0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Közösen fejlesztették a keskeny nyomközű két kisvasutat

A Kisvasutak mint attrakciók és a kapuk a természetre (RailGate) elnevezésű magyar-szlovák projektet két szomszédos keskeny nyomközű vasút, a Kassai Gyermekvasút és az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút fejlesztése érdekében indították.

A kezdeményezés  részeként tavaly EU-pályázati forrást nyertek a Lillafüredi Állami Erdei Vasút fejlesztésére az INTERREG V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban. A magyar fél a Miskolc-Dorottya utca végállomás utasfogadó tereinek felújítását, különböző látványelemekkel való kiegészítését, valamint egy historizáló megjelenésű, új személykocsi építését tűzte ki célul.

A fejlesztés a végéhez közeledik, az élménytér és az új peron teljes hosszban új térvilágítást is kapott.

A program zárórendezvényét a napokban Kassán tartották. A konferencián a résztvevők megismerhették a program keretében elért eredményeket, melyek legfőbb célja a különleges kulturális és műszaki örökségnek tekintett keskeny nyomközű vasutak megőrzése és vonzerejük növelése. A részvevők felkért neves magyar és szlovák szakemberek részvételével panelbeszélgetéseken tekintették át a kisvasutak magyarországi és szlovákiai helyzetét.

 

 

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.