Back to top

A McDonald's nem kis tételben vásárol magyar alapanyagokat

A KPMG hatástanulmánya szerint a magyarországi McDonald's teljes GDP-hatása 2014 és 2018 között elérte a 153,4 milliárd forintot. Különböző adók és járulékok formájában 2009 és 2018 között a vállalat és franchise partnerei 82,6 milliárd forintot fizettek be a magyar államháztartásba, miközben több mint 27 milliárd forint értékben végeztek beruházásokat - közölte az étteremlánc az MTI-vel.

A McDonald's a magyarországi egységeiben felhasznált termékek és alapanyagok harmadát, elsősorban a csirkehúst, tojást, mézet, hagymát, salátát, paradicsomot, ketchupot, továbbá a marhahús és a csomagolóanyagok egy részét hazai beszállítóktól vásárolja.

A tanulmány szerint a 11 legnagyobb hazai beszállító öt év alatt közel megháromszorozta a cég számára értékesített termékek értékét, ami 2018-ban már 12,2 milliárd forintot tett ki. Az MTI kérdésére a cég közölte, hogy a hazai alapanyagok aránya 2019-ben 33-35 százalék volt.

A vállalat 2018-ban összesen 39,5 ezer tonna mezőgazdasági és feldolgozott alapanyagot szerzett be hazai és külföldi beszállítóktól, ami 38 százalékos növekedést jelent 2014-hez képest.

A KPMG tanulmánya szerint a hazai vállalkozások számára a McDonald's Kft.-vel való üzleti kapcsolat a külföldi terjeszkedés, a cég beszállítói hálózatába való bekapcsolódás lehetőségét is jelentette: a 2014-2018 közötti időszakban a magyar beszállítók összesen 113,6 milliárd forint értékben értékesítettek termékeket a külföldi McDonald's vállalatok számára.

A hálózat munkáltatóként is jelentős; a teljes magyar vendéglátó szektor munkavállalóinak 2,6 százaléka a cég éttermeiben és irodájában dolgozik, 2018 végén ez összesen több mint ötezer dolgozót jelentett.

A lánc legnagyobb 16 hazai beszállítója összesen további közel 1450 embert foglalkoztatott 2018-ban a McDonald's rendszerének kiszolgálása érdekében.

Tavaly a társaságnál dolgozók létszáma tovább nőtt, 2019 végén közel 6800 munkatárs dolgozott a McDonald's magyarországi éttermeiben és irodájában.

Tavaly februárban a McDonald's Corporation üzletrész-adásvételi szerződést írt alá Scheer Sándor vállalkozóval, és a magyarországi vállalatban meglévő tulajdoni érdekeltségét teljeskörűen rá ruházta át. Scheer Sándor Developmental Licensee (franchise) partnerként fejleszti és üzemelteti a hazai McDonald's éttermeket, a tranzakció pénzügyi feltételeit nem hozták nyilvánosságra. Az akkori közleményben a cég felidézte: 2015 májusában a McDonald's hosszú távú céljaként tűzte ki, hogy globálisan 95 százalékos franchise-arányt valósít meg rendszerében, azóta több mint 4000 éttermet adtak franchise-üzemeltetésbe világszerte.

A McDonald's a világ vezető étteremhálózata, 120 országban több mint 37 ezer egységgel van jelen, a Forbes legértékesebb márkákat rangsoroló 100-as listáján a tizedik helyen állt tavaly 43,8 milliárd dollár márkaértékkel. A társaság 2019 harmadik negyedévében globálisan 5,43 milliárd dolláros forgalmat ért el.

A magyarországi McDonald's a nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint 2018-ban 33,97 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 4,685 milliárd forintos üzemi eredményt ért el az előző évi 27,63 milliárd forintos bevétel és 2,882 milliárd forintos profit után. A cég adózott eredménye 2018-ban 4,448 milliárd, 2017-ben 2,945 milliárd forint volt.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Hamburger NASA-módra

A levegő szén-dioxid tartalmából készítenek húspótló élelmiszert. A NASA által felfedezett eljárás kevésbé káros a természeti erőforrásokra, mint az alternatív, növényi alapú húskészítmények előállítása.

Olimpiai aranyat ért a komáromi cukrász újabb fantasztikus alkotása

Aranyérmet ért a komáromi Podmaniczky Krisztina alkotása a négy évente megrendezett IKA Kulináris Olimpián, a németországi Stuttgartban. A fantasztikus alkotásról Facebook-oldalán számolt be a komáromi cukrász.

Határérték feletti mennyiségben talált káros anyagot a Nébih egy kakaóporban

Határérték felett tartalmaz káros anyagot a Tesco által forgalmazott, saját márkás kakaóporok egyike - olvasható a jogsértések listájában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapján.

A szakma világtalálkozója

A sokéves hagyományt folytatva, február első hetében újra összegyűlt a berlini vásárközpontban a gyümölcs- és zöldségszakma színe-java: termelők, export- és importőrök, nagy- és kiskereskedők, a nemesítés, a növényvédelem, a csomagolás, szállítás, logisztika, marketing és a tanúsítóhelyek szakértői – ezúttal a fenntarthatóság, az innováció és a jobb kilátások jegyében.

A csehek nem bíznak saját élelmiszereikben

A csehek többsége nagyítóval jár vásárolni, mert mániákusan tanulmányozza, hogy milyen összetevőkből áll, amit megvesz. Bizonyos termékeket sokan külföldről szereznek be, mert úgy vélik, Csehországban ugyanabban a dobozban más minőséget kapnak.

Az időjárás a legnagyobb gazdasági kockázat

A klímaváltozás mezőgazdasági termesztésre, élelmiszerbiztonságra gyakorolt hatásait, az újonnan érkezett károsítókat, invazív fajokat, az ellenük folytatott küzdelmet, a kereskedelmi globalizáció élelmiszer-biztonsági kockázatait mutatja be a Vajdahunyadvárban nyílt "Változó világunk kihívásai" című kiállítás.

Halat és vadat a mindennapokba

Az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás egyik kiemelt feladata a vad- és halhúsfogyasztás népszerűsítése. Ezeknek a húsoknak a gasztronómiáját kívánja konferenciasorozat keretében megismertetni a közönséggel az Egy a Természettel Nonprofit Kft. szervezőiroda. Az idei FeHoVa-n helyet kapó konferencia ezeknek a húsoknak a mindennapokba való beintegrálására hívja fel a figyelmet.

Stagnált a mezőgazdaság kibocsátása az elmúlt évben

A mezőgazdaság termelése az állattenyésztési ágazat 1,7 százalékos növekedése és a növénytermesztési és kertészeti termékek kibocsátásának ugyanekkor csökkenése következtében 0,3 százalékkal elmaradt az előző évitől.

Blockchain rendszer az élelmiszer-hamisítások ellen

A globális élelmiszeripar 2024-ig körülbelül 31 milliárd dollárt spórolhat a blockchain rendszer alkalmazásával – derül ki a Juniper Research tanulmányából.

Magyarország több mint 40 millió euró értékben exportál halat

Magyarország évente több mint 40 millió euró értékben exportál édesvízi halat - írja szombati számában a Magyar Hírlap.