0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Flottacsere a Naki Mezőgazdasági Zrt.-nél

„Több, mint 40 éve taposom ezeket a köveket” – kezdte beszédét Soltész Gyula, a Naki Mezőgazdasági Zrt. igazgatóságának elnöke június 22-én annak a szűk körű ünnepségnek a keretében, amelynek során 8 CLAAS erőgépet, 2 CLAAS kombájnt és 4 vágóasztalt vettek át az Axiáltól.

A jogelőd Dózsa Mezőgazdasági Termelőszövetkezetből alakult Naki Mezőgazdasági Zrt. a tolnai agrárium egyik meghatározó szereplője. Ebben jelentős szerepe volt az 1978-ban, akkor még gyakornokként a vállalathoz kerülő Soltész Gyulának, aki az idők során végigjárta a ranglétrát, majd 2002-ben a cég vezetője lett.

Jelenleg 1500 hektáron gazdálkodnak, növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkoznak.

Meghatározó tevékenységük napraforgó- és kukoricavetőmag-előállítás, de nemrégiben az olajtökmag-termesztésbe is belefogtak.

Utóbbi kapcsán Soltész Gyula beszélt arról a beruházásról, melyet a Naki Önkormányzattal közösen kezdtek el: együtt alapították meg a Nakoil Növényolaj Termeltető, Feldolgozó és Értékesítő Kft.-t a település lakosságmegtartó képességének fokozására és munkahelyteremtés céljából. Ennek keretében első lépésként egy agrárlogisztikai központot létesítettek, de tervben van egy olajpréselő üzem létrehozása is.

Soltész Gyula értékrendjüknek megfelelően három dolgot emelt ki az ünnepségen: föld, ember és gép. E három megtartására és fenntartására irányul minden célkitűzésük, és valamennyi esetében nélkülözhetetlen a fejlődés. E filozófia vezérelte legújabb beruházásukat is, melyben az AXIÁL Kft. volt segítségükre. A közel 2 millió euró értékű beruházás során két CLAAS LEXION 6700-as kombájnt vásároltak 2 CORIO CONSPEED és 2 VARIO vágóasztallal, továbbá 8 erőgépet: egy CLAAS AXION 940-est, egy AXION 920-ast, egy AXION 850-est, négy CLAAS ARION 650-est és egy ARION 440-est vettek.

„Nagy öröm számunkra, hogy az AXIÁL biztosítja a műszaki hátteret” – mondta az elnök, hozzátéve, hogy az AXIÁL segítségével olyan jövőt építhetnek, amely biztosítja a működésüket és a termelési színvonalukat. Ehhez természetesen olyan szakemberekre van szükség, akik hatékonyan tudják működtetni a gépeket és ők maguk is alkalmasak arra, hogy fejlődjenek.” Ennek érdekében – a gépkezelők mellett – az elnök is részt vett az első oktatáson.

Pintér Zsolt, az AXIÁL Kft. ügyvezetője példaértékűnek nevezte, hogy a társaság első számú vezetője is jelen volt az oktatáson, és mint mondta, fontos lenne, hogy sokan kövessék példáját. A zrt. beruházásával kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy

mintegy 735 euró/lóerő értéket bíznak a gépkezelőkre, amivel érdemes tisztában lenniük, és ezért szükséges ismerni azokat.

Soltész Gyula ehhez hozzátette: „Ma még nem tartunk ott, hogy profi módon kezeljük az új gépeket, de a kollégák fogékonyak az új ismeretekre, és később szívesen megismételnénk az oktatást, hogy tovább fejlődjünk és kérdezni tudjunk az AXIÁL munkatársaitól. Számunkra lényeges, hogy a megvásárolt technikát hatékonyan tudjuk üzemeltetni.”

Soltész Gyula fia, Soltész Gábor a növénytermesztésért felel a zrt.-nél. Mint elmondta, 10 évvel ezelőtt beszéltek először a beruházás szükségességéről Baráth Zsolttal, az AXIÁL Kft. CLAAS gépekért felelős, területileg illetékes képviselőjével. Kiemelte, hogy pozitív az első benyomás a gépekről, a kollégáik is gyorsan tanulnak, majd hozzátette:

„Nem egyszerűen gépeket vásároltunk, hanem bizonyos problémákra megoldást.”

Mint ehhez az elnök hozzátette, a döntés meghozatalában nagy jelentőséggel bírt az AXIÁL Kft. szervizhálózata, a dombóvári telephely közelsége. Ők biztosítják a kiszámíthatóságot, a műszaki tartalom fenntarthatóságát, a hatékony javítási folyamatokat. „Ezek tervezhetőségére szükség van, mert ma már nem elképzelhető, hogy 10 évente cserélünk flottát, ennél rövidebb időben kell gondolkodnunk.” – zárta gondolatait Soltész Gyula, a Naki Mezőgazdasági Zrt. igazgatóságának elnöke.

youtube://v/XFAYFT72RN8

 

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu