Back to top

Minél több lehetőséget kell teremteni erdeink felfedezésére

Az Agrárminisztérium az erdők és a fával borított területek gyarapítása érdekében indította el az Országfásítási Programot, amelynek részeként a Településfásítási Programban mintegy 470 település részére biztosítottunk sorfákat, hogy belterületi ültetésekkel is felhívjuk a figyelmet az erdők fontosságára - mondta el Nagy István a „Muzsikál az erdő” - Mátrai Művészeti Napok megnyitóján, Gyöngyöspatán.

A tárcavezető a megnyitó keretében ünnepélyesen felavatott „Összetartás” emlékplakett kapcsán felhívta a figyelmet, hogy erdeink példátlanul értékes környezeti-, gazdasági-, társadalmi szolgáltatásokat nyújtanak, energia- és nyersanyagforrásként szolgálnak, valamint turisztikai vonzerővel is bírnak, így különösen fontos, hogy minél több lehetőséget teremtsünk az erdő felfedezésére. Hozzátette:

az Agrárminisztérium kiemelt feladatának tartja hazánk természeti-táji örökségének bemutatását, a lakosság környezeti szemléletének formálását, ezért például állami erdőgazdaságaink és nemzeti park igazgatóságaink, több mint 50 erdei iskolát működtetnek, ahol évente 100 ezernél is több gyereket fogadnak a fenntartható életmódra nevelő programjaikon.

Fotó: Fekete István

Nagy István szerint a civil kezdeményezésű „Muzsikál az erdő” sokkal több, mint egy izgalmas kulturális eseménysorozat, ráadásul nem műanyag tollakra nyomtatott üzenetek, hanem maga a természetben együtt töltött idő hívja fel a figyelmet az erdők fontosságára és értékeire. Hozzátette: itt a művészet ereje egyesül az erdészek szakmaiságával egy közös célkitűzés érdekében, a most felavatott összetartás emlékplakett többek között ezt az eszmeiséget is szimbolizálja.

Fotó: Fekete István

A tárcavezető jelezte, mi sem bizonyítja jobban a programsorozat sikerét, mint hogy immár 17. alkalommal hallhatjuk az erdőben felcsendülő dallamokat és évről-évre egyre többen csatlakoznak a kezdeményezéshez. Hozzátette: idén Kossuth- és Prima Primissima díjas előadók fellépéseit is élvezhetjük, de természetesen a szakvezetéses túrák és az előadások sem maradnak el.

Forrás: 
AM sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Gondoskodjunk róluk nyáron is

Énekesmadarainkra ne csak télvíz idején gondoljunk, hanem a nyári kánikulákkor is segítségükre lehetünk. Ezekben az időszakokban nekik is sok folyadékra van szükségük, ezért aki teheti, segítse apró tollasainkat.

„Úgy nem nyersz, ha meg sem próbálod” - Állattartó telepek korszerűsítése

Holló Mátyással már 2013-ban is találkoztunk, akkor a Kistermelők Lapjában az év juhászaként mutattuk be. Az idei találkozásunk apropója az, hogy megmutassuk, hogyan érdemes a gazdálkodásba, fejlesztésekbe pályázati forrást bevonni.

Megjelent az erdészeti csemetekertek gépbeszerzését célzó pályázati felhívás

Annak érdekében, hogy a gazdák a mezőgazdaságilag gyenge termőképességű területeken minél több erdőt hozhassanak létre, az Agrárminisztérium a támogatások átalakításával, a jogszabályok módosításával, így a versenyképesség növelésével olyan feltételeket teremt, amelyekkel az erdőgazdálkodást versenyképesebbé, a termelőket pedig érdekeltté teszi abban, hogy a gyengébb minőségű területeken további erdőtelepítések történjenek.

Kiemelkedő munkát végez a természetvédelmi őrszolgálat Magyarország védett értékeinek megőrzésében

Magyarországon a természetvédelmi őrszolgálat jelenleg 253 tagú, mintegy 850 ezer hektár védett természeti terület és 2 millió hektár Natura 2000 terület megóvása érdekében dolgoznak.

Jóval több az ellenőrzés

Idén már az új, a korábbinál jóval szigorúbb uniós növény-egészségügyi rendszer működik. Bővült a csak növényútlevéllel orgalmazható növények és növényi termékek köre, a károsítók behurcolását pedig a beutazók poggyászának szigorúbb ellenőrzésével is igyekeznek megakadályozni. Lapunknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal illetékesei összegezték az első tapasztalatokat.

Ki lakik az óriások erdejében a lombok között?

Tíz méter magasan sétálhatunk az Óriások erdejében, különleges élőlényeket fürkészhetünk, és 20 km/óra sebességgel is száguldhatunk a spirálcsúszdán. Tériszonyosoknak ugyan nem való, ám babakocsival és kerekesszékkel is bejárható a 130 méter hosszú sétaösvény. Mindez idehaza vár minket.

A holnap, a szeretet prófétái - Magyarok Kenyere: Szarvason összeöntötték a felajánlott búzát

Idén tízéves a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program. A Nemzeti Összetartozás Évében, 2020-ban is összefogtak a magyar gazdák, hogy jótékony felajánlásaikkal segítsék a rászorulókat. Több ezer anyaországi és határon túli magyar gazdálkodó ajánlott fel búzát, amit ezúttal Szarvason, július 31-én öntöttek össze ünnepélyes keretek között.

Megnyílt az ehető vadnövények parkja

Az németországi Bad Pyrmontban nemrégiben egy ehető vadnövényekkel beültetett park nyílt. A város és az "Ehető Növények Parkja" Alapítvány között együttműködési megállapodás már 2019 szeptemberben létrejött, de a koronavírus járvány miatt a park megnyitására csak a közelmúltban kerülhetett sor.

Lila-hegyi kilátó

A Nyúl és Győrújbarát községek határán álló kilátót a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. saját forrásából építette az általa kezelt erdőterületen. A Sokorói-dombság egyik legmagasabb pontján, a 313 méter magas Lila-hegy tetején egy geodéziai mérőtornyot alakítottak át páratlan panorámát nyújtó turisztikai építménnyé, ami emellett az eredeti szerepét is megtartotta.

Város- és klímatűrő útsorfák

Környezetünk változásban van, ám a városi közterületek fásítása költséges és hosszú távra szóló beruházás. A tervezők, kivitelezők, fenntartók és a városlakók közös érdeke, hogy az összetett ökológiai hatásoktól befolyásolt városi környezetben csak jó tűrőképességű fajták megfelelő minőségű és egészséges fáit ültessük.