Back to top

Elfeledett hős

A napokban volt 124 éve, egészen pontosan január 16-án, hogy dr. Lumniczer Sándor orvos, kétszeres Európa- és háromszoros világbajnok agyaggalamb-lövő vadászember világra jött.

Fotó: wikipédia
Fiatalemberként a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karára iratkozott be 1914-ben, majd az I. világháború kitörésével katonának vonult, így csak 1921-ben tudott ledoktorálni. Az egyetem évei alatt ismerkedett meg a lövészettel.

Tehetsége hamar megmutatkozott, melynek eredménye, hogy tizenháromszor volt tagja a világbajnokságon és Európa-bajnokságon szereplő magyar csapatnak.

Az 1933-as bécsi VB-n felállított világrekordjának megdöntéséhez 25 évre volt szükség; a II. világháború után pedig kitartó lelkesedéssel álltak neki a koronglövészet újjáalakításához.

Lumniczer Sándor neve összeforrt a fegyverszeretők körében sokak által ismert legendás sörétes Monte Carloval. Az 1929-es stockholmi Európa-bajnokságon meglehetősen jól szerepeltek a FÉG lámpagyár vadászfegyverei, és Lumniczer Sándor egy ilyen, felsőkulcsos, ejektoros, duplacsövű puskával nyerte meg a Monacoban megrendezett Monte Carlo-i Grand Prix-t.

Ennek tiszteletére kapta a később sorozatgyártásba kerülő konstrukció a Monte Carlo modellnevet.

Életének utolsó éveiben is több nemzetközi versenyen indult, ám végül szentestén, 1958. december 24-én elszegényedve távozott az élők sorából.

Büszkék lehetünk dr. Lumniczer Sándorra, aki mind az orvoslásban, mind a sportlövészetben és a vadászat berkeiben is öregbítette piciny hazánk hírnevét.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Gyönyörű bundájuk volt a célpont

Számos európai ország már teljesen betiltotta a prémjükért tenyésztett állatok tartását. Mások olyan szigorú szabályokat vezettek be, amelyek gyakorlatilag veszteségessé teszik a prémtermelést.

És ön szavazott már?

Az Ökotárs Alapítvány közreműködésével az idén is megrendezik az Év Fája versenyt, mely a közvetlen környezetünkben élő fákra, valamint a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére hívja fel a figyelmet. A versenyre bárki nevezhetett egy egyedi fát, a kritérium, hogy egy történetet is írjon mellé, amely kifejezi, hogy az adott fa miért fontos az őt nevező közösség számára.

100 éve született a hazai fenntartható erdőgazdálkodás úttörője

Amikor Dr. Madas László, a Pilisi Parkerdőgazdaság egykori alapító igazgatója a Visegrádi-hegységben megkezdte a mai örökerdő-gazdálkodás alapjául szolgáló úgynevezett szálaló erdők kialakítását, még szó sem volt klímaváltozásról.

Továbbra sincs megállapodás az ólomsörét kérdésében

Már jó ideje zajló vita a természetvédők és a vadászatra jogosultak között az ólomsörét használata a vízivadvadászat során. Mondván, hogy a kilőtt ólomsörétet felveszik az állatok, komoly betegségeket, mérgezést okozva ezzel a vizes élőhelyen élő állatoknak. A helyzet úgy áll, hogy az ügy az Európai Bizottság és Parlament elé került, a többi a döntéshozók álláspontján múlik.

Amit egy gombagyűjtőnek tudni illik

Szeptember beköszöntével a természetkedvelők előszeretettel töltik szabadidejük jó részét az erdőket járva, nem ritkán gombát is gyűjtve. Cikkünkben összeszedtünk néhány jó tanácsot azok számára, akik kacérkodnak a gombaszedés gondolatával.

Zarándokúton Bedgeburyben

Ezúttal a Bedgebury Nemzeti Fenyőgyűjtemény érdekességeit gyűjtöttük össze. A Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány megalakulásakor kitűzött célok között első helyen szerepel a természetismereti műveltség terjesztése, a szakismereti és alkalmazott botanikai – elsősorban a környezetvédelmi és tájesztétikai –, mai kifejezéssel környezettudatos nevelés.

Ismét elindul a Vadászkürt Expressz

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. idén is megrendezi a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton a Vadászkürt Expressz elnevezésű programját, melynek úti célja ezúttal Garadna.

Ifj. Nagy Károly, az erdészek legjobb lövészei között

A 25. Magyar erdőgazdálkodásban dolgozók vadász többtusa lőbajnoksága versenysorozaton ifj. Nagy Károly, az EGERERDŐ Zrt. vadászati előadója, összesített eredmény alapján 3. helyezést ért el.

Elérhető a tűzifavásárlást megkönnyítő online piactér

Tűzifavásárlást segítő online piacteret nyitott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az oldalukon elérhető felület segítségével a vásárlók könnyen és átlátható módon informálódhatnak a lakóhelyük közelében elérhető kínálatról.

Eldőlt: mégsem jöhetnek a külföldi vadászok!

Miután szeptember 1-jével hazánk határai lezárásra kerültek, a külföldi vendégvadászok nem juthattak be az ország területére. Ez nagy érvágás a vadgazdálkodási ágazat, a vadásztársaságok szempontjából, különösen mert a gímbika vadászati idénye szeptemberrel vette kezdetét, ami jelentős financiális bevételt jelentene az érintettek részére.