Back to top

Semmiképpen ne hagyjuk ki a meggy és a cseresznye lemosó permetezését

Eddig úgy tűnik, nem sokat ártott a téli időjárás a cseresznye és a meggy klasszikus betegségeinek, ezért különösen fontos lesz, hogy ne hagyjuk ki a tél végi lemosó permetezéseket. Ha már a hideg nem gyérítette őket, hát tegyük meg mi. A tavaszi metszések során pedig ne felejtsük majd el eltávolítani a monília miatt elhalt ágakat, ezzel is csökkentve a fertőzés veszélyét.

A 2019-es esztendő enyhe tele, korai kitavaszodása kedvezett a kórokozók és kártevők áttelelésének. Az áprilisi száraz és meleg tavaszra a gyümölcsfák korai rügyfakadással reagáltak és mintegy kéthetes előnyre tettek szert. A májusban lehullott bőséges csapadék némileg pótolta az előző ősszel, télen és tavasszal összeszedett igen jelentős csapadékhiányt, valamint a sok eső miatt a növények fejlődésében tapasztalt előny is elveszett. A cseresznyére és a meggyre már évek óta oly veszélyes virágfertőző meggymonília szempontjából járványközeli helyzet alakult ki a májusi csapadékos időben.

Néhány moníliára érzékeny fajtán a tél végi lemosó és a további permetezések ellenére a virágzás után rövid időn belül megjelentek a hajtások és vesszők hervadásszerű tüneteivel járó elhalások.

A betegség terjedésére kedvező klíma miatt jóval a virágzás befejeződése után is lehetett friss fertőzéseket látni a cseresznyén és meggyen kívül a kajszi-, őszibarack- és szilvafákon, de néhány, ebbe a családba tartozó dísznövényen is. A járványveszélyes helyzet csak a júniusban múlt el, a meleg visszatértével.

A virágfertőző meggymonília szempontjából járványközeli helyzet alakult ki a tavaly májusi csapadékos időben
Fotó: Dr. Aponyi Lajos

A korai tavasz nemcsak a virág- és hajtásfertőző moníliának, hanem a cseresznyelégy átlagosnál korábbi rajzáskezdetének is kedvezett. Az első imágók már jóval a korai cseresznyefajták zsendülése előtt megjelentek, és a további egyedek rajzása egészen az érés utáni időszakig kitartott. A sárga ragacsos fogólapok még július legvégén, augusztus elején is fogtak közönséges és keleti cseresznyelegyet.

A májusi–júniusi párás időjárás hatására a fiatal hajtásokon rövid időn belül megjelent a levéltetűfertőzés is,

ami a szüreti időszakra teljesedett ki, jelentős minőségi kárt idézve elő. A megsebzett gyümölcsöket 2019-ben sem kerülte el a gyümölcsmoníliás fertőzés, ami most is jelentős károkat okozott az érőfélben levő termésben. Időnként visszatérő problémaként néhány tájegységben megjelent a meggymagfúró ormányos is, de ez a kártevő most kisebb gondot okozott, mint 2018-ban.

A szüret utáni időszak fő problémája szinte már visszatérően a sztigminás és blumeriellás levélfertőzés nagyfokú megjelenése abban az esetben, ha megfeledkeznek a szüret utáni lombvédelemről a termelők. E két kórokozó miatt most is idő előtti lombsárgulást és levélhullást lehetett tapasztalni az ültetvények egy részében.

A korai lombvesztés természetesen kihat a következő évi termés mennyiségére és minőségére is,

mert negatív hatással van a rügyek differenciálódására.

A mostani, hosszúra nyúlt ősz és az enyhének tűnő tél miatt a kórokozók és a kártevők eddig zavartalanul teleltek, ezért különösen nagy jelentősége lesz a tél végi lemosó permetezéseknek. A tavaszi metszések során távolítsuk el a moníliás fertőzés miatt elhalt ágakat, ezzel is csökkentve a fertőzés veszélyét.

Helyezzük ki időben a sárgalapos cseresznyelégy-csapdákat is,

mert erős légyrajzásra kell felkészülni.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Téli agrárképzés – egyetemi szinten

A KITE Zrt. komolyan gondolja, hogy a mezőgazdaságban a minél magasabb szintű tudás elsajátítása az előrelépés záloga. Ennek jegyében január 27–31. között növényvédelmi és precíziós gazdálkodási továbbképzést tartott a vállalat Hévízen, elsősorban növényvédelemben is járatos gazdálkodóknak, bár az egyhetes program első napján az ágazat általános és időszerű kérdéseiről rendeztek előadásokat.

FruitVeb: kevés gyümölcs termett tavaly

Elsősorban a kedvezőtlen időjárás és a megelőző év kiugró terméseredményei miatt csökkent jelentősen, mintegy 683 ezer tonnára tavaly a Magyarországon termesztett gyümölcs mennyisége a megelőző évi 1,158 millió tonnáról, legnagyobb mértékben az almatermés esett vissza.

Kutyákkal a kórokozók ellen

Az Amerikai Mezőgazdasági Kutatószolgálat (ARS) tudósai által speciálisan kiképzett kutyák bizonyultak a leghatékonyabbnak a huanglongbing, más néven a citruszöldítő baktérium kimutatására.

A szakma világtalálkozója

A sokéves hagyományt folytatva, február első hetében újra összegyűlt a berlini vásárközpontban a gyümölcs- és zöldségszakma színe-java: termelők, export- és importőrök, nagy- és kiskereskedők, a nemesítés, a növényvédelem, a csomagolás, szállítás, logisztika, marketing és a tanúsítóhelyek szakértői – ezúttal a fenntarthatóság, az innováció és a jobb kilátások jegyében.

Agroerdészet gyümölccsel és zöldséggel

Az idén Országfásítási Programot indított az agrártárca, aminek az összes felhívása még nem jelent meg. Tudható, hogy nemcsak erdőtelepítésben lehet gondolkodni, utcafásításra, intézményi szintű faültetésre is lehetőség nyílik és agroerdészet is szóba jöhet. Ez utóbbi tervezéséhez nyújt segítséget a francia gyakorlati tapasztalatok összegzése.

Kevésbé gyümölcsöző gyümölcsöseink

„A magyarországi gyümölcstermesztés heterogén, a termelői színvonal igen változatos” - hívta fel a kialakult helyzetre a figyelmet Hunyadi István. A FruitVeb szakmai igazgatója, a Bayer Gyümölcs Szimpóziumán tartott előadásában nem fukarkodott a kritikával.

Az időjárás a legnagyobb gazdasági kockázat

A klímaváltozás mezőgazdasági termesztésre, élelmiszerbiztonságra gyakorolt hatásait, az újonnan érkezett károsítókat, invazív fajokat, az ellenük folytatott küzdelmet, a kereskedelmi globalizáció élelmiszer-biztonsági kockázatait mutatja be a Vajdahunyadvárban nyílt "Változó világunk kihívásai" című kiállítás.

Hogy növényeink "élénk talajéletet éljenek"

Sokféle talajbaktériumot és más mikrobákat tartalmazó készítmény kapható, amelyek a talajélet élénkítésén keresztül hatnak kedvezően a termesztett növényekre. A köztük való eligazodásban segített a növényorvosi kamara Pest megyei szervezete által rendezett tápanyag-gazdálkodási tanácskozás, ahol tizenöt előadás hangzott el a lombtrágyázás élettani alapjainak ismertetésétől a műtrágyák tárolásáig.

Meztelencsiga-irtó robot

A kesseli egyetem két fiatal kutatójának ötlete alapján a braunschweigi Julius Kühn Institut (JKI) növényvédelmi kutató intézete és a KomTek vállalkozás egy autonóm robotot készített, amely képes a földön és a növényeken található meztelen csigák felismerésére és megsemmisítésére.

Stagnált a mezőgazdaság kibocsátása az elmúlt évben

A mezőgazdaság termelése az állattenyésztési ágazat 1,7 százalékos növekedése és a növénytermesztési és kertészeti termékek kibocsátásának ugyanekkor csökkenése következtében 0,3 százalékkal elmaradt az előző évitől.