múzeum az év 362 napján nyitva van (karácsonyt, újévet és május elsejét leszámítva).

Fotó: Cité Internationale de la Gastronomie facebook

Forrás: 
www.travelandleisure.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Szlovákia: több támogatás a fiatal gazdáknak

Öt év után több támogatáshoz juthatnak a kezdő gazdálkodók Szlovákiában, jelentette be még a leköszönt szlovák kormány mezőgazdasági minisztere, Gabriela Matečná. A fiatal szlovák gazdák akár 50 ezer euró dotációt is kaphatnak.

Az otthonborozás öröme

#maradjotthon és #borozzotthon. Már-már unalomig ismételt hashtagek ezek, naponta sokszor látjuk őket. A fontosságukkal mindenki tisztában van, még ha meg is nehezítik a mindennapjainkat. De mihez kezdjen, aki balatoni bort szeretne a nehéz időkben?

Allergiásnak is lehet kertje

Akik allergiások, bizonyos pollenek kapcsán úgy érezhetik, hogy házhoz mennek a pofonért, ha kertészkedni kezdenek. Némi tervezéssel azonban lehet olyan kertet kialakítani, ami nem rontja az ott élők egészségi állapotát.

Ez a krumpli kevésbé hizlal

A burgonya az egyik legnépszerűbb élelmiszer Németországban, sok fogyasztó számára azonban túl magas a szénhidráttartalma. A Kaufland áruházak most alternatív termékújdonságot kínálnak a diétázó burgonyakedvelőknek.

Gyógynövényipar: csökken a gyűjtés, döcög a termesztés

A gyógynövényipar az átlagosnál összetettebb, sajátos szakmai terület, hiszen más kertészeti ágazatokhoz képest nagyobb a fajgazdagság, valamint a termesztés mellett gyűjtésből is származik alapanyag. Emellett a gyógynövényeket a gyógy-, az élelmiszer-, a kozmetikai és a vegyipar is hasznosítja.

Jelentős értékesítési problémák a nyúlágazatban

A magyarországi nyúltenyésztés legnagyobb felvevőpiaca Németország, Svájc és Olaszország, ahol a járványhelyzet hatására visszaesett a kereslet. A takarmányárak növekedtek, a felvásárlási árak csökkentek, a megmaradó húst hűtve be kell tárolni, ami komoly költségtöbbletet jelent. A magyar nyúl 96 százaléka exportra kerül, de jelen helyzetben a hazai fogyasztás emelkedése is segítheti az ágazatot.

Nébih: biztonságosak a húsvéti sonkák, de jelölési hibák előfordultak

Élelmiszerbiztonsági szempontból megfeleltek az előírásoknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) terméktesztje során ellenőrzött húsvéti sonkák, viszont kisebb mértékű minőségi és jelölési hibák ezúttal is előfordultak - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.

Ha görénynél működik, talán az embernél is

Megkezdődtek a Covid-19 elleni oltóanyag klinikai teszteléseinek első fázisai Ausztráliában. A CSIRO az ausztrál kormány tudományos ügynöksége januárban csatlakozott a CEPI vakcinafejlesztésre specializálódó globális szervezet munkájába, hogy segítsen a koronavírus elleni oltóanyag kifejlesztésében.

Koronavírus: felvette a kesztyűt a Hód-Mezőgazda Zrt. is

A koronavírus okozta krízishelyzetben felértékelődik az élelmiszeralapanyag-gyártók szerepe. Az ágazat hazai kulcsszereplőjének, a Hód-Mezőgazda Zrt.-nek vezérigazgatójával, Antal Gáborral beszélgettünk arról, miként élik meg e nem mindennapi időszakot.

Helyi virtuális termelői piactér

A koronavírus okozta helyzeteben egyre-másra alakulnak online fogyasztói közösségek, hogy a helyben megtermelt javak, helyben el is fogyjanak. Ilyen a mindössze egy hete alakult Tárnoki virtuális piactér. „A csoportban szeretnénk lehetőséget nyújtani a helyi kistermelőknek termékeik népszerűsítésére és a tárnokiaknak, hogy jó minőségű, házi termékeket vásároljanak.” – áll a csoport névjegyében.