Back to top

Hazánk legnagyobb énekesmadara

A holló sok kitüntetett címmel büszkélkedhet, egyebek közt Földünk egyik legintelligensebb madara, testméretéhez viszonyított agytérfogata szerint is előkelő helyen áll. Európában pedig az énekesmadarak közül – ahova rendszertanilag tartozik – a legnagyobb testméretű faj, hossza 65 centiméter, tömege megközelítőleg másfél kilogramm.

Elterjedési területe magába foglalja egész Eurázsiát, Észak-Afrikát és Észak-Amerikát, sőt a csendes-óceáni szigeteket is. Kijelenthetjük tehát, hogy Földünk egyik legjobb alkalmazkodóképességgel megáldott madaráról van szó: éppúgy költ a forró sivatagokban, mint a fagyos tundrákon. Mindez leginkább mindenevő életmódjával magyarázható, hiszen a magvaktól kezdve a gyümölcsökön át, az apróbb gerincesek és nagyobb gerinctelenek éppúgy szerepelnek étlapján, mint a dögök.

Kimagasló intelligenciájának köszönhetően könnyen jut táplálékhoz. Például a Börzsönyben megfigyelték, hogy gyakran követi a vadászokat, vagy ha puskadörrenést hall, a hang irányába repül, kémlelve, hol is ejtettek el vadat.

Megvárja a zsigerelés végét, majd amikor a vadászok elhagyják a területet, rögvest nekikezd lakmározni a maradványokból.

A holló nemcsak belőlünk, emberekből profitál gyakran, hanem a vadászó farkasokat is követi, bízva abban, hogy a zsákmányállatok maradékából valami neki is jut. Néhány évtizeddel ezelőtt a holló állománya vészesen megfogyatkozott Magyarországon, aztán újra megemelkedett, és egyes megyékben mára mintegy húszszorosára növekedett a madarak száma. Mindez leginkább annak a következménye, hogy betiltották a hajdani dúvadirtásoknál alkalmazott mérgezett táplálékok kihelyezését, valamint a természetközeli erdőgazdálkodás eredményeként a holló számára preferált élőhelyekre lelt. Nálunk ugyanis jellemzően a zártabb erdőkben fészkelnek, táplálékukat pedig legtöbbször a nyíltabb, ligetes területeken szerzik. Többnyire középhegységeinkben költenek a párok, míg táplálkozni inkább az alföldi területekre húzódnak.

Fotó: Dankó Sándor
Azonban a hollóállomány intenzív növekedésével ez a helyzet is változóban van. Ma már sok pár teljes territóriuma az Alföldön található, ahol kisebb facsoportokba építik fészküket. A fészekanyagot általában mindkét nem hordja, de az építés a hím feladata. Kívülre apró gallyakat használ, belül pedig gyakorta zsákmányállatainak szőre, tolla kerül. A februárra már kitatarozott fészekbe a tojó 3-7 zöldes alapon barna foltos tojást rak. A párok egy részénél a tojó egyedül kotlik, miközben a hím hordja számára a táplálékot, de előfordulnak olyan párok is, melyeknél a nemek szabályos időközönként váltják egymást. Amikor viszont a háromheti kotlás után kikelnek a fiókák, a tojó lényegében nem száll le a fészekről, folyamatosan melegíti utódait, mialatt a hím táplálékkal látja el őt. A fiókák hathetesen repülnek ki a fészekből, de utána még több hónapon keresztül szüleikkel maradnak. Tollazatuk fény nélküli, barnás árnyalatú fekete, amíg a kifejlett madaraké kékes vagy zöldes csillogású fekete.

Bár már az elsőéves madarak is próbálnak udvarolni, jellemzően életük második telén állnak párba, és ezután gyakran hosszú éveken keresztül, sőt akár egész életükben kitartanak egymás mellett.

Mégsem mindig felhőtlen a hollók párkapcsolata, a fészkén ülő tojó ugyanis párja távollétében gyakran „félrelép” egy-egy felbukkanó hímmel.

Mint a varjúfélék általában, a holló hosszú életű madár, de a természetben jellemzően 6-8 évig él. Ugyanakkor vannak köztük matuzsálemek: Európában a legidősebb ismert vadonélő példány 21 éves és 11 hónapos volt, a hazánkban megfigyelt legöregebb egyed pedig 11 éves. Fogságban akár 40 évig élt példányról is tudunk.

Fotó: Dankó Sándor
Hollóink vadonbéli életéről meglehetősen kevés adat áll rendelkezésre, noha viszonylag könnyen megfigyelhető fajról van szó. Az idősebb, tapasztaltabb, örökké éber madarakat ugyanis nagyon nehéz befogni, a fészekben gyűrűzött fiókákat ezért ritkán veszik újra kézbe. Az azonban biztos, hogy a hollók ritkán, és mindössze néhány 10 kilométernyire távolodnak el attól a helytől, ahol kikeltek, ezzel is magyarázható, hogy legalább egy tucatnyi alfaja létezik a világon.

Igen óvatos madarak, mégis gyakorta kerülnek az ember látóterébe.

Régebben a háborúk, csaták, járványok idején jelentek meg nagyobb számban, mert dögevő mivoltuk miatt az emberi tetemek eltakarításában is szorgoskodtak. Ez nem kedvezett népszerűségének, mint ahogy az sem, hogy a haszonállatokban is kárt tehetnek.

Például a frissen világra jött birkák, borjak szemét bizony kivájhatják, ami a mai napig sokkoló élmény lehet az ember számára. Ez több népdalunkban, szólásmondásunkban is fel-felbukkan, ami valóságos megfigyeléseken, nem mendemondákon alapszik.

A holló, mint királyi jelkép, fontos szerepet töltött be Hunyadi Mátyás udvarában. A család címerében egy gyűrűt tartó holló látható, mely a legendák szerint arra utal, hogy egy vadászat alkalmával egy holló elragadta a király gyűrűjét, aki azonban ezt visszaszerezte. A legendából annyi bizonyos, hogy a holló, akárcsak a szarka, nagyon szereti, és ha tudja, elcseni a fényes, csillogó, leginkább tojásforma tárgyakat. A címerállat választásának valószínűbb oka, hogy Mátyás király nagyapjának egyik birtoka a Hollóköve nevet viselte.

A holló akkor is feltűnik dicső királyunk életében, amikor Prágában fogságba esik, és édesanyja e madár segítségével küldi el neki a levelét. Évszázadokkal később ennek hatására választotta jelképéül a Magyar Posta a hollót.

A holló tudományos neve Corvus corax, mely latinul, illetve görögül is hollót jelent. Mi magyarok feltehetőleg több ezer éve nevezzük hollónak ezt a madarat, ugyanis más finnugor népek is hasonlóképpen hívják: a manysik kolahnak, míg a hantik kolaknak nevezik. Minden bizonnyal a faj gyakran hallatott korrogását idézik a nevek.

Forrás: 
A Mi Erdőnk
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2019/5 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Még a tokajit is kell népszerűsíteni

Tokaj-Hegyalján több száz éve termesztenek szőlőt és készítenek bort, amit a világ számos pontján jól ismernek, mégis úgy gondolják, hogy közös gondolkodással tovább kell népszerűsíteni a borvidéket és borait. Ezért kihasználva az Európai Unió pályázati lehetőségét, olyan borpromóciós tervet készítettek, ami az egész borvidék további ismertségét hívatott szélesíteni.

Legyen élmény a főzés

Ízek, fák, receptek. A Mecsekerdő szakácskönyvének címe ismerősen csenghet. Ám Itália és India helyett a Mecsek és a Zselic erdeibe repíti a könyv az érzékeket, és helyi recepteken keresztül kínál az olvasónak „kóstolót” az ott készült ételekből.

„Ki kell várni a tökéletes pillanatokat” – interjú a Budakeszi Vadaspark fotósával

Ha a Budakeszi Vadasparkról jelennek meg hírek a sajtóban, a fényképek képaláírása mellett ez olvasható: „Fotó: Surányi Linda”. A Vadaspark fényképésze 2015 óta készít fotókat az állatokról, eseményekről, rendezvényekről. A park tavaszi zárva tartása alatt különösen nagy szerep hárult rá, hiszen az akkor készült fotókon, videókon az ő szemével, kameráján keresztül volt látható a Vadaspark élete.

Gyógynövények gyűjtésébe kezdők figyelmébe ajánljuk

Évről évre egyre többen kapnak kedvet a gyógynövények gyűjtéséhez. Számukra lehetnek hasznosak az alábbi gondolatok, melyeket Dr. Csiszár Ágnes egyetemi docenssel (Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar, Növénytani és Természetvédelmi Intézet) történt beszélgetésünk után vetettünk "papírra".

Internetes gombavilágatlaszt hoztak létre Csehországban

Interneten elérhető gombavilágatlaszt készítettek a Cseh Tudományos Akadémia (AV) kutatói. A Scientific Data című folyóiratban ismertetett GlobalFungi nevű adatbázis több mint 200 tanulmányban szereplő 20 ezer minta és 650 millió megfigyelés adatait tartalmazza.

Felfüggesztették az uniós juh- és kecskehús magántárolási támogatást

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának 63. évfolyam, 2020. június 10-i L223 számában megjelent a Bizottság (EU) 2020/1007. rendelete a juh- és kecskehús magántárolásához nyújtott támogatás iránti kérelmek benyújtásának felfüggesztéséről.

Konrad Lorenz igazsága - A pamatos füleskuvik

Aki tekintettel van a körülményekre, s inkább egy bohókás törpe fülesbagoly­párocskát, szelíd kis kuvikot, aranyos kis rágcsálót vagy más, hasonlóan éjjel élő állatot tart, amelyik épp akkor kel fel és kezdi a maga napját, amikor gazdája hazatér a munkából – annak nagyon sok jóleső örömben lesz része.”

Újabb találgatások a Tesco jövőjéről: marad vagy megy?

A londoni tőzsde szakértői továbbgombolyították a Tesco áruházlánc kelet-közép-európai vállalkozásainak jövőjével kapcsolatos találgatásokat. Úgy gondolják, hogy a kiskereskedő távozik a régióból.

Csökken az afrikai elefántagyar és az orrszarvútülök iránti kereslet

Csökken az afrikai elefántagyar és az orrszarvútülök iránti kereslet, és ezeknek a termékeknek a feketepiaca is kisebb lett - derült ki az ENSZ Kábítószerellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) vadvilági bűnözéssel foglalkozó 2020-as világjelentéséből.

Sikeres volt a madárinfluenza járvány elleni harc, indulhat az újratelepítés

Sikerült megállítani a madárinfluenza terjedését Magyarországon, így július 10-től a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elrendelte a megfigyelési körzetek feloldását. Az intézkedéssel párhuzamosan – szigorú hatósági kontroll mellett – megkezdődhet az érintett telepek újratelepítése is.