Back to top

Az éghajlatváltozás lesz a Grüne Woche 2020 fő témája

A fenntarthatóság, a természeti erőforrások megőrzése és a környezetbarát termelési módszerek lesznek a leginkább terítéken a világ vezető mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti vásárán. Még meg sem nyílt a kiállítás, máris rekordok születtek: 72 országból több mint 1800 kiállító mutatja be termékeit. A partnerország idén Horvátország, amely „A mezőgazdaság kultúráját” viszi el Berlinbe.

A kiállítások mellett tanácskozások is várják az érdeklődőket: az „Élelmiszert mindenkinek” beszédes címet viseli a Global Forum for Food and Agriculture (GFFA) tanácskozása, ahol az élelmiszerhiány felszámolásáról folyik majd a diskurzus. A német kormány elkötelezettségét négy szövetségi minisztérium által szervezett különös kiállításokkal demonstrálja.

A kiállítás főépülete
Fotó: IGW-Presse
A 2020-as vásári évad ismét a Grüne Wochéval indul, s rögtön rekordokkal. Január 17–26 között 72 országból több mint 1800 kiállító (2019: 1 750 kiállító / 61 ország) vesz részt az eseményen, ez a kiállítás 94 éves történetének legnagyobb száma. Az előző évekhez képest inkább az éghajlatváltozással kapcsolatos viták dominálnak a Grüne Woche programjában, számos kiállítással és konferenciával. A fenntarthatóság, a természeti erőforrások megőrzése és a környezetbarát termelési módszerek a legfontosabb témák.

Horvát termékek a Grüne Woche kiállításon
Fotó: IGW-Presse

Horvátország, az idei partnerország, 2020. január 1-jén vette át az EU elnökségét. A „mezőgazdaság kultúrája” jelmondattal az EU-hoz legutoljára csatlakozott ország élelmiszer- és mezőgazdasági iparának legfontosabb termékeit mutatja be: egyebek mellett Isztria, Szlavónia, Dalmácia és Közép-Horvátország kulináris kínálatát.

Első alkalommal jelennek meg a kiállítók Beninből, Maliból, Togóból, Ugandából és a Kongói Demokratikus Köztársaságból a világ vezető mezőgazdasági, élelmiszeripar és kertészeti vásárán. Összesen 14 afrikai ország termelőivel együtt autentikus afrikai termékeket mutatnak be. 

Oroszország 5000 négyzetméter alapterületen a legnagyobb külföldi kiállítást mutatja be.

A Grüne Woche „leghűségesebb kiállítója” Hollandia, 1953 óta, azaz hatvannyolcadik alkalommal jelenik meg a vásáron.

A Fridays for Future mozgalom először vesz részt a Grüne Wochén egy információs standdal a Berlin Hallban.

Az élelmiszeripari kiállítás a „klímavédelem a tányéron’ címet viseli és egyebek mellett intelligens csomagolásokat, új típusú élelmiszereket és alternatív proteinforrásokat mutat be.

A látogatók megismerhetik a világ street food kínálatát, valamint organikus és vegán élelmiszerek termelőit, előállítóit.

A kiállításró a közösségi médiában is olvashatunk
Fotó: IGW-Presse

A mezőgazdasági termeléssel összefüggésben ki kell emelni a robotizáció lehetőségeit bemutató kiállítókat. Emellett minden látogató találhat az érdeklődésének megfelelő kiállítást legyen szó vidékfejlesztésről, erdőgazdálkodásról, újrahasznosított anyagokról, ökológiai gazdálkodásról, haszon és kedvtelésből tartott állatokról vagy épp lovassportokról.

A kertészeti kiállításon a fajok sokfélesége a fő téma, így számos új nemesítésű virágot és haszonnövényt nézhetnek és vásárolhatnak is meg a látogatók.
Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A növények is döntenek, emlékeznek

A kutatók szerint a növények számolhatnak, döntéseket hozhatnak, felismerhetik rokonaikat, sőt emlékezhetnek az eseményekre. Bár nincs agyuk, az emberekhez és állatokhoz hasonló módon tanulhatnak.

Visszaszorulóban a molyok, jönnek a poloskák – Növényvédelmi előrejelzés 39. hét

Az almamoly rajzása már a hónap eleje óta szünetel, a szilvamoly is csak nyugaton repül, a keleti gyümölcsmoly pedig már csak a birset veszélyezteti. A dióburok-fúrólégy lárvái most távoznak a lehullott dióból, hogy a talajban bábozódjanak, szőlőben sok a muslica – foltosszárnyú is –, a zöld vándorpoloska pedig szinte mindenütt ott van. Tegyünk hálót az ablakokra, mert amint hűvösebbre fordul az idő, tömegesen indul befelé.

A Strabucks kínálata növényalapú termékekkel bővül

A kávélánc csapata elhatározta, hogy szembeszáll a lehetetlennel és egyre több terméket készít vegetáriánusok és vegánok számára. A vállalat növényalapú italokkal és ételekkel egészíti ki jelenlegi kínálatát, az eddig megszokott íz világgal új szendvicsek és kávék érkeznek üzleteikbe.

A hazai termékek előnyben részesítését kérik a sertéságazat szereplői a kiskereskedelmi láncoktól

Az afrikai sertéspestis németországi megjelenése miatt szervezett megbeszélést a sertéságazat meghatározói szereplőinek részvételével a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A termelők és a feldolgozók egyöntetűen arra kérik a kiskereskedelmi láncokat, hogy a hazai hústermékeket részesítsék előnyben a külföldiekkel szemben.

Ezek II. Erzsébet kedvenc alkoholos italai - az egykori királyi főszakács szerint

Az Egyesült Királyság uralkodónője II. Erzsébet mód felett elfoglalt 94 éves korához képest. Amióta férje Fülöp herceg visszavonult fejedelmi teendőitől 2017-ben, a királynő azóta is eleget tesz udvari kötelezettségeinek, még a koronavírus idején is.

Dimény Zoltán 1960-2020

Ismét gyászol az agrárújságírás. Hatvan évesen elment Dimény Zoltán, aki életének felét ennek az életpályának szentelte.

A Michelin és a Camso egy fedél alatt

A Michelin, a világ vezető mul­tinacionális gumiabroncsgyártója 2 évvel ezelőtt vásárolta fel a kanadai Camso vállalatot, amely az ipari és mezőgazdasági gumihevederes járószerkezetek legnagyobb gyártója a világon.

A világ legnagyobb paprikamutáns-gyűjteménye

A Szentes környéki fóliasátrak labirintusában található három nagy termesztőház, melyekben viszonylag szokatlan kinézetű paprikák élnek. Csilléry Gábor genetikai és nemesítési munkája mellett hosszú évtizedek óta gyűjt mutáns paprikákat, és néha paprikanemesítő kollégáitól is kap ilyen különlegességeket.

Sorsfordító év lehet az idei a magyar vidék életében

Sorsfordító év lehet az idei a magyar vidék életében, és nemcsak a koronavírus okozta nehézségek miatt, hanem mert „a vírus megmutatta, hol a helyünk: sok magyar hazatért az anyaföldhöz fordulva” – hangzott el a IV. Földművesek Napja ünnepségén.

Az Európai Uniónak lépéseket kell tenni a túlhalászat ellen

A közleményt, amely a túlhalászat végetvetéséről szól 300 tudós írta alá, annak érdekében hogy megóvják az óceánok épségét. Az üzenet eljutott az Európai Unió környezetvédelmi biztosához, Virginijus Sinkevičiushez, aki az Óceánok és Halászatok megbízottja.