0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Még a tokajit is kell népszerűsíteni

Tokaj-Hegyalján több száz éve termesztenek szőlőt és készítenek bort, amit a világ számos pontján jól ismernek, mégis úgy gondolják, hogy közös gondolkodással tovább kell népszerűsíteni a borvidéket és borait. Ezért kihasználva az Európai Unió pályázati lehetőségét, olyan borpromóciós tervet készítettek, ami az egész borvidék további ismertségét hívatott szélesíteni.

A Tokaji Borvidék hegyközségi tanácsa 27 települést és számos borászatot fog össze, ahol a közös gondolkodás nagy múltra tekint vissza.

– Olyan történelmi örökséggel rendelkezünk, amivel folyamatosan dolgunk kell, hogy legyen. ezért olyan borvidéket szeretnénk építeni, amilyen Tokaj mindig is volt, önálló működésre képes és fenntartható. Egy éve gondolkodunk és dolgozunk ezen, és lefektettük az alapvetéseket, amelyeket lépésről lépésre szeretnénk megvalósítani, mondta Dr. Molnár Péter, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke.

Ennek része a kutatóintézet újra szervezése egy modern épületben, komoly laboratóriumi hátérrel, amihez kapcsolódik majd a szaktanácsadás és oktatás is. Ezzel szimbiózisban működik a közösségi szőlészeti és borászati infrastruktúra.  

A bort nem csak elő kell állítani, de el is kell adni, ezért elindult az első tokaji közösségi borpromóció kül- és belpiacra egyaránt.

Az Európai Unió pályázatára a borvidék jelentkezett, amelynek a hegyközségi tanács az élére állt. A tervek szerint, és nyertes pályázat esetén tokaji közösségi borpromóciót valósítanak meg a stratégiai célországok irányába.

youtube://v/HqxSXFL80rw

– Látjuk, hogy a rendszerváltást követően sok jó bor születik nálunk, ezért az a célunk, hogy elvigyük  Tokaj hírét a világba mindenhová, ahová érdemes, és bekapcsoljuk újra a nemzetközi vérkeringésbe minden szinten, érvelt a promóciós projekt mellett a borvidéki elnök.  

A tokaji az egyik legismertebb magyar bor a világban. Kérdés, hogy lehet-e még új piacokat szerezni az itteni boroknak? Molnár Péter szerint,

az tud érvényesülni, aki meg is tudja értetni az emberekkel, hogy mitől különleges a tokaji bor. El kell juttatni az információt a piacokra, megfelelő véleményvezéreken, szakembereken, sommelier-eken keresztül. Van piaci potenciál, de sokat kell tenni ennek kiaknázásáért. 

Az EU-s borpromóció pályázatában olyan program megvalósításához igényelhető támogatás, amely az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel vagy földrajzi jelzéssel rendelkező, illetve a borszőlő fajtájának jelzésével ellátott borászati termékek versenyképességének javítását, valamint bizonyos harmadik országokban történő megismertetését és promócióját célozza.

A tokaji pályázat részleteiről Pásztor Péter, a Tokaji Szőlő- és Bortermelési Közösségi Infrastruktúra Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, EU-s és Európán kívüli országokat céloznak meg, ahol reményeik szerint sikerrel népszerűsítik a tokaji borokat.

A legfontosabb célországok USA, Egyesült Királyság, Kína, Hollandia és Lengyelország. Ez utóbbi a helyi értékesítésben is kiemelten fontos partner, a földrajzi közelsége miatt is. 

Sok akciót terveznek a borpromóciós pályázat keretében, amelyek során általánosan és generálisan népszerűsítik a borvidéket, ezért egyetlen pince sem kerül előtérbe. A tervek között szerepel egy jól működő informatív honlap elkészítése, amelyen lesznek olyan tartalmak, amelyek bárki számára elérhetők, és lesznek olyanok, amelyek csak a hegyközségi tagoknak szólnak. Olyan minőségű imázsfilmek készülnek, amelyek akár mozikban is vetíthetők. Továbbá socialmedia kampányok indulnak, amelyek közül egy az adventi időszakot célozza meg, és a tokaji édesborokra irányítja a figyelmet. Emellett külföldi véleményformálók beutaztatására is sor kerül, akik visszatérve hazájukba népszerűsítik a borvidéket. 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu