Back to top

Jónak ígérkezik a zöldség hozama

Eddig jó termést takaríthattak be a zöldségtermesztők. A jelentős tételnek számító hajtatott paradicsom és paprika, valamint a kígyóuborka termelői árai kissé a tavalyi alatt vannak – válaszolta a Világgazdaságnak Ledó Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Ter­méktanács elnöke.

Ám a termelői árak jobban elmaradnak az egy évvel ezelőttiektől, mint a kiskereskedelmiek, vagyis a kiskereskedők a különadót beépíthették az áraikba – írja a Világgazdaság.

Az árakról elmondottakat támasztják alá a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai is. Ezek szerint az elmúlt héten a belpiaci gömbparadicsom nagybani piaci átlagára kilogrammonként 260 forint volt, azaz alacsonyabb az előző hetinél és az előző évinél is.

Mérettől függően az idei 26. hetitől 16-17 százalékkal, az egy évvel korábbitól pedig 26-27,5 százalékkal maradt el az ár.

A tölteni való édes paprikán belül a 30–70 milliméteres 7 százalékkal, kilogrammonként 370 forintra, az ennél nagyobb vállátmérőjű 5 százalékkal, 460 forintra drágult egy év alatt.

Ledó Ferenc közölte, hogy az újburgonya ára is a tavalyi alatt alakul.

Most kezdik azokat a fajtákat is betakarítani, amelyeket már szabadban termesztenek. A termelők az idén jellemzően nem mentek rá a koraiságra, de a most a tárolókba kerülő fajták is nyári, nem tárolható burgonyák

– mondta a FruitVeB elnöke.

A főzőhagyma betakarítása befejeződött, a korai vöröshagymák árai – amelyek még szintén nem tárolhatók – a tavalyi körül mozognak. A zöldbab és a berakóuborka némileg drágább, mint tavaly.

A NAIK szerint az ömlesztett sárgarépa kilogrammonként 200 forintért került a felhozatalba, a csomós 220 forintért, így az ömlesztett ára 5 százalékkal alatta maradt az egy évvel ezelőttinek, míg a csomós kiszerelésűé 42 százalékkal felülmúlta azt. A fejes káposzta olcsóbb lett: a múlt héten 145 forint volt a nagybanin, míg egy éve 200-ért árulták.

Ledó Ferenc összességében jónak tartja az idei zöldségtermés-kilátásokat.

Forrás: 
Világgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Győzedelmeskedik a realitás

Aratni annyit tesz, mint sikert elérni. Elég nagy várakozásokkal indult idén a nyári betakarítás, és hamar kiderült, hogy csodára nem számíthatunk. Ugyanis azután, amit a kalászos gabonáknak tavaly ősztől az aratás kezdetéig át kellett élnie, valóságos csoda, ha elfogadhatóak lesznek a hozamok.

Jóval több az ellenőrzés

Idén már az új, a korábbinál jóval szigorúbb uniós növény-egészségügyi rendszer működik. Bővült a csak növényútlevéllel orgalmazható növények és növényi termékek köre, a károsítók behurcolását pedig a beutazók poggyászának szigorúbb ellenőrzésével is igyekeznek megakadályozni. Lapunknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal illetékesei összegezték az első tapasztalatokat.

Nyitott porták, nyitott gazdák

Egyre többen vágynak nagyszüleik már-már feledésbe merült békés életére, a gyermekkori nyaralások feledhetetlen ízeire vagy biztonságára. Aki részt vesz a Nyitott Porták programjain, az egészen biztosan újra rátalál ezekre az érzésekre.

Agrárjövő a vírus árnyékában

Bár általánosságban véve pozitívak a középtávú mezőgazdasági termelési és élelmiszer­­-fogyasztási kilátások, a koronavírus-járvány mégis árnyékot vet a szektor következő évtizedére – derül ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) július 16-án publikált közös, 2029-ig terjedő előrejelzéséből.

Jubiláló burgonyakombájn-konstrukció

Gabonakombájnjai és szecskázói után 1969-ben dobta piacra első önjáró burgonyabetakarító gépét a Grimme Landtechnik. A vállalat innovációja előtt csak vontatott betakarítót használtak a burgonyatechnológiákban.

A mini zöldség a menő

A németországi Krefeldben működő Asia LLC cég már évek óta a minizöldsé­gekre szakosodott, és a növekvő keresletre válaszul fokozatosan bővíti termékválasztékát.

FruitVeB: átlagos lehet az idei zöldségtermés

Átlagos évre számít tavalyihoz hasonlóan az idén is a zöldségtermesztésben a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) a jelenlegi körülményeket figyelembe véve, ugyanakkor a következő két-három hónap még jelentősen befolyásolhatja a mennyiségeket.

Rendkívüli évük volt a dohánytermesztőknek

Próbára tette az idei év szélsőséges időjárása a hazai dohányültetvényeket, emiatt a tavalyinál várhatóan gyengébb minőségű és kevesebb lesz a termés - hangzott el egy szakmai rendezvényen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ófehértón.

Szigorodtak a Ralstonia solanacearum baktérium felszámolására tett intézkedések a vető- és áruburgonyában

A burgonya baktériumos hervadását és barna gumórothadását okozó Ralstonia solanacearum uniós zárlati baktérium 2019-ben – az előző évekhez képest – jóval több helyszínen fordult elő hazánkban. A megnövekedett növényegészségügyi kockázat miatt 2020-ban az eddigieknél országosan 30%-kal több hatósági ellenőrzés - termőhelyi szemle, mintavétel és laboratóriumi vizsgálat - elvégzését rendelte el a Nébih.

Nagyon kevés alma és körte terem idén

A tavaszi fagyok és az aszály miatt idén az átlaghoz képest várhatóan 40-50 százalékkal kevesebb alma terem. A körtét még ennél jobban is megviselte az időjárás: egy átlag évihez képest 50-60 százalékkal szerényebb lehet a termés.