Back to top

Az angus marhákban megtalálta a számítását

Havi rendszerességgel megjelenő cikksorozatot indítunk a Magyar Mezőgazdaságban. Olyan családi gazdaságokat mutatunk be, amelyeket a generációváltás eredményeként fiatal, ambiciózus gazdálkodók vezetnek. Az első részben az angus szarvasmarhákat is tenyésztő, azok húsát saját vágópontjukon feldolgozó kisoroszi Molnár Családi Gazdaságról, illetve annak ügyvezetőjéről, Molnár Bencéről olvashatnak.

Fotógalériánkat ide vagy a képre kattintva éri el

Utunk a Szentendrei-sziget legészakibb szegletébe, a Duna ölelésében fekvő Kisorosziba vezetett: a település külterületén található a Molnár Családi Gazdaság. Molnár Bence ügyvezetővel beszéltünk meg találkozót. Harmincadik életévét idén betöltő vendéglátónkkal az irodájában beszélgettünk. Mint elmondta, a fővárosból költözött a Duna-kanyarba, ebbe a festői környezetbe a család, édesapja, Molnár Csaba hívó szavára.

A felmenőink között volt hagyománya a háztáji állattartásnak és a földművelésnek, az ő nyomdokaikba lépve kezdtünk gazdálkodni a 2000-es évek elején.

Akkor még csak lovakat tartottunk és a nekik szükséges takarmányt állítottuk elő, de ez olyan jól működött, hogy elkezdtük bővíteni a tevékenységi körünket, először még csak bérelt telephelyen – kezdte a gazdaság bemutatását a fiatal szakember.

Visszaemlékezéséből kiderült, hogy a szárnyait bontogató családi vállalkozáson keresztül gyermekként bőven volt alkalma betekinteni a gazdálkodás munkafázisaiba. Egyáltalán nem maradt közömbös irántuk, annyira nem, hogy a gimnáziumi érettségi után agrárvonalon, a gödöllői Szent István Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol három diplomát is szerzett: környezetgazdálkodási agrármérnökit, agrármérnökit és növényorvosit.

Elhivatottságát látva felvetődött bennem a kérdés, vajon mennyire általános az effajta céltudatosság az agrár-felsőoktatásban tanuló fiatalok között.
A birtok központját a család által művelt 280 hektár övezi

Saját tapasztalatait összegezve elmondta, hogy egykori szaktársai között voltak, akiknek a családja szintén mezőgazdasági vállalkozással rendelkezett, és az ő számukra nem volt kérdés, hol kívánják kamatoztatni a tudásukat. Rajtuk kívül többen nagy agrár­cégekhez kerültek, például agronómusnak vagy műszakvezetőnek, ugyanakkor olyanok is akadtak, akiknek nem volt határozott elképzelése, és végül más területen próbáltak szerencsét. Viszont akik a szakmában maradtak, azok tartják a kapcsolatot és segítik egymást, egyfelől tapasztalataik megosztásával, másfelől akár konkrét munkákban, akár együttműködéssel.

Vendéglátónk lassan 5 esztendeje befejezte az egyetemet, és ezalatt édesapja nyomdokaiba lépett.

A feladatokat lépésről lépésre átvéve kapcsolódott be a családi gazdaság vérkeringésébe. „Mindennek az volt az alapja, hogy a traktoron ülve is kivegyem a részemet a földművelésből és a növényápolási munkálatokból. Ezzel párhuzamosan az adminisztrációs teendőket is intézni kezdtem, illetve a szakmai – például a vetőmagokkal, a tápanyag-utánpótlással, a növényvédőszer-használattal kapcsolatos – tervezés is az én feladatommá vált. Idővel bővült a kör, most már a telepvezetés teendőit is én látom el. A tulajdonos persze továbbra is édesapám, vagyis minden esetben övé a végső döntés” – vázolta a gazdaság átvételének menetét. Mint hozzátette, már az öccse, az idén érettségizett Márton is kiveszi a részét a feladatokból. Egyébként öt alkalmazottat foglalkoztatnak, két állatgondozót, egy gépkezelő-szerelőt és két éjjeliőrt.

Molnárék gépparkja hamarosan önjáró permetezővel egészül ki
Az irodából kilépve elkezdtük bejárni a családi birtok 3 hektáros, 2014 óta épülő-szépülő központját.

Itt található többi között két szarvasmarha-istálló, illetve saját, nemrégiben átadott vágópontjuk is. A birtok maga 280 hektáros, aminek egy 10 hektáros legelő is része. Ottjártunkkor a körülbelül 50 állatból álló gulya azon időzött. A Molnár család 2015-től kezdett az angus fajtával foglalkozik, és Molnár Bence csak elismerően tudott nyilatkozni róla. A rendkívül jó minőségú húst és a kiváló vágási húskihozatalt emelte ki, illetve az elkészítésben rejlő megannyi lehetőséget. Ezt is figyelembe véve hozták létre annak idején az állományt, 20 törzskönyvezett tenyészüszővel és egy bikával. A nőivarú szaporulatot állománybővítésre használják, a bikákat feldolgozva, húsként értékesítik.

„Egyre több helyen találkozhatnak a fogyasztók az angus marha húsával, mi pedig igyekszünk messzemenően kielégíteni az igényeiket.

Vágópontunkon mindenféle igénynek megfelelően fel tudjuk dolgozni a szarvasmarháink húsát. Dunakanyarbeli és budapesti üzletekbe is szállítunk belőle, azonkívül környékbeli éttermek is vásárolnak tőlünk. Utóbbiak számára fontos, hogy helyi termelőtől szerezhetik be az angus-húst, napjainkra ez rendkívül vonzó marketingszemponttá vált” – mondta. Idővel a környék állattartóit is szeretnék kiszolgálni a vágóponton, annál is inkább, mivel errefelé hiány van ilyen feldolgozóüzemekből. Jelenleg egyébként szarvasmarha- és sertésvágásra, illetve -feldolgozásra van engedélyük, amit kecskére és juhra szóló engedéllyel terveznek bővíteni, továbbá vadhús előállításával is szeretnének foglalkozni – kizárólag prémium minőségben.

A család magyar tarka szarvasmarhákat is tart, bár jóval kevesebbet, tíz tehenet fejnek.

A nyers tejet értékesítik, környékbeli háztartásoknak. Szeretnének egy kis háztáji feldolgozóüzemet kialakítani, hozzá tartozó mintabolttal és szélesebb kínálattal, és a tejtermékeikből is szállítanának a környék éttermeinek.

Molnár Bence hangsúlyozta, hogy a termelés kapacitásának növelése mellett a környezettudatosságra is nagy hangsúlyt fektetnek, fél évvel ezelőtt például napelemrendszerrel szerelték fel a nagyobb istállójukat, ami képes ellátni a telep áramigényének jelentős részét.

A gazdaság vágópontjával más környékbeli állattartók igényeit is szeretnék kiszolgálni
Ezután autóba ültünk, hogy a gazdaság központját övező kerítésen túl elterülő földeket is szemügyre vegyük.

A környéken nagyjából 300 hektárnyi szántó található, aminek nagy részén a mi családunk gazdálkodik. Érdemes tudni, hogy a szigeten az epertermesztésnek van a legnagyobb hagyománya. Mi viszont – amellett, hogy szálastakarmányt állítunk elő a marháinknak – búzát, kukoricát, repcét és napraforgót termesztünk, vetésforgóban. Egyrészt erre vagyunk gépesítve, másrészt az évek során megbizonyosodtunk róla, hogy ezek a növények remekül termeszthetők nálunk. Így jó haszonkulccsal tudunk dolgozni. A termést nagy terményfelvásárló cégeknek értékesítjük” – részletezte a fiatal gazdálkodó. Elmondása szerint az utóbbi évek fontosabb fejlesztéseit jellemzően az állattenyésztési ágazatukban hajtották végre, ugyanakkor a növénytermesztés terén sem szűkölködtek ötletekben. Ezek egyike egy önjáró permetező vásárlása volt, ami hamarosan megérkezik a birtokra.

Régóta szerettünk volna beruházni egy ilyen gépbe, mert nagy hasmagasságával a növények fölött, a letaposásuk nélkül tud haladni” – mondta el Molnár Bence.

Mivel sorozatunknak egyfajta kihívás jelleget szánunk, a látogatás végén megkértük, hogy ajánlja egyik fiatal gazdatársát, akiről szívesen olvasna a sorozat következő tudósításában. Előre eláruljuk, hogy választása Vidók Zoltánra esett – de az, hogy ő hol és mivel foglalkozik, csak a következő írásunkból derül ki.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Új gazdálkodási környezet: támogatás, adózás, kockázatkezelés

Több ezer milliárd forintnyi uniós forrás, kedvezőbb adózási feltételek és csökkenő adminisztrációs terhek, valamint új kockázatkezelési rendszer is segíti a mezőgazdaság életét az elkövetkező években.

Meghosszabbodik a szarvasmarha tej-állatjóléti felhívás kötelezettségvállalási időszaka

A 2020 utáni Közös Agrárpolitikával kapcsolatos jogalkotási eljárás elhúzódása miatt az Agrárminisztérium – az átmeneti időszak áthidalása érdekében – egy évvel meghosszabbította a VP3-14.1.1-16 kódszámú „A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás” pályázati felhívás kötelezettségvállalási időszakát.

Fontos változások a földhasználat szabályozásában

Az utóbbi időszakban jelentősen változott a földforgalmazás szabályozása, ami a földhasználat terén is érdemi változásokat eredményezett. A törvénymódosítások célja az öntözési beruházások elősegítése és a családi gazdálkodás reformjának földügyi támogatása volt, azonkívül kiemelt szerepet játszott a változtatásokban az adminisztráció egyszerűsítése és a földdel való visszaélés megakadályozása.

Évindító agrárgondolatok

„Mi várható 2021-ben a magyar agráriumban?” – e címmel szervezte meg évindító szakmai beszélgetését a Magyar Közgazdasági Társaság Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakosztálya. Előadást tartott Udovecz Gábor és Kapronczai István, az Agrárgazdasági Kutató Intézet két korábbi főigazgatója, valamint Vajda László, a szakosztály alelnöke, a Földművelésügyi Minisztérium volt főcsoportfőnöke.

Vírusok és étrend: mi a megoldás?

Az étrendünk megváltoztatásával elkerülhető lenne a vírusok terjedése, például a húsevés elhagyásával megszűnnének a zoonotikus vírusok a tudósok szerint. Ám a helyzet ennél bonyolultabb, a legtöbb ember ugyanis nem akar lemondani a húsevésről. A COVID-19 járvány mutatott rá a zoonotikus vírusok, azaz az állatról emberre terjedő vírusok veszélyére. 

Ragály, járvány, madárinfluenza

2020 végén még úgy tűnt, az állatok zártan tartásának elrendelésével sikerül megakadályozni hazánkban a madárinfluenza-járvány kitörését. Sajnos mára már nem így van, Magyarország több területén tízezres baromfiállományokat kellett leölni.

A francia kormány is ösztönzi a közvetlen értékesítést

Mintegy 8000 mezőgazdasági, kertészeti termelő szerepel azon az online felületen, amelyet a helyi gazdák és főként a városlakó fogyasztók egymásra találása céljából indított a francia kormány. A Friss és helyi (Frais et local) nevű honlapon a termékek árusítóhelyeit is feltüntették, hogy mindenki megtalálja az otthonához legközelebbit.

Katonákból lettek gazdálkodók - nem is akármilyenek!

Létezik egy szervezet, mely a mezőgazdaság iránt nyitott, leszerelt amerikai katonáknak nyújt segítséget. A veteránok pályázaton keresztül a többi közt tenyészállatokhoz és járművekhez juthatnak hozzá, illetve különféle képzéseken is részt vehetnek.

A Mitsubishi is beszáll a laborhús piacba

A Mitsubishi Corporation úgy döntött, hogy együttműködik az izraeli Aleph Farms céggel a laboratóriumban termesztett húsok gyártásában és forgalmazásában. Ennek az a célja, hogy Japánban csökkenjen az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása.

Marhaművészet az egészségügyi dolgozókért

Az utóbbi években a nebraskai Bridgeportban élő David Schuler „marhaművész” farmer a karácsonyi időszakban a red angus állományát élő műalkotásokká változtatja. Elkészítette már velük-belőlük a farmja billogját, és a beef (marhahús) szót is, amit felhasználtak az USA „Marhahús… ez van vacsorára” elnevezésű fogyasztásösztönző kampányában is.