Back to top

Megérkeztek az első erdei vándorok a Zemplénbe

Az első csoport érkezésével a Zemplénben is elkezdődött az Erdei Vándortábor, pénteken. A gyerekek és kísérőik kora délután értek Pálházára, ahol az ÉSZAKERDŐ Zrt. munkatársai fogadták őket és elindult egy hétig tartó vándorlásuk.

Fotó: ÉSZAKERDŐ Zrt.
A varázslatos erdei környezet és a kirándulás mellett számos program várja őket: Pálházán megnézik a Középkori Vízimalmot és Sütőházat, a Pálházi Állami Erdei Vasúton utaznak Rostalló állomásig, vadászkutyás bemutatón is részt vehetnek, ahol vérebek és gazdáik mutatják be sokszor nem könnyű munkájukat.

Az első csoport tagjai az erdőgazdaság munkatársaival faültetéssel állítottak emléket az Erdei Vándortábor Zempléni útvonal idei elindulásának.

A faültetés célja az is, hogy felhívja a diákok figyelmét az erdők és a fák szerepére, amit a klímaváltozás elleni fellépésben és a fenntartható gazdálkodásban töltenek be. A 2020-as év fájának, a tatár juharnak egy csemetéje került a földbe, a tábor közelében. A szervezők és a gyerekek egyaránt abban bíznak, hogy évtizedek múlva már a nagyra nőtt fa árnyékában pihenhetnek meg kirándulás közben.

Fotó: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által második alkalommal meghirdetett Zempléni programot 22 csoport választotta, ezekbe több mint 550-en jelentkeztek. Az ország sok pontjáról, például a fővárosból, Pest és Baranya megyéből, valamint az Alföldről is érkeznek gyerekek. Az útvonal számos csodálatos helyet kínál: a táborozók gyönyörködhetnek a Nagy-Péter-mennykő, a Kerek-kő, vagy a Sólyom-bérc panorámájában, érintik az István-kúti Nyírjest és a Mlaka-rétet, de a „bevállalósabbak” akár a Regéci-várat vagy a Megyerhegyi tengerszemet is meglátogathatják egy hetes kirándulásuk alkalmával.

Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda már negyedszer szervez Vándortáborokat, az Erdei Vándortábor immár 9 útvonalának lebonyolítását az Országos Erdészeti Egyesület fogja össze.

A gyerekek megismerhetik a Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Mecsek, a Pilis, a Vasi-hegyhát, a Zemplén, valamint idén először a Zselic és a Vértes természeti, illetve kulturális értékeit.

Fotó: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Forrás: 
ÉSZAKERDŐ Zrt.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

MTÜ: majdnem másfélmillió vendégéjszakát töltöttek a Balatonnál

Majdnem másfélmillió vendégéjszakát töltött a balatoni strandok környékén mintegy 430 ezer vendég júliusban - mondta Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Megjelent az erdészeti csemetekertek gépbeszerzését célzó pályázati felhívás

Annak érdekében, hogy a gazdák a mezőgazdaságilag gyenge termőképességű területeken minél több erdőt hozhassanak létre, az Agrárminisztérium a támogatások átalakításával, a jogszabályok módosításával, így a versenyképesség növelésével olyan feltételeket teremt, amelyekkel az erdőgazdálkodást versenyképesebbé, a termelőket pedig érdekeltté teszi abban, hogy a gyengébb minőségű területeken további erdőtelepítések történjenek.

Ki lakik az óriások erdejében a lombok között?

Tíz méter magasan sétálhatunk az Óriások erdejében, különleges élőlényeket fürkészhetünk, és 20 km/óra sebességgel is száguldhatunk a spirálcsúszdán. Tériszonyosoknak ugyan nem való, ám babakocsival és kerekesszékkel is bejárható a 130 méter hosszú sétaösvény. Mindez idehaza vár minket.

Nyitott porták, nyitott gazdák

Egyre többen vágynak nagyszüleik már-már feledésbe merült békés életére, a gyermekkori nyaralások feledhetetlen ízeire vagy biztonságára. Aki részt vesz a Nyitott Porták programjain, az egészen biztosan újra rátalál ezekre az érzésekre.

Megnyílt az ehető vadnövények parkja

Az németországi Bad Pyrmontban nemrégiben egy ehető vadnövényekkel beültetett park nyílt. A város és az "Ehető Növények Parkja" Alapítvány között együttműködési megállapodás már 2019 szeptemberben létrejött, de a koronavírus járvány miatt a park megnyitására csak a közelmúltban kerülhetett sor.

Lila-hegyi kilátó

A Nyúl és Győrújbarát községek határán álló kilátót a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. saját forrásából építette az általa kezelt erdőterületen. A Sokorói-dombság egyik legmagasabb pontján, a 313 méter magas Lila-hegy tetején egy geodéziai mérőtornyot alakítottak át páratlan panorámát nyújtó turisztikai építménnyé, ami emellett az eredeti szerepét is megtartotta.

Tűzifavásárlás ésszel, nyáron, erdészettől!

Kifejezetten ajánlott hivatalos forrásból, erdőgazdaságoktól vásároljunk tűzifát, ugyanis ez garancia a minőségre, a visszakövethetőségre és a jogszabályoknak megfelelő adminisztrációra. Fontos kiemelni, hogy a tűzifa fenntartható gazdálkodásból származik, azaz a kivágott fák helyére csemeték kerülnek.

Népszerűek az akkumulátoros motorfűrészek

Az erdőgazdálkodók legfontosabb munkaeszköze a motorfűrész, és az eszközt a tájfenntartásban és a kommunális szolgáltatók is széles körben használják. Az utóbbi időben egyre több motorfűrészgyártó kínálatában jelennek meg környezetbarát elektromos változataik.

Kiemelt szerepet töltenek be a nemzeti parkok a környezeti nevelésben

Évente 200 ezer gyermek vesz részt a nemzeti parkok látogatóközpontjaiban, ökoturisztikai létesítményeiben zajló környezeti nevelési programokon – jelentette ki az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára a Holnapocska Tábor betekintőjén, a Kápolnapusztai Bivalyrezervátumban.

Egyre szélesebbre tárul a „Pokol kapuja”

Az erdők kivágása a örökfagy olvadásához vezet Szibériában, az így kialakult geológiai képződményt nevezték el a helyiek Pokol kapujának, amely a klímaváltozás hatására egyre szélesebbre tárul.