0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Tömjén és mirha a Bibliában

A Biblia a „könyvek könyve”, a világon legtöbbet olvasott könyv. Több mint ezer éven át írták csaknem félszázan, egymástól térben és időben távol azzal a céllal, hogy Isten munkáját és üzenetét tolmácsolják. A Szentföld változatos felszínű, mediterrán és szubtrópusi éghajlatú terület, növényzete, mezőgazdasági kultúrája különbözik a miénktől.

Bár a Biblia nem természetismereti kézikönyv, a bibliai tájak, növények és jelképrendszerük ismerete fontos háttér a Szentírás tanulmányozásához és segítséget nyújt a megértésében is.

Ki ne ismerné József Attila híres versét a betlehemi királyokról? De mit keres az ajándékok között az arany mellett a tömjén és a mirha? Máté evangéliumában mindössze annyit ír, hogy bölcsek érkeztek, ám a hosszú évszázadok során sokféle kitalált vonással ruházta fel a képzelet a látogatókat, hogy hárman voltak, hogy királyok voltak, név szerint Gáspár, Menyhért, Boldizsár, és különböző bőrszínű népeket képviseltek. A Jézust fölkereső bölcsek föltehetően Babilonban tevékenykedő csillagászok voltak, amely tudomány ott akkor nagyon nagy tiszteletben állt, tehát magas rangú állami tisztviselők is lehettek. A Babilonban élő zsidóktól hallhattak arról, hogy eljön egyszer a megváltó, aki Isten hatalmával fog itt a földön uralkodni, és segít majd a népén. Amikor feltűnt nekik egy fényes csillag, elindultak, hogy sok akadályt legyőzve megkeressék a nagy királyt. Királyhoz méltó ajándékokat is vittek magukkal, aranyat, tömjént és mirhát. Ma már csodálkozunk ezen, de a bibliai időkben a drága és egzotikus tömjén és a mirha is rendkívül becses, fejedelmi ajándék volt.

Mézgák, kenetek, füstölők

A Bibliában gyakran találkozunk különféle mézgákkal, gyantákkal, balzsamokkal, amelyek az ókori népek számára a hétköznapi életben és a kultikus szertartásokban keresett gyógytermékek, illatszerek voltak. Legjelentősebb volt köztük a tömjén és a mirha.

A növényekből nyert izzadmányok megnevezésére többféle kifejezést használunk. Mézga az összefoglaló neve azoknak a bonyolult összetételű, sűrűn folyó, többé-kevésbé megszilárduló, ragadós anyagoknak, amelyek általában sérülések során képződnek egyes növények szöveteiben. Biológiai jelentőségük a növények életében az, hogy sebzéskor a sebhelyhez vándorolnak, és kifolyva, majd megkeményedve légmentesen lefedik azt, így védve a fertőzésektől a növényt.

A mézgák közé tartoznak a keményebbre száradó gyanták és a lágyabb balzsamok is.

A gyanták szilárd halmazállapotúak, melegítésre megpuhulnak. Az egyes növények rügyein kiváló gyanta a fagyás és a kiszáradás ellen óvja a növényt. A balzsamok a gyantákkal szemben nem szilárdak, hanem sűrűn folyó anyagok, a kikristályosodott mézhez hasonlóak.

Az előbbiek természetes anyagok, a keneteket viszont olívaolajból készítik a benne oldott növényi mézgákból, fűszerekből. A Bibliában több helyen van utalás arra, hogy külön foglalkozás volt a kenőcskészítés. A mézgák másik felhasználási módja a füstölő készítése, amely az ókorban fontos szerepet játszott a vallási és a mindennapi életben. A balzsamoknak és keneteknek nagy szerepük volt a korabeli szépségkultuszban. A bibliai időkben a fűszeres keneteket a testápolás részeként, a mindennapi életben is használták hajra és bőrre kenve, valamint bedörzsölve, frissítő, gyógyító, szépítő, regeneráló és konzerváló szerként. A kenetek másik fontos felhasználási területe a temetés, a holttestek balzsamozása, illetve temetésre való felkészítése volt.

Égbe szálló tömjénfüst

A tömjén drága, értékes importcikk volt az ókorban. Több ismert faj közül leggyakrabban a szent tömjénfa (Boswellia sacra) törzséből nyerték. Közepes termetű fa, hajtásait gyantajáratok hálózzák be. Papírszerű kérge nagy lapokban válik le, amely csomagolásra és írásra is alkalmas. Páratlanul szárnyalt levelei a száraz évszakban lehullnak.

Őshazája Északkelet-Afrika, elsősorban Észak-Szomália, valamint az Arab-félsziget déli, parti részének hegyvidéke, ahol sziklás, köves helyeken nő.

Ma már erősen megritkult az állománya, és védett, veszélyeztetett faj lett.

A tömjént Indiától Perzsiáig és a Szentföldig több mint négyezer év óta használják füstölésre világi alkalmakon, temetési és vallási szertartásokon. Arábiában tömjénfüsttel illatosították és fertőtlenítették a házakat. Gyógyításra is égették, kedélyjavítónak, epilepszia, gutaütés kezelésére. Borban oldva fülcseppként használták, kenőcs formájában gyulladásokra, szemölcsre kenték. Keserű porát élénkítő hatása miatt is keverték borba. Az égbe szálló áldozati tömjénfüst az Istennek kijáró tisztelet és imádat jelképe lett, ezért fél tőle még az ördög is, erre utal egy közmondásunk: „Fél, mint ördög a tömjénfüsttől”.

Sebkenőcs és szent kenet

Az aromásított szent olajjal való megkenés a királyok, főpapok tisztségbe való beiktatásának jele volt. E szent kenet fő alkotója a mirha volt.

A mirhafák vagy balzsamfák (Commiphora-fajok) a tömjénhez hasonlóan a balzsamfafélék (Burseraceae) családjába tartoznak, és Észak-Afrika, valamint Dél-Arábia sivatagos-félsivatagos helyein őshonosak. Elágazó, tövises, szárazságtűrő cserjék. Az év nagy részében kopaszok, a száraz időszakban ugyanis a leveleik lehullatásával védekeznek a túlzott párologtatás ellen. Szárnyasan összetett vagy három levélkéből álló levelük változatos alakú.

Többnyire magányosan álló, kis fehér vagy rózsás, 3-4 szirmú virágaikból apró csonthéjas termés fejlődik.

A közel 200 mirhafaj fő elterjedési területe Északkelet-Afrika és Namíbia, de Arábiában és Indiában is előfordulnak. Egyes fajoknak a termését fogyasztják, másoknak a nedvdús gyökerét és a hajtásait rágják a sivatagban élő bennszülöttek.

A valódi mirhafa (Commiphora myrrha) a Szentföldön nem őshonos, az Arab-félszigeten és Északkelet-Afrikában él sekély, meszes talajú, akácia-mirha bokorer-dőkben. Legföljebb 4-5 méter magasra növő, vaskos, alacsony törzsű, erősen tövises fa vagy cserje, változatos, szürkészöld levelekkel. Sima, zöldes törzséről ezüstös vagy sárgás hártyás pikkelyekben, lemezekben válik le a vékony külső kéreg. A másik fontos mirhatermelő faj, az abesszin balzsamfa (Commiphora abyssinica) jellegzetessége, hogy hármas levelének középső levélkéje jóval nagyobb a két szélsőnél. Mézgája nem olyan értékes, mint a valódi mirhafáé.

A mirhafák szövetei gyantajáratokban gazdagok, azokban termelődnek a levegőn megkeményedő, aromás illatú, a tömjénhez hasonló növényi izzadmányok. Nemcsak a növényt nevezzük mirhának, hanem izzadmányát, azaz mézgáját is, amely a cserjék törzsén és vastagabb ágain sebzéssel (állati rágás, ágtörés, mesterséges bemetszés), vagy kis mennyiségben anélkül is, cseppek formájában kiválik. A begyűjtött mirha a kikristályosodott mézhez hasonló, édeskés illatú, kesernyés ízű, vöröses anyag.

A mirha elsősorban nem füstölésre szolgál, mint a tömjén, hanem gyógytermékként.

A mirhák rendkívül fontos felhasználási területe a vallási szertartások és Egyiptomban a halottak balzsamozása volt. Az ókorban a királyok, főpapok felkenése, általában az illatos kenőcsökkel, olajokkal való megkenés a hódolat, tisztelet jele volt.

Megismerve e különleges növényi termékeket, már nem csodálkozunk azon, hogy ritka beszerezhetőségük, egzotikus voltuk, a vallási életben és a gyógyászatban való nagy jelentőségük miatt az aranyhoz hasonló fejedelmi ajándékok voltak az ókorban.

Forrás: Kertbarát Magazin