Back to top

A stresszhatás jót tesz a növényeknek?

Sokáig a tökéletes és sértetlen növények termesztésén volt a hangsúly. Egy új kutatás szerint azonban nem baj, ha egy kicsit megsérülnek és stresszhatás éri őket. Sőt, előnyü(n)kre válhat! Egészségesebb lesz a termésük.

A mezőgazdaságban hosszú éveken keresztül radikálisan védekeztek a kártevő rovarok ellen. Az utóbbi időben viszont egyre népszerűbb a biogazdálkodás, nőtt az organikus élelmiszerek fogyasztása. Egy friss kutatás is megerősíti, hogy néhány bogár még nem jelent veszélyt, sőt! Állítják, hogy még jót is tesz a növényeknek egy kis „kemény szeretet”.

A Texas A&M AgriLife Research kutatói egy kísérlettel bebizonyították, hogy magasabb lesz azoknak a gyümölcsöknek és zöldségeknek az antioxidáns tartalma, melyeknek a levelein olyan „sérülést” idéztek elő, amilyet a rovarok szoktak.

Több tanulmányban is felvetették már az elképzelést, miszerint a kártevő rovarok stresszreakciót okozhatnak a növényekben, és ennek hatására megnő azok antioxidáns tartalma. „Mindeddig nem tesztelték ezt a hipotézist vagy koncepciót. Mi ezt most megtettük, a rovarok által okozott sérüléseket utánoztuk a növényeken” - mondta dr. Luis Cisneros-Zevallos, az AgriLife kertészettel és élelmiszerekkel foglalkozó tudósa.

A kísérlethez a kutatók epret használtak, és a leveleit különböző mértékben felsértették. Azt figyelték meg, hogy a növények védekezésképp elindítottak egy másodlagos anyagcsere folyamatot. Ennek az eseményláncnak a hatására a bogyókban magasabb lett az antioxidáns vegyületek koncentrációja.

Cisneros-Zevallos szerint az egész frisspiac működését megváltoztathatja az a felismerés, hogy miként hat a növények antioxidáns termelésére egy egyszerű stresszhatás, mint például a sérülés.

„Lehetővé teszi az ágazat számára, hogy a szüret előtti stresszhatás ismeretén alapulva új eszközöket alkalmazzon annak érdekében, hogy minél egészségesebb, antioxidánsban gazdagabb termés legyen a frisspiacon.” 

- mondta a kertészettel és élelmiszerekkel foglalkozó tudós.

A tanulmány szerint a biogazdálkodásokban sokkal gyakoribb ennek a stresszhatásnak a lehetősége. A bio termékekről már korábban megállapították, hogy magasabb a polifenolszintjük, gazdagabbak flavonoidokban és fenolsavban. Egyre népszerűbbek is, az elmúlt években a bio élelmiszerek piaca tizenöt százalékkal nagyobb növekedést ért el, mint a hagyományos élelmiszereké.

Forrás: 
mindbodygreen.com/sciencedaily.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kedveskedjen Szeretteinek!

Fizessen elő most 1 évre népszerű agrárszaklapjainkra nyomtatott vagy digitális formában és válasszon még egy kiadványt!

„Dunakeszi legyen zöld és környezettudatos város"

Budapest vonzáskörzetének egyik legdinamikusabban fejlődő települése Dunakeszi, ahol az elmúlt évtizedben 35 ezerről 50 ezerre nőtt a lakosság száma. Főkertészi pozícióra tavaly írt ki pályázatot az önkormányzat, arra jelentkezett Tóth Eszter tájépítész, minősített favizsgáló. A balatonalmádi szakmai napokon beszélt munkájáról.

Nem mind tejföl, mely annak látszik

2019-ben a Nemzeti Agrártehetség Program keretében pályázatot hirdetett a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK). 2020 januárjában adták át a díjakat, köztük Izsó Teklának is, a doktorandusz kategória egyik győztesének, aki a tejtermék-analógokat és a hozzájuk kapcsolódó vásárlási szokásokat kutatta. Eredményei, tapasztalatai széles körben nagy figyelmet keltettek.

Aki csak sörért ugrik le, büntetést kap

A tartós élelmiszerek közül az alkohol fogy a legjobban a koronavírus járvány idején Spanyolországban. A rendőrök megbüntetik azt, aki csak sörért ugrik le a boltba.

Mikor metsszük a hortenziát?

Kedveljük a hortenziák színes virággömbjeit. Illenek a modern, minimalista stílusú kertekhez éppúgy, mint a természetközeliekhez, évelők társaságában. Sok nemesítő is foglalkozik velük, egyre újabb és újabb színárnyalatú fajták jelennek meg a faiskolákban. A metszésük azonban fontos tudnivaló.

Kimérák a kertünkben… Miért oltunk növényeket?

A növények oltása elég misztikusnak tűnhet, hiszen két külön növény összenövesztésével jön létre egy harmadik. A művelet fontos célja, hogy az így létrehozott új növény, mindkét eredeti példány jó tulajdonságait ötvözze, egymást segítve…

ModulaJet ültetőgép: segít a gyomok elleni küzdelemben is

A biológiailag lebontható műanyag fóliák használata nagy hagyományokkal bír a kapásnövények termesztésében. A sor műanyag fóliával való fedése a gyomirtás igen praktikus módja. Ezenkívül a fólia csökkenti a víz párolgási sebességét, és melegíti a talajt, ami mind elősegíti a korai kelést és csökkenti a vegetációs időszakot.

Allergiásnak is lehet kertje

Akik allergiások, bizonyos pollenek kapcsán úgy érezhetik, hogy házhoz mennek a pofonért, ha kertészkedni kezdenek. Némi tervezéssel azonban lehet olyan kertet kialakítani, ami nem rontja az ott élők egészségi állapotát.

#maradjotthon: csíráztassunk, kertészkedjünk

Ha már az ember egész nap össze van zárva a gyermekével, nyugodtan lehet a hagyományos csíráztatási kísérletet egy kicsit másképp is végezni. Ha nem éppen a tananyaghoz, hanem a tavaszhoz igazodva kísérletezünk, bátran szót ejthetünk másról is, mint sziklevelekről, oxigénről vagy mitokondriumról.

Ez a krumpli kevésbé hizlal

A burgonya az egyik legnépszerűbb élelmiszer Németországban, sok fogyasztó számára azonban túl magas a szénhidráttartalma. A Kaufland áruházak most alternatív termékújdonságot kínálnak a diétázó burgonyakedvelőknek.