Back to top

Csak a vizsgára bejelentett vagy már levizsgázott permetezőgépek használhatóak

A Nébih felhívja a termelők figyelmét, hogy idén már csak műszaki vizsgálatra bejelentett vagy érvényes műszakival rendelkező permetezőgéppel lehet növényvédelmi munkákat végezni. Azokat a gépeket, amik nem felelnek meg e követelményeknek a hatóság az ellenőrzések során leállítja, tulajdonosaikkal szemben pedig eljárást indít.

Az EU-s előírásoknak megfelelően Magyarországon is kötelezővé vált a permetezőgépek műszaki állapotának időszakos felülvizsgálata – írja a Nébih. E kötelezettség előfutáraként létrejöttek a felülvizsgáló állomások, valamint azok vezetőinek képzése is lezajlott.

A hatósági szakemberek idén még nem indítanak eljárást azzal a géptulajdonossal szemben, aki jelentkezett a műszaki felülvizsgálatra, azonban a túljelentkezés, illetve a rendkívüli körülmények miatt nem került még sorra. Abban az esetben viszont, ha a növényvédelmi gép tulajdonosa be sem jelentette a gépét a Nébih nyilvántartásában szereplő felülvizsgáló állomások egyikéhez – tehát nem rendelkezik érvényes vizsgaidőponttal –, úgy egy ellenőrzés során hatósági eljárás indítható vele szemben.

A Nébih nyomatékosan felhívja a növényvédelmi géptulajdonosok figyelmét arra, hogy a vizsgaidőponttal, vagy „megfelelt” vizsgaeredménnyel nem rendelkező növényvédelmi gépek az idei évtől munkavégzésre nem használhatóak!

A 2020-as ellenőrzések során a szakemberek – amellett, hogy elindítják a hatósági eljárást – leállítják ezen növényvédelmi gépek munkavégzését. Ugyanez vonatkozik a vizsgán meg nem jelent gépekre is, valamint természetesen a „nem megfelelt” minősítést kapott eszközökre.

Külön figyelmet érdemel, hogy a kölcsönös megfeleltetés (KM) ellenőrzések során idén már kötelező ellenőrizni a permetezőgépeket is. Amennyiben nem történt meg a műszaki vizsgálatra való bejelentés, vagy a géptulajdonos nem jelent meg a megadott időpontban a vizsgán, mulasztása miatt az agrártámogatások csökkentésével kell számolnia.

Felhívják a termelők figyelmét arra is, hogy azon gépek esetében, amelyek 2019 előtt már átestek a műszaki felülvizsgálaton, a hatóság elfogadja a vizsgáló állomás által korábban kibocsátott tanúsítványt, amennyiben az három évnél nem régebbi.

A felülvizsgálatot végző állomások folyamatosan frissülő listája a Nébih honlapján elérhető.

Kapcsolódó jogszabályok:

  • Az Európai Parlament és a Tanács a peszticidek fenntartható használatának elérését célzó közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló 2009/128/EK irányelve
  • 43/2010 FVM rendelet a növényvédelmi tevékenységről
  • 35/2019. (VII. 15.) AM rendelet a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet módosításáról
Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Arborétum a panelházak között - növényritkaságok Miskolc közepén

Miskolc idegenforgalmi jelentősége az utóbbi években növekszik, a rengeteg turisztikai beruházásnak köszönhetően egyre kedveltebb belföldi úti cél. A városba érkezők közül azonban csak kevesen tudnak arról, hogy az Avas délkeleti lejtőjén, az Aulich utcában a panelházak ölelésében megbújik egy gyűjteményes kert

Ahol más megoldás nincs - Izgalmas magyar agrárinnovációk

Amerikai befektetési szakértők előtt mutatkozott be öt magyar agrárinnovációs vállalkozás. A HunAgriPower virtuális esemény egyik fő célja volt, hogy a magyar startupok betekintést nyerjenek az Egyesült Államok mezőgazdasági piacának működésébe, és a szakmai visszajelzések alapján fejleszthessék tovább exporttevékenységüket.

Használjuk ki a drónok adta lehetőséget vagy lemaradunk – mondják az EU-s mezőgazdasági szereplők

A mezőgazdasági szereplők arra szólítják fel az Európai Bizottságot, hogy frissítse a rovarirtók fenntartható használatáról szóló irányelvet (SUD), és engedélyezze peszticidek drónos légi permetezését – derül ki az EURACTIV tudósításából.

A rizs csökkentheti a vérnyomást

A magas vérnyomás hatalmas népegészségügyi probléma. Ha nem kezelik idejében, látási problémáktól a szívbetegségen át a vesebetegségig rengeteg egészségügyi kockázata lehet.

Az élelmiszergazdaságról és közbeszerzésekről tárgyalt a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs

Az élelmiszergazdaság erősítése és a közbeszerzési eljárások egyszerűsítése, gyorsítása volt a központi téma a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs (GOT) csütörtöki ülésén - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter az ülést követő budapesti sajtótájékoztatón.

Már elektronikusan is beadhatók a halgazdálkodási szakterület kérelmei, bejelentései

Július 8-ától már elektronikusan is benyújthatják a halgazdálkodásban érintett szereplők a halgazdálkodási szakterülettel kapcsolatos kérelmeiket, bejelentéseiket a Nébih Ügyfélprofil Rendszerén (ÜPR) keresztül.

Gondozásmentesen is tarthatók egyes varjúhájfélék

A varjúháj (Sedum) nemzetségbe világszerte több mint ötszáz növényfaj tartozik. Magyarországon a borsos varjúháj és a hatsoros varjúháj azok, melyekkel gyakran találkozhatunk hegyvidékeken. Jól bírják, sőt igénylik a tűző napsütést és a szárazságot, ezért kerti felhasználásuk több szempontból is előnyös.

Egy kenyéren vagyunk – a búzaösszeöntés az összefogást jelképezi

A Szarvasi Szárazmalom udvarán tartották csütörtökön a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program sajtótájékoztatóját. Július 31-én a Kárpát-medencei magyar gazdák által felajánlott búza összeöntésének Szarvas lesz a helyszíne, és ebben a lóvontatású szárazmalomban őrlik meg egy részét. A lisztadományokat – az eddigiekhez hasonlóan – rászorulók között osztják majd szét.

Meglepetés zöldborsóból, de küzdelmes a betakarítás

Az Agro Marketing ’95. Kft. 1500 hektáron integrál zöldborsótermelést. Ez a 12 ezer hektárra tehető hazai vetésterület 12-13 százaléka, tehát meghatározó része. Évek óta szervezik a zöldborsó és a csemegekukorica előállítását, munkájuk nélkülözhetetlen, a szakma elismeri. Kis József tulajdonos ügyvezetővel a termesztés idei feltételeiről, nehézségeikről és küzdelmeikről beszélgettünk.

Nagy területi különbségek a talajnedvességben

Az aratásra száraz, meleg idő kellene, hogy optimális szemnedvesség alakulhasson ki és a keleten sokfelé sáros talajokra rá lehessen menni a gépekkel. Ugyanakkor a Dunántúlon már többfelé egyre jobban kiszárad a talaj, szomjaznak a nyári kultúrák és várják az esőt.