Back to top

Nagy, téli Nébih ellenőrzés: jól vizsgáztak az ünnepi vásárok

A téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés – a korábbi évekhez hasonlóan –decemberben zajlott az ország teljes területén. A kormányhivatalok és a Nébih szakemberei csaknem 2.600 létesítményt és több mint 13.800 élelmiszert vizsgáltak.

Az előző évhez képest több esetben kellett lejárt, illetve ismeretlen eredetű termékek forgalmazása miatt intézkedniük az ellenőröknek, a jelölési hibák száma azonban csökkent.

A téli ünnepekhez kapcsolódó ellenőrzés-sorozat célja az volt, hogy az ebben az időszakban megnövekedett forgalom ellenére is csak biztonságos élelmiszer kerülhessen a lakosság asztalára. Kiemelt figyelmet kapott a szezonálisan jellemző élelmiszerek előállítása és forgalmazása, a forgalomba hozott termékek minősége és nyomon követhetősége. A célterületek között szerepelt a karácsonyi ünnepi vásárokon, rendezvényeken kitelepült vendéglátás is - adta hírül a Nébih.

Országosan összesen 2.587 ellenőrzésre került sor. Ebből 378 élelmiszer-előállító helyen, 1507 élelmiszer-forgalmazásban és 702 vendéglátóhelyen történt.

A feltárt szabálytalanságok miatt az ellenőrök 83 alkalommal figyelmeztetést, 100 esetben bírságot szabtak ki, utóbbit összesen 9,8 millió Ft értékben. Az élelmiszer-előállító és -forgalmazó létesítményekben a feltárt hiányosságok, illetve szabálytalanságok miatt 33 alkalommal kellett a tevékenységet korlátozni. Elsősorban – a 2018-as évhez hasonlóan – higiéniai hibák fordultak elő. A nyomon követhetőségre vonatkozó problémák előfordulási aránya emelkedett, míg a minőséggel és összetétellel kapcsolatos szabálytalanságok száma csökkent.

Az ellenőrök országosan összesen 13.849 hazai és külföldi élelmiszertételt vizsgáltak, melyek közül 491-et kellett kivonni a forgalomból, 2,8 tonna összmennyiségben.

A kivont tételek aránya (3,5%) összességében nőtt az előző évhez képest (2018-ban 2,4%). A magyar termékek megítélése szempontjából azonban kedvező, hogy a külföldi élelmiszerekhez képest alacsonyabb volt a hazai kivont tételek aránya. A forgalomból kivonás leggyakoribb oka a fogyaszthatósági, illetve minőség-megőrzési idő lejárta volt. Emellett az ismeretlen eredet és a jelölési hibák vonták maguk után leggyakrabban ezt a szankciót. Az ellenőrzött termékek között 11 tétel bizonyult fogyasztásra alkalmatlannak.

Az ünnepi vásárokra kitelepült vendéglátó egységek közül 212 ellenőrzésére került sor. Esetükben jellemzően csak kisebb súlyú problémák fordultak elő. A tevékenység felfüggesztésére és bírság kiszabására csupán 1 alkalommal került sor.

Az Állami Halőri Szolgálat 78 halboltban és vendéglátó egységben ellenőrizte a haltermékek származását. A 643 vizsgált tételből nyolccal akadt probléma. A szakemberek elrendelték a termékek megsemmisítését, emellett összesen 850.000 Ft halvédelmi bírságot szabtak ki.

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Új nyomtatvány szükséges a lovas szolgáltatási vizsgákhoz

A Nébih felhívja a lovas szolgáltatók figyelmét, hogy az e tevékenységbe bevont lovak jelentős részének lejárt a hatósági bizonyítványa. Az előírások szerint a vizsgálatot ötévente meg kell ismételni. A Nébih oldalán elérhető a bizonyítvány megszerzéséhez szükséges bejelentő nyomtatvány.

Termőföldtől az asztalig

Az unió valamennyi tagállamában fontos feladat megoldani azt, hogy az ott élők ellenőrzött, biztonságos élelmiszereket vásárolhassanak, hogy az élelmiszeripari termékeket a termeléstől kezdve a feldolgozáson, szállításon keresztül egészen az értékesítésig vissza lehessen követni.

Hamburger NASA-módra

A levegő szén-dioxid tartalmából készítenek húspótló élelmiszert. A NASA által felfedezett eljárás kevésbé káros a természeti erőforrásokra, mint az alternatív, növényi alapú húskészítmények előállítása.

Határérték feletti mennyiségben talált káros anyagot a Nébih egy kakaóporban

Határérték felett tartalmaz káros anyagot a Tesco által forgalmazott, saját márkás kakaóporok egyike - olvasható a jogsértések listájában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapján.

A szakma világtalálkozója

A sokéves hagyományt folytatva, február első hetében újra összegyűlt a berlini vásárközpontban a gyümölcs- és zöldségszakma színe-java: termelők, export- és importőrök, nagy- és kiskereskedők, a nemesítés, a növényvédelem, a csomagolás, szállítás, logisztika, marketing és a tanúsítóhelyek szakértői – ezúttal a fenntarthatóság, az innováció és a jobb kilátások jegyében.

Árutőzsde: mozgolódó olajos magok

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratra szóló jegyzéséről.

A csehek nem bíznak saját élelmiszereikben

A csehek többsége nagyítóval jár vásárolni, mert mániákusan tanulmányozza, hogy milyen összetevőkből áll, amit megvesz. Bizonyos termékeket sokan külföldről szereznek be, mert úgy vélik, Csehországban ugyanabban a dobozban más minőséget kapnak.

A zöld fordulat lehetőséget kínál a vasúti árufuvarozás részarányának növelésére

A vasúti árufuvarozás részarányának növelését célzó szakmai javaslatcsomagról tanácskoztak a jelentős fuvarozási volumennel rendelkező vállalatok képviselői - közölte a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület hétfőn az MTI-vel.

Az időjárás a legnagyobb gazdasági kockázat

A klímaváltozás mezőgazdasági termesztésre, élelmiszerbiztonságra gyakorolt hatásait, az újonnan érkezett károsítókat, invazív fajokat, az ellenük folytatott küzdelmet, a kereskedelmi globalizáció élelmiszer-biztonsági kockázatait mutatja be a Vajdahunyadvárban nyílt "Változó világunk kihívásai" című kiállítás.

Halat és vadat a mindennapokba

Az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás egyik kiemelt feladata a vad- és halhúsfogyasztás népszerűsítése. Ezeknek a húsoknak a gasztronómiáját kívánja konferenciasorozat keretében megismertetni a közönséggel az Egy a Természettel Nonprofit Kft. szervezőiroda. Az idei FeHoVa-n helyet kapó konferencia ezeknek a húsoknak a mindennapokba való beintegrálására hívja fel a figyelmet.