Back to top

Melegedjünk az advent fényeinél!

Télvíz idején különösen szép az Alpokalja: az ódon házacskákkal körülvett kisvárosok főterein mesés hangulata van az adventi vásároknak. Kőszeg és Szombathely kedvelt célpontja az év végi kirándulásoknak, és ma már szállásban és jó éttermekben is bővelkednek ezek a patinás kisvárosok.

Az idén még november végén is szinte zöld volt a táj: a potyogó gesztenyék, a sokfelé kirakott színes tökök, piros bogyós ágak nemcsak a sétányokat, terecskéket színesítették, hanem az üzletek dekorációján ötletesen feldolgozva, átlényegítve az éttermek asztalain is visszaköszöntek.

Templomok csöndje, a római kortól napjainkig

Szombathelyen belefeledkezhetünk a templomok csöndjébe is, a római kortól egészen napjainkig, vagy méltóságteljes palotákba és a székesegyházba. Ami pedig legalább ilyen fontos: aki errefelé jár, az olyan emberekkel ismerkedhet meg, akik szenvedélyesen szeretik városukat, és kiválóan értenek hivatásukhoz, turisztikai marketingszakemberektől a régészeken át a séfekig.

Fotó: termalfurdo.hu

Szent Márton városának ikonikus alakja az 1777-ben alapított szombathelyi egyházmegye első püspöke. Szily János (1735–99) felvilágosult, karizmatikus egyéniség volt, és érzéke volt ahhoz, hogyan teremtsen városának elegáns főteret. Első intézkedéseként a papnevelő szeminárium és a püspöki palota épült meg, majd a kettő közé helyezett székesegyház, hazánk harmadik legnagyobb temploma. Szily János talán nem is remélte, hogy még a XXI. században is áhítattal lépünk be ezekbe az épületekbe, amelyek megalkotásához annak idején saját javait is beleadva nyerte meg Bécs környékének jeles művészeit, mestereit.

A püspöki palotát – amelynek megtekintése, ha Szombathelyen járunk, kihagyhatatlan – Melchior Hefele, avagy Hefele Menyhért (1716–94) osztrák építész tervezte Szily János megbízásából. 1778-ban kezdődtek az 5 évig tartó munkálatok.

Akkor még elképzelhetetlen volt, hogy olyan világégés következzen be, mint 1945-ben, amikor a püspöki palota északi szárnyának egy része is megsemmisült. Nemrégiben végre visszaépítették, és ott nyitották meg a látogatóközpontot. Baranyai Martin személyében kiválóan fölkészült idegenvezetőt kaptam ottjártamkor, aki a palota reprezentatív termeit, szobáit, legértékesebb kegytárgyait – köztük Szily püspök ünnepi miseruháit, szertartási kellékeit –, valamint a falakon lévő csodálatos festményeket, rézmetszeteket nemcsak bemutatta, hanem mindegyikhez külön történetet fűzött. Az egyházmegyei könyvtár megalapítása szintén Szily János püspök nevéhez fűződik.

A jeles főpap a magánkönyvtárát adományozta a székesegyháznak 1791-ben. A ma már 40 ezer kötetet számláló bibliotéka legértékesebb része a 16 középkori kódex és a 96 ősnyomtatvány.

A katolikus egyház talán legnépszerűbb szentje, az ókori Márton püspök – mint közismert – Savaria, a mai Szombathely mellett született. A város Szent Márton emlékét a mai napig kiemelten kezeli, a tudósok folyamatosan kutatják életművét. A helyi turisztikai menedzsment is értő módon használja Szent Márton ismertségét, neve napjához számos néphagyomány kapcsolódik.

Kicsi gesztenye, duci sütőtök

De a lélek után térjünk vissza a világi hívságokhoz: a város egyik legkedveltebb étterme, a Cafe Móló neve hallatán balatoni bisztróra asszociálhatunk, pedig az Iseum közelében lévő helynek egészen más a hangulata. A déli menü iránti igényeket is kiszolgáló, de közben a legmagasabb szintű mesterkonyhát vivő séf izgalmas menüt eszelt ki erre az évadra, sütőtökre és gesztenyére építve. A sütőtökkrémleves a környéken termelt magyar tökmag olajával megcsöpögtetve az új idők divatos téli étke. A roston sült, kellemesen fűszerezett csirkemell köreteként hurkapálcikákon tálalt burgonyagombócok illatoznak a tányéron, kakukkfüves gesztenyekrém társaságában. A nagyágyú pedig a sütőtökös tiramisu – remélem, az ötlet le van védve… Mindez jól példázza, hogy már vidéken is a gasztronómiában ugyanolyan jártas, kiváló szakemberekre lel az ember, mint a fővárosban.

Fotó: friss.hu

Hefele Menyhért, a jeles osztrák építész nevét viselő utcában található a szombathelyi Artis Boutique Hotel és a Daniel & Frère étterem. A 27 szobás butikhotel divatos szürke-sárga színpárosítással, és adott esetben elnöki lakosztállyal várja a vendégeket. Jelenleg főleg multinacionális cégek üzletemberei szállnak meg itt, tudtam meg Tóth Eszter igazgatótól. A hotel és az étterem gárdájának átlagéletkora talán ha 25 év lehet. 

Németh Dániel, az étterem tulajdonos-séf­je a nagyvilág bejárása után úgy döntött hazajön, és Szombathelyen valósítja meg álmát.

Izgalmas ötlet a látványkonyha, ahol a szemünk láttára készítik el a szakácsok a rendelt fogásokat, korszerű és egészséges alapanyagok felhasználásával, a legmodernebb technológiai eljárásokkal. Az étterem minden részlete, a vizeskancsóktól az elegáns evőeszközökig, a fine dining színvonalú ételsortól a tükörszervizig és a felszolgálók uniformisáig Európa bármelyik fővárosában sikert aratna.

Magyar gyümölcs, német precizitás

De ne csak együnk, igyunk is! Ezen a vidéken a sörök és a borok után – vagy inkább azokat is megelőzve – kiváló pálinkákra is lelhetünk, például a Magyar–Molnár Pálinkaházban. Magyar József mérnök-tulajdonos büszkén mutatta az iparág csúcstechnológiáját képviselő dupla falú, vízköpenyes, aromatornyos lepárlót, amit az ő saját elképzelései és tervei alapján gyártott le a szakmai tudásáról ismert német Müller cég, majd szerelt össze a helyszínen. A berendezés oldalán lévő lajstromszám szerint ez a gyártó 4114. gépe. Hiába, a német precizitás…

A réz lepárló 6 éve folyamatosan működik, mostanra 100 ezer liternél is több nemes nedű csorgott ki belőle.

A hagyományok ápolása jegyében fával fűtik, mert a pálinkafőzés egyik alapszabálya, hogy minél kisebb nyomáson főzik a pálinkát, annál jobb lesz a minősége. Az eredmény: az átlagosnál sokkal illatosabb, gyümölcsösebb pálinka. Nemcsak a hagyományosnak számító almából, kajszibarackból, körtéből, cseresznyéből, szilvából, hanem birsalmából, bodzából és málnából főzött termékeikkel számos díjat nyertek az évek során a Vas megyei pálinkaversenyen.

A babusgatós kenyér

Vörös Róberttől, a Portré Étterem és Panzió tulajdonosától tudtam meg, hogy mitől olyan finom a babusgatós kenyér. Nos, az a titka, hogy élesztőt nem tartalmaz, hanem élő kovásszal készül, méghozzá másfél napig.

Ha hiszik, ha nem: 54 éves kovásszal dolgoznak! Díjat is nyertek vele: tavaly és tavalyelőtt a második helyezettek lettek vele a Kenyérlelke Fesztiválon.

A Daniel & Frère pompás sügérlakomája után érkeztem a Rákóczi utcai Mészáros Cukrászdába, ami olyan a szombathelyieknek, mint a budapestieknek az Auguszt. A 93 évvel ezelőtt megnyitott üzletben Varga Ádám mestercukrásztól megtudtam, hogy már a harmadik generáció törekszik az édességkedvelők óhajainak teljesítésére. A hagyományos magyar cukrászkészítményeken kívül azok újragondolt változatain is szorgoskodnak. Jelenthetem, a reform-Rigó Jancsi nagyszerű eredménye ennek az igyekezetnek.

A szőlő jövésének könyve

Szombathely és Kőszeg, e két határmenti város jó együttműködést mondhat magáénak. Ennek köszönhető, hogy vendéglátóim azt javasolták, ne hagyjam ki a kőszegi nevezetességeket sem.

A vár, a Patikamúzeum és a Zwinger a fő attrakciók, valamint a főtér, amelynek egyik legkedveltebb, ma már immanens része az Ibrahim kávézó. A kávézó közvetlenül a vár falához tapadó télikertje romantikus találkozóhely.

Győrffy Gábor, a Kőszeg-Írottkő Natúrpark TDM menedzsere kalauzolt el ide, felhívva a figyelmemet egy ritkaságra: a Szőlő Jövésének Könyvére. Errefelé ugyanis komoly hagyományai vannak a bortermesztésnek és a szőlővel való bánásmódnak. Németh János festőművész minden évben megörökítette – lerajzolta-megfestette – ugyanazon a napon, ugyanabban a kötetben, hogy mennyire fejlettek a szőlővesszők.

Előfordult, hogy még csak vakrügy bújt meg rajtuk, máskor már fejlett, bár még gyönge levélkék sejttették, hogy közel a tavasz. Ez igazi agrártörténeti kuriózum, és egyben a klímaváltozás dokumentuma.

Kézműves sör és csokoládé minden mennyiségben

Kőszeg az egyik kedvenc városom lett, mióta 3 évvel ezelőtt megismerkedhettem vele, Kiss Andrásnak, a Kőszegi Sör készítőjének jóvoltából. A lelkes fiatalember azon igyekezett és igyekszik ma is, hogy szeretett szülővárosának imázsát növelje kézműves – igaz, nem helyben főzött – sörével. Ő gondozza a város honlapját is. A finom nedű a Csokiszegben is megvásárolható, ami az Alpokalja gyöngyszemének egyik legbájosabb üzlete. Gyenes Zsuzsa főtéri csokiboltja édes kikapcsolódást nyújt. Aki ajándékot keres, biztosan talál, hiszen a patinás magyar márkákon kívül a világ leghíresebb kakaói és csokoládéi is kaphatók itt, András sörén kívül.

Fotó: koszeginfo.com

Határon átnyúló ünnepek

Idén különlegesen gazdagnak ígérkezik az advent Kőszeg-Hegyalján. Mind a négy vasárnap délután vásárosok, fellépők, étel-ital, karácsonyi muzsika és baráti beszélgetések várták, várják a vendégeket a Jurisics téren. Minden hétvégén más és más a fő attrakció: 21-én fedett jégpálya fogadja a Jégkarácsony vendégeit.

Fotó: Németh Iván

A Virágudvarban kiállítás és vásár várja a látogatókat, ahol az adventi és karácsonyi kreációk mellett natúrparki kézművesek gyönyörű ajándékai közül lehet válogatni. Gazdagnak ígérkeznek a kulturális programok is, amelyek némelyike több német nemzetiségi szervezettel is közös. Különleges zenei csemege lesz a kőszegi fúvósok bécsi, és a kőszegi vonósok újévi koncertje (január 2.). Számos iskola, közösség és egyház is karácsonyváró vásárt tart. A Jurisics-várban szombatonként tartják a Karácsonyi Bütyköldét. A városka az ausztriai Várvidék kapuja is: a mesés Fraknói Karácsonyi Vásárra csupán 50 kilométert kell utazni.

Ugyancsak érdemes meglátogatni a 30 kilométerre lévő Kirchschlag gyönyörű romvárában az ünnepi sokadalmat, a harmadik adventi hétvégén pedig Kőszeg, Rohonc és Léka csábít közös ünnepi élményekkel.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2019/51-52 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Szlovákia: több támogatás a fiatal gazdáknak

Öt év után több támogatáshoz juthatnak a kezdő gazdálkodók Szlovákiában, jelentette be még a leköszönt szlovák kormány mezőgazdasági minisztere, Gabriela Matečná. A fiatal szlovák gazdák akár 50 ezer euró dotációt is kaphatnak.

Az otthonborozás öröme

#maradjotthon és #borozzotthon. Már-már unalomig ismételt hashtagek ezek, naponta sokszor látjuk őket. A fontosságukkal mindenki tisztában van, még ha meg is nehezítik a mindennapjainkat. De mihez kezdjen, aki balatoni bort szeretne a nehéz időkben?

Ez a krumpli kevésbé hizlal

A burgonya az egyik legnépszerűbb élelmiszer Németországban, sok fogyasztó számára azonban túl magas a szénhidráttartalma. A Kaufland áruházak most alternatív termékújdonságot kínálnak a diétázó burgonyakedvelőknek.

Gyógynövényipar: csökken a gyűjtés, döcög a termesztés

A gyógynövényipar az átlagosnál összetettebb, sajátos szakmai terület, hiszen más kertészeti ágazatokhoz képest nagyobb a fajgazdagság, valamint a termesztés mellett gyűjtésből is származik alapanyag. Emellett a gyógynövényeket a gyógy-, az élelmiszer-, a kozmetikai és a vegyipar is hasznosítja.

Jelentős értékesítési problémák a nyúlágazatban

A magyarországi nyúltenyésztés legnagyobb felvevőpiaca Németország, Svájc és Olaszország, ahol a járványhelyzet hatására visszaesett a kereslet. A takarmányárak növekedtek, a felvásárlási árak csökkentek, a megmaradó húst hűtve be kell tárolni, ami komoly költségtöbbletet jelent. A magyar nyúl 96 százaléka exportra kerül, de jelen helyzetben a hazai fogyasztás emelkedése is segítheti az ágazatot.

Helyi virtuális termelői piactér

A koronavírus okozta helyzeteben egyre-másra alakulnak online fogyasztói közösségek, hogy a helyben megtermelt javak, helyben el is fogyjanak. Ilyen a mindössze egy hete alakult Tárnoki virtuális piactér. „A csoportban szeretnénk lehetőséget nyújtani a helyi kistermelőknek termékeik népszerűsítésére és a tárnokiaknak, hogy jó minőségű, házi termékeket vásároljanak.” – áll a csoport névjegyében.

Tojásszövetség: húsvétig már nem változik a tojás ára

Húsvétig már nem változik a tojás ára a koronavírus okozta helyzet miatt - közölte a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke csütörtökön a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország című műsorában.

Munkavállalókat vesz át a SPAR más szektorokból

Csaknem 900 új dolgozót vett át más szektorokból a SPAR az elmúlt két hétben azzal, hogy azonnali munkalehetőséget biztosított országos hálózatában az álláskeresőknek. A SPAR kiemelten fontosnak tartja az összefogást a munkahelyek megőrzése érdekében.

A fehér színű tojások kevésbé agresszív tyúkoktól származnak?

Egy téves hiedelem miatt a brit vásárlók évtizedek óta előnyben részesítik a barna színű tojásokat a fehér színűekkel szemben, a tojás színe az azt tojó tyúkok fajtájától függ. Általánosan fogalmazva, a fehér tollú tyúkok fehér tojást raknak, míg a barna színűek barnát, bár a fül színe megbízhatóbb indikátor.

A koronavírus nehéz helyzetbe hozza a szőlő- és borágazatot

A koronavírus járvány kapcsán kihirdetett veszélyhelyzet érzékenyen érintette a magyar szőlőtermelőket és borászatokat. A válsághelyzettel kapcsolatban – a Tagság visszajelzései alapján – többféle intézkedést is hozott a HNT Elnöksége, és napi kapcsolatban áll az AM Mezőgazdaságért és Vidékfejlesztésért felelős Államtitkárságával, valamint az Operatív Törzs agrárügyekért felelős vezetőségével.