0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Az idei szüret csak a portugáloknak sikerült igazán jól

Portugália az egyetlen uniós ország, mely növelni tudta bortermelését az idén. Míg a világ bortermelése 11 százalékkal csökkent, addig a portugálok 10 százalékkal több bort állítottak elő idén, mint tavaly.

Az International Organisation of Vine and Wine (OIV) elemzése szerint – mely egy szőlészeti és borászati nemzetközi szervezet – az idei évben globálisan 11 százalékkal kevesebb bort állítanak elő, melynek fő oka a kedvezőtlen időjárás. A tavalyi rekord év után az Unió három legnagyobb bortermelőjénél (Olaszország, Spanyolország, Franciaország) különösen szembetűnő a visszaesés. Nem mellesleg ez a három ország állítja elő Európai borainak 80 százalékát.

Az OIV 2019-re 258,3 és 267,4 millió hektoliter (mhl) közötti eredményt vár világszerte, mely jóval alulmúlja a tavalyi 294 millió hektolitert.

Ezzel szemben Portugáliában 6,7 millió hektolitert bort jósolnak, 10 százalékkal többet, mely az ötéves átlagnál is 4 százalékkal jobb.

Kibírhatatlan klíma

Az OIV elemzéséből az is kiderül, hogy idén a tavasz hideg és esős volt, de a nyár sem alakult kedvezően. A hosszú, száraz, forró hetek szintén negatívan hatottak a termésre.

A spanyolok a tavalyi évhez képest 24 százalékos visszaesést könyvelhetnek el a bortermelésükben, ez az ötéves átlaghoz képest is 12 százalékos visszaesés, ami 34,3 millió hektolitert jelent.

Az olaszok és a franciák is 15 százalékot rontottak tavalyhoz képest, így előbbi 46,6 mhl-re, utóbbi pedig 41,9 mht-re számíthat.

A Föld északi féltekének bortermeléséből az Egyesült Államok 12 százalékkal veszi ki a részét, és 2019 már a negyedik év sorozatban, hogy remek eredményt könyvelhettek el. Mindössze egy százalékkal kevesebb bort állítottak elő, mint tavaly, várható eredményük: 23,6 mhl.

Délen édes az élet?

A déli féltekén is 5 százalékos visszaeséssel számol a nemzetközi szervezet (54 mhl), de ötéves átlagot nézve a déli országok jó évet zárnak. A déli országokban termelt borok mellesleg a világpiac 20 százalékát adják.

Bár a tavalyi évhez képest Argenti 10 százalékkal kevesebb, 12 mhl-t, Brazília 5 százalékkal, 2,9 mhl-t termelt, azonban ötéves átlagot nézve mindegyik ország növelni tudta piaci részesedését.

Az ausztrálok 3 százalékos visszaeséssel 12,5 millió hektolitert bort állítanak elő az idén.
Forrás: esmmagazin.com