Lapszemle

Menedék – folyók és erdők ölelésében

Bartók Béla 1906-ban járt gyűjtőúton Békés megyében, többek között Dobozon is. Akkor jegyezte le a Ha bemegyek a dobozi csárdába… kezdetű népdalt, és még sok másikat is. A folyók és a tölgyesek védelmében csaknem ezer esztendeje őrzi ez a település a kultúránkat, épített és természeti értékeinket.

Doboz négyezer lelket számláló nagyközség a mai Kettős-Körös mellett. A folyószabályozások előtt a Fekete-Körös két oldalán terült el. Volt idő, amikor Alsó- és Felső-Doboz néven szerepelt, sőt még a mára üdülőterületként számon tartott Szana vagy Maró nevű Árpád-kori települést is itt kell említeni. Békés megyében Doboz az első írásban említett helységnév a történelmünkben.

1075-ben I. Géza királyunk a garamszentbenedeki apátság alapítólevelében három háznépet rendelt az apátság disznainak tartására.

A sertések a Körös-menti tölgyesekben híztak évszázadokon keresztül. II. (Vak) Béla király a dömösi adománylevélben Dobozhoz köthetően kilenc földműves háznép mellett 70 kocát és 60 méhkast juttat a prépostsághoz. Az évszázadok során, a sok ágon folyó Körösök, a hatalmas erdőségek és mocsarak biztonságot nyújtottak a zűrzavaros időkben. Előfordult, hogy a településre menekült 3-4 közeli falu harangja is Dobozon szólalt meg, majd a vész elmúltával a megmaradtakat visszaköltöztették eredeti helyükre.

Virágzó uradalom

A menedék egyben az újrakezdés táptalaja is. A török kiűzéséhez köthető elnéptelenedést Dobozon az eredeti lakosság visszatelepedése követte, így megőrződött a kultúra is.

Ebből fejlődött aztán ki a 19. század végére a virágzó mezőgazdaságú dobozi gr. Wenckheim uradalom. Többi között 400 hold öntözött területen termeltek különböző zöldségféléket.

Akkortájt ez volt a legnagyobb ilyen üzem Európában (a második 140 holddal Franciaországban jött létre). Nem véletlen tehát, hogy Dobozon sétálva az archaikus településszerkezeten túl a Wenckheimekhez köthető emlékekkel találkozhatunk. Jöjjenek, tegyenek velem és feleségemmel egy kiadós kirándulást először így, a lap hasábjain, mielőtt személyesen is fölkeresnék e gyönyörű vidéket. A gr. Wenckheim Rudolf által épített kastély kibővítve ma általános iskolaként működik a Holt-Fekete-Körös partján. A kocsiszínt és a különlegesen szép, háromemeletes silótornyos romantikus magtárat Ybl Miklós tervezte. A hathektáros kastélykert a Holt-Fekete-Körös egyik zugában díszlik az épülettel átellenes oldalon.

A hajdani folyóvölgyi magas ártéren tölgy-kőris-szil ligeterdőből kialakított park famatuzsálemei és újabb ültetésű fiatal fái kellemes sétára, nézelődésre, feltöltődésre adnak lehetőséget. Ugyanitt található az 1902-ben gr. Wenckheim Dénes által építtetett katolikus templom és családi kripta.

A neoromán építményeket a kor legkiválóbb építészei, szobrászai alkották. A belső berendezések, szobrok, faldíszítések a legnemesebb anyagokból készültek, a legkiválóbbak keze nyomán. A kastélykertből a Hold utcai hídon át újra a jobb partra érünk. Az utca vonalvezetése, keskenysége 19. századi hangulatot áraszt.A kacskaringós főúton a református templom előtt találjuk magunkat. A falu lakosainak döntő része e felekezet híve. Hajdan csak a grófi család és a belső szolgálók voltak katolikusok. A templom 1794–98 között barokk stílusban épült, különösen értékes a kézi faragású tölgy berendezése. Visszatérve a kastély elé, kicsit délre haladva, egy kis parkban a kedves Furulyázó pásztor elnevezésű szobor idézi fel a falu múltját. Mészáros Attila alkotása bronzból és mészkőből készült. A Furulyázó pásztorról Bartók Béla 1906-os gyűjtőútjára gondolhatunk, a szobor alapzatául szolgáló óriási kavics a Fekete-Körös szigeteit jelképezheti, amin csaknem ezer éve él a falu népe.

Barangolás a töltésen

A Doboz körüli nagy erdőtömbök állami tulajdonban állnak, kezelőjük a DALERD Dél-alföldi Erdészeti Zrt. A faluhelyi, a marói és a sebesfoki erdőségek közül az utóbbiban teszünk egy kiadós félnapos kirándulást.

A négy kilométeres észak-déli kiterjedésű erdőben több mint 8 kilométer hosszan kanyarog a Holt-Fekete-Körös ma is vízzel teli medre. A vízrendezés előtt csak egy mellékág volt, ma Vargahosszai-főcsatornának hívják. A helységnév táblától 250 méterrre nyugati irányba egy földúton hagyjuk el a Doboz-Vésztői utat, és mintegy 750 métert haladunk rajta a kora tavaszi napsütésben.

Közben keresztezzük a folyómedret egy hídon. A békési vendégmarasztaló sarat a vízfolyás mindkét oldalán még a középkorban kialakított töltésen kerülhetjük el. Az erdő déli részétől a nyugati oldalon, azaz a bal parton haladva láthatjuk, hogy a kora tavaszi erdők alján már márciusban megindul az élet. A geofiton növények közül a ligeti csillagvirág és a sárga tyúktaréj a leginkább szembetűnő. Ha pedig elég figyelmesek vagyunk, az ibolyák mellett az éppen kibontakozó odvas keltikéket is felfedezhetjük. Ez utóbbi föld alatti üreges gumójáról kapta nevét, no meg a kikeletről. Útközben érdemes kis kitérőket tenni a közelünkben kanyargó folyópartra, ahol nemcsak az ősi táj jellegzetes szépségeit, a vízbe rogyott fákat figyelhetjük meg, hanem a vízi élet ébredezését is. A szélcsendes öblöcskékben molnárkák korcsolyáznak a felületi feszültségen, de már a liftező szúnyoglárvákat is megfigyelhetjük. Jaj lesz nekünk egy-két hónap múlva, de hát ezekre a nem kedvelt rovarokra is szükség van az egészséges erdei életközösségben. Az alámosott fagyökerek között ökörszemek keresik a táplálékot és a fészkelési lehetőséget. Magasabb vízállás idején, 3-4 évtizede még az ilyen kiállókban padmajoztak ebédidőben az erdei munkásaink.

A pihenő halakat csupasz kézzel fogták ki. A vízen és a víz fölött tőkés récék nászát láthatjuk. A magasból újra és újra hallható éles vijjogás is a tavaszt jelzi.

Az egerészölyvek nászrepülésében gyönyörködhetünk, hiszen a fák rügyei még éppen csak pattannak. Akinek van türelme és nem fáj a nyaka, igazi műrepülő bemutatóban lehet része. A töltés mellett imitt-amott hatalmas fehérnyár hagyásfák jelzik a régi vadaskert helyét a grófi időkből.

Közel ezer éve

Super fluvium, qui nuncupatur Crys, in villa, que vocatur Duboz, tres domus servorum porcos Sancti Benedicti custodiencium dedi cum terra ipsorum, quibus legem dedi et satui, ut quocunque porci regis ad pastum ierint, illuc eant et porci abbatis Sancti Benedicti. A Crys nevű folyó felett, a Duboz nevű faluban Szent Benedek sertéseit őrző szolgák három háznépét adtam földjükkel együtt, akiknek törvényül szabtam, valamint elrendeltem, hogy bárhová is menjenek legelni a király sertései, oda menjenek Szent Benedek apátjának a sertései is. (Szőke Melinda: A garamszentbenedeki apátság alapítólevelének nyelvtörténeti vizsgálata – Debreceni Egyetemi Kiadó-2015)

Legendás helyek, fák

Hol zug, hol fok felől haladunk a folyó mentén. Ezek őrzik a régi helyneveket, sőt történeteket is. Az Ibrán-foknál egy korhadt gyökerű hatalmas vénic szil dőlt át a töltésen. Ez alkalmat nyújt nekünk, hogy megcsodáljuk a virágzását így holtában is. Február végén virágzik, jóllakatja a korai méheket, és siet, hogy mire a lombja kifejlődik, a termései is megérjenek. Májusra isszahúzódnak a vizek, a sárra hullhatnak a kerek, körömnyi röpítőkészülékes magjai. Azonnal csíráznak és élvezhetik az aranyat érő májusi esőket. Kiváló vízparti stratégia! De honnan származik az Ibrán-fok neve? A legismertebb legenda szerint a fokon át akart úszni egy Ibrahim nevű szpáhi, de belefulladt a folyóba. A töröknek néhány évig még egy derékba tört fehér nyár is emléket állított, ahogyan koronájával beletámaszkodott a folyómederbe.

Azonban alig hagyjuk el a fokot, a folyó hirtelen elkanyarodik tőlünk, majd nemsokára újra visszatér, az Ibrán-zugot kerülte meg. A sűrű fiatalosban fácánkakas kakatol, lehet, hogy róka jár arra. Nem lenne csoda, hiszen az érpartok homokosabb részein gyakran találkoztunk hatalmas rókavárakkal. A kis töltést nemsokára egy keresztnyiladék szeli át.

Ez észak-északnyugatra a petrezsáni hídhoz vezet. Így hívják az erdő legészakibb részét évszázadok óta. Régen egy csőszház is állt a híd után, lakója a főerdész alá volt rendelve. Mi azonban elhagyjuk a kis töltést egy időre dél-délkeletre, egészen a hatirányú nyiladékkereszteződésig. Innen a délnyugati alléba pillantva, 150 méterre egy hatalmas tölgymatuzsálem tűnik fel a nyugodni készülő nap előtt: a Határfa! A legenda szerint a békésiek és a doboziak sokáig vitáztak a községhatár pontos helyén, mígnem egyszer a békésiek egy törököt holtan találtak az ér felőlük eső oldalán. A bajtól tartva, a holttestet inkább áthúzták az éren a vitatott területre a doboziakhoz. Így a török miatt a doboziaknak kellett a sarcot megfizetni, de erre hivatkozva már joggal tarthatták magukénak a területet. A Határfától délre eső terület Csanód vagy Rosszcsanód névre hallgat. Mintegy 50-60 éve itt még gyenge földek és legelők voltak. Az öreg fa is bizonyára a legelő szélén állt delelőfaként. Az erdő széléről a távolban a békési református templom tornya fehérlik, de előtte még kis erdőfoltok és tanyák látszanak, a békési Rosszerdő. Nem az erdő volt rossz, hanem a régi időkben Békésről ide száműzték az elítélteket.

Messze a látóhatár

Visszatérve a hatirányú alétig, most az északkeleti nyiladékon haladunk, a jobb kezünknél egy girbe-gurba vadkörtés mellett. Valamelyik erdész elődünk bizonyára szikesnek találta ezt a termőhelyet. Ha reggel járnánk itt, bizonyára sok cinkét és csuszkát látnánk, hiszen rengeteg az odvas fa.

Az Ibrán-foknál érünk hűséges kalauzunkhoz, az erdei töltéshez. Visszafelé mintegy 400 méter megtétele után keresztezi a töltést egy széles, járt földút. Északi irányban ez vezet bennünket az ibrán-foki hídhoz. Útközben a sárban borz nyomait fedezzük föl, míg a fák között vadkacsák húznak párban az ér felett. Ha sötétedésig maradnánk, talán még erdei szalonkákat is láthatnánk.

A hídon túl a Sas-zugon keresztül jutunk ki az erdő szélére. A lenyugvó nap plasztikussá teszi a hullámos, vízfolyások építette tájat. Nem messze egy nagyobb őzrudli csipegeti a vetést, villognak az állatok fehér tükrei. A távolban Sarkad kilenctornyú református temploma magasodik. A látóhatárt pedig a Béli- és a Bihari-hegység láncai zárják. Délkelet felé az erdő szélén, a jobb parti erdei töltés mellett haladva elérjük a fűszegi bejárót. Mivel ránk sötétedett, inkább a 6-700 méterre lévő közúton térünk vissza Dobozra, miközben keresztezzük az Óvári-csatornát. Ez a vízfolyás a középkori térképeken is szerepel, mint a Magna Sphagnum, azaz a Nagy Mocsár vizeit levezető kanális. Nyugaton a sebesfoki erdő fölött mesebeli színekkel festette meg a felhőket a lenyugodott nap. A falu szélén mi elbúcsúzunk a gondalatban velünk tartóktól. Még be kell köszönnünk kollégámhoz, Várdai Imre erdészhez, az 1860 körül épített erdészházba. Megígértem neki, hogy beszámolunk a látottakról, és felelevenítjük csaknem három évtizedes közös emlékeinket a sebesfoki erdőről.

Erdőtisztek

Negyed százada, idős kollégám, Povázsai László (1922–1996) rám bízta a Körösök vidékének erdőiről és erdészeiről készült gyűjtőmunkáit. Ez lett az alapja a mai erdészettörténeti gyűjteményünknek, ami azóta is gazdagodik. Az ő összeállítása szerint a második világháború végéig a dobozi erdőkben a következő erdőtisztek szolgáltak a feltüntetett időszakban:

Pintér Károly főerdész (1798–1813)

Hücke József erdőbíró (1813–1852)

Szlávik Ferdinánd főerdész (1852–1889)

Rossipál József erdőmérnök, főerdész (1890–1905)

Vejsiczki Károly erdész (1905–1918)

Fodor István erdész (1919–1920)

Pethő Lajos erdőmérnök (1920–1921)

Rossipál Eugen erdész, erdőmérnök hallgató (1921–1925)

Schaffer Endre erdőmérnök (1925–1938)

Medovarszky Pál erdész, főerdész (1938–1944)

(Szép-Szilágyi erdészház gyűjteménye, DALERD Zrt.)

 

 

 

 

 

 

Forrás: A Mi Erdőnk