0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Jane Goodall fogja megnyitni a nürnbergi Biofach kiállítást

Dr. Jane Goodall főemlőskutató, környezetvédelmi aktivista, az ENSZ békenagykövete, a brit birodalom lovagja fog megnyitóbeszédet mondani a világ vezető biotalálkozóján, a nürnbergi Biofach kiállításon. A világszerte elismert tudós jelenléte már önmagában is üzenet.

Február 12-én nyílik meg Nürnbergben

a világ biobizniszének szokásos éves óriástalálkozója,

a Biofach + Vivaness kiállítás (a Biofach fókuszában a bioélelmiszerek egyedülállóan széles köre, a Vivanessében a natúrkozmetikumok állnak).

A szervezők nagy örömére elfogadta a meghívást és megnyitóbeszédet mond dr. Jane Goodall, akit nemcsak a csimpánzok viselkedésének elismert kutatójaként, de közismert környezetvédő aktivistaként, a természet, az állatok és az emberiség, a fenntarthatóság és a jövő generációk szószólójaként is számon tart a világ közvéleménye.

Olyan értékek mellett áll ki, amelyek a bioágazat számára mindig is lényegesek voltak,

és ezért jelenléte önmagában is üzenet, alátámasztja a kiállítás idei mottóját, vagyis, hogy „a bio a megoldás”.

A kiállítást szervező Nürnberg Messe részéről nyilatkozó Petra Wolf megtiszteltetésnek nevezte, hogy a szakember elfogadta a meghívást, és úgy véli, hogy beszédének köszönhetően garantált lesz a rendezvényre irányuló nagy figyelem, és inspiráló szavai biztosan lendületet adnak majd a biomozgalomnak is.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu