Back to top

Kalandok a Budai-hegységben

Milyen az örökerdő? Hogyan köthető egymáshoz a vadcseresznye, a kakukk és a Szépjuhászné állomás? Miért különleges a pannon gyík? Mindezekre a kérdésekre is választ kaphatnak a gyerekek a Kispöfögők mesekönyvsorozat harmadik kötetéből, melyben Bendegúz és barátai a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton kalandoznak.

Jelen cikk A Mi Erdőnk 2020/1-es számában, februárban jelent meg (a szerk.).

 

bendeguz_es_az_alagut.jpg

Bendegúz és az alagút
A valóságban is szolgálatot teljesítő mozdonyok főszereplésével játékos formában ismerkedhet meg a 4-8 éves korosztály a Budai-hegység erdei állataival, növényeivel, sőt, történelmével is.

A Kispöfögők kötetek nem titkolt célja, hogy a mesék elolvasása után a család együtt kiránduljon a kisvasutak nyomvonalai mellett található csodálatos hazai tájakon.

kakukk_marcsi.jpg

Kakukk Marcsi
Bendegúz és Bandi, a két híres Mk45-ös dízelmozdony, Pajti, a motoros hajtány, Oszi, a kék nosztalgia motorkocsi, Panni gőzös, Cimbi, a C50-es és Piroska, az Mk49-es mozdony izgalmas kalandokba keverednek. A mesekönyv szereplői részt vesznek időutazáson és nyomoznak dínótojás után, közben pedig állandón viccelődnek egymással. A MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasútjának dízelmozdonya,

Bendegúz és mozdonybarátai különleges és humoros helyzetekbe kerülnek, miközben történeteikkel megismerhetjük a Pilisi Parkerdő jellemző flóráját és egyedi faunáját, közelmúltbeli és évszázados történelmét.

mozdonyok.jpg

Mozdonyok
A kötet előzékoldalain a gyermekek számára is jól érthető, látványos nyomvonaltérkép, és további érdekességeket bemutató „minilexikon” kapott helyet. A könyvet vasútszakmai szempontból a MÁV Zrt., az élővilágot bemutató ismeretterjesztő anyagokat pedig a Pilisi Parkerdő Zrt. ellenőrizte és támogatta, így a kötetben megjelenő információk szakértői egyeztetés után váltak a tartalom szerves részévé. A Kispöfögők mesekönyvsorozat az erdei vasutak különleges világán keresztül jeleníti meg Magyarország sokszor rejtett, kevésbé ismert csodáit.

A sorozat tudatosan vállalja fel a szemléletformálást, az ismeretterjesztést és a hazai természeti, turisztikai, kulturális értékek bemutatását.

A mesekönyvek holisztikus szemléletével, a űveltségterületek párhuzamos feldolgozásával a kooperatív tanítás-tanulást, vagy éppen a projektmódszert is támogatni tudja. A mesekönyvekre egyedi élménypedagógiai program épül, amely segítségével a kiadó speciális foglalkozásokon, tanórákon mutatja be hazánk növény- és állatvilágát az óvodásoknak és az alsó tagozatos általános iskolásoknak.

piroska_es_matyas_kiraly_vadaskertje.jpg

Piroska és Mátyás király vadaskertje

Az olvasmányos, izgalmas, nyelvhasználatában nem mindent leegyszerűsítő, mégis a korosztály számára jól befogadható történeteket tartalmazó mesekönyvek írója Csohány Domitilla.

Az egyedi és nagyon szerethető karaktereket, valamint a csodálatos színharmóniában létrejött képeket és tipográfiát, illetve a könyv arculatát pedig Győri Zsolt alkotta meg.

 

Forrás: 
A Mi Erdőnk
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2020/1 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Elég nagy bajban vannak a kisebb sörfőzdék

Az elmúlt két hónap a kézműves főzdéket is rosszul érintette. A fiatal szektor cégei ugyanis a pénzüket fejlesztésekbe, berendezésekbe forgatták vissza, és most cashflow problémájuk jelentkezett, miután sok vendéglátóhely, söröző nem fizette ki a számlákat.

Sebesült rókát mentett egy budapesti buszsofőr

A kacsamentés már a múlté, most egy rókának volt szüksége a BKK segítségére.

Az Alpokban eltűnhetnek a gleccserek

Romlott a természetes környezet állapota Németországban. A szövetségi kormány vizsgálata a többi között kimutatta, hogy teljesen eltűnhetnek a gleccserek és kihalhat a védett rovarfajok 70 százaléka.

Több milliárd eurót gyűjtenek össze Európa erdeiben

Erdei gombákat, bogyókat, csonthéjasokat és gyógynövényeket az európaiak egynegyede gyűjti az erőben, aminek piaci értéke évente megközelíti a 23,3 milliárd eurót. A legszorgalmasabban a lettek.

Palócság a tányéron

Ha valaki egy csöppnyi vadregényre vágyik, ki sem kell mozdulnia kicsiny hazánkból. A Cserhát az egyik legérintetlenebb része az Északi-középhegységnek; szelíd lankái és sajátos kulturális közege, mintha más világba repítené a látogatót. Bánkon, az egyedi hangulatú kis palóc településen, az IPOLY ERDŐ Zrt. vadászházában a hamisítatlan helyi konyhát is megismerhetjük.

Már lehet jelentkezni a Budakeszi Vadaspark napközis táboraiba

Idén nyolc héten keresztül, napi két turnusban rendezi általános iskolásoknak szóló napközis táborait a Budakeszi Vadaspark. A programok népszerűségének köszönhetően az eddigi Vackor Tábor mellett ezen a nyáron Berkenye néven is indul tábor.

A nemzeti összetartozás jegyében bővült a hungarikumok sora

25. alkalommal ültek össze a Hungarikum Bizottság (HB) tagjai: a többi közt négy, a magyarság karakterjegyeit magán viselő értéket emeltek a hungarikumok rangos sorába. A jubileum apropóján V. Német Zsolttal, az Agrárminisztérium kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztosával, a Hungarikum Bizottság tagjával beszélgettünk.

Kedvelik új lakásaikat a széncinegék

A NYÍRERDŐ Zrt. munkatársai az elmúlt napokban sorra látogatták és ellenőrizték a Sóstói-erdőben a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészetének erdőfelújításaiba kihelyezett madárodúkat. Nagy örömükre a februárban kitett 60 odú 80 százalékát már birtokba vették a széncinegék.

Újra nyitnak az erdei szálláshelyek Gemencen

2020. május 22-től újra nyitnak a Gemenc Zrt. vendégházai, így a bakancsos turisták már több napos programokat is tervezhetnek Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejében. Az erdőgazdaság a szálláshelyeken szigorúan betartja a Magyar Turisztikai Ügynökség COVID-19 könyvében foglalt ajánlásokat és előírásokat.

A „segítség” az életükbe kerülhet

Tavasz beköszöntével egyre-másra látnak napvilágot az erdőlakó állatok utódai, melyek nevelése az év ezen szakaszában már javában zajlik. Éppen ezért fontos tudni: ha a bokrok között például őzgidát vagy éppen bagolyfiókát látunk lapulni, az távolról sem azt jelenti, hogy anyjuk magukra hagyta őket, sőt.