Back to top

A világ borászatai a vész után

A borászatok a krízis súlyosan szenvedő alanyaivá váltak, mégis úttörők voltak mások segítésével. De ki támogatja a borászatokat? Egyesületek, a nagy cégek és az országok kormányai is próbálnak segíteni, erre a legváltozatosabb példákat találjuk.

A filoxéra annak idején a szőlő gyökerét falta fel, ez a 21. századi gonosz kis élőlény pedig az értékesítési csatornákat tette tönkre, de nehezítette a szükséges munkák végzését, az eszközök és szerek beszerzését is – vagyis nem a szőlőt bénította meg, hanem az életet.

A borász ott segít, ahol tud

Bár a HoReCa tetszhalottá válásával és az exportpiaci szállítások akadozásával a borászatok a krízis súlyosan szenvedő alanyaivá váltak, mégis úttörők voltak mások segítésével.

Így volt ez itthon is az egriek kórházi ételszállításával, a Pannon Bormíves Céh borajándékozásával, a Garamvári Szőlőbirtok kórháznak adott pénzbeli támogatásával, és sorolhatnánk.

Külföldön is számos hasonló példát látunk, az itthon is ismert spanyol ikonbirtok Raventos i Blanc például exkluzív pincelátogatást ad minden jelentkező egészségügyi dolgozónak. Mivel egy ilyen vizit 62 euró, nem kis ajándék, és valószínűleg maguk is meglepődtek, hogy több mint ezer orvos és nővér jelentkezett be, a látogatásokra pedig természetesen elosztva, az év második felében kerül sor.

De ki segít a borászatoknak?

A borászati egyesületek, a nagy cégek és az országok kormányai is próbálnak segíteni, erre a legváltozatosabb példákat találjuk. A nemzetközi borászegyesület, az OIV többek közt online előadást tartott a déli félteke borászatainak, hogyan szüreteljenek a krízishelyzetben.

A kaliforniai Napa Valley Vintners egyesület a tagok vírustesztjét fizette ki, hogy ezzel is segítse a járvány terjedésének megállítását, és hozzájáruljon az egészségesek munkavégzéséhez.

Ugyanakkor az egyik borászat, a Caymus Vineyards beperelte a kaliforniai kormányzót, mert szerintük tisztességtelenül bántak a borászatokkal, ugyanis a Napa-völgyi éttermek már megnyithattak, míg a borászatok kóstolótermeit még továbbra is zárva kellett tartani. A brit C&C Group, két nagy disztribútor, a Bibendum és a Matthew Clark tulajdonosa rekordsebességgel fejlesztett ki egy applikációt, amellyel a disztribútorok kiskereskedelmi partnerei, a borbárok, borboltok és éttermek könnyedén át tudtak állni az online eladásra és a kontakt nélküli kiszállításra. A spanyol pezsgőt szabályozó testület, a Cava DO csökkentette a megengedett termésátlagot 12 tonnáról 10 tonnára, hogy megállítsa az amúgy is mélyrepülésben lévő szőlőárakat (az elmúlt két évben 50 centről 30 centre zuhant a szőlő kilónkénti ára).

Quinta do Monte Travesso. Portugáliában nincs kilátás támogatásra

A spanyol kormány pedig várhatóan 85 millió eurós segélycsomaggal fogja támogatni a spanyol borágazatot.

Olaszországban a Prosecco DOC Consorzio döntésének köszönhetően „hamarabb jött a karácsony”. A rozé prosecco engedélyezése (15% Pinot noirral) ugyanis várhatóan 30 millió palackos növekedést hoz az elkövetkező években, köszönhetően főleg a briteknek, akiknél a buborékos és a rozétrend is töretlen. A másik olasz pezsgővidéken, Lombardiában nem ilyen rózsás a helyzet. A 33 ezer olasz halott több mint felét, 16 ezret itt regisztrálták, így személyes veszteség is bőven volt, ezenkívül a luxustermék Franciacorta is padlóra került. Egyelőre nincs megoldás, leginkább az export növelésére koncentrálnak, és tudják, hogy ehhez az ismertségüket is növelniük kell.

Ahogy mondják, az anyatermészet el is vett és adott is: bár pótolhatatlan a veszteség, az egyik legszebb évjáratnak ígérkezik az idei.

Az Egyesült Államokban a kisvállalkozások egyesülete kölcsönnel segíti nem csak a borászatokat. Szlovéniában a kormány várhatóan a túlkínálat létrejöttét próbálja segéllyel gátolni, mégpedig úgy, hogy a tárolókapacitás növelésére, illetve lepárlásra ad segélyt. A segély időzítése és feltételei még nem tisztázottak. Edna Soares, a Quinta do Monte Travesso portói borászat munkatársának tudósítása szerint a portugál kormány viszont semmilyen segítséget nem adott a Duoro-völgyieknek, és kilátásban sincs támogatás.

Segíts magadon, Isten is...

Maguk a borászatok is segítenek magukon – azzal, amit megtanultak. Ki így, ki úgy használta ki a kényszerleállás idejét, a legtöbben természetesen felismerték az online eladás fontosságát, és igyekeztek felszállni erre a vonatra. Ezzel kapcsolatosan igen tanulságos kutatást tett közzé az amerikai Szilíciumvölgyi Bank borágazatának elnöke, Rob McMillan.

Az amerikai boreladás összességében növekedést mutat a járvány idején (28% mennyiségben és 31% értékben), ami a pánikvásárlásnak tudható be.

Azonban a növekedés csak a nagy online borkereskedésekben jelen lévő cégekre vonatkozik, a többség, a kisebb és közepes borászatok viszont súlyos veszteségeket könyvelhettek el a bezárás miatt, és nyilvánvalóvá vált, hogy nem egyszerű a direkt eladást és az online kereskedést beindítani. McMillan kiderítette, hogy a borászatok több mint felénél senki, még részmunkaidőben sem foglalkozik azzal, hogy kik a vevőik, így aztán nem volt kit felhívni, kinek direkt levelet küldeni.

Keservesen tanulták meg a leckét, és bár nehezen, de 26%-ról 61%-ra tornászták fel a borklubos, telefonos és online eladást. McMillan hangsúlyozza, a vásárlók ismerete (kor, nem, lakcím, szokások, elérhetőség) felbecsülhetetlen érték, amit a borászatok hajlamosak minden teendőjük mögé sorolni.

A Caymus Vineyards beperelte a kaliforniai kormányzót
Kína – a legmeglepőbb változás

Vajon a kínai borkedvelők költéseikkel vezekelnek a világra szabadított vírusért? Messzemenő következtetés volna, az viszont tény, hogy a világ többi országával szemben nem a mennyiségi vásárlás volt jellemző a bezártság idején, hanem az értékben történt növekedés.

A Wine Intelligence cég 12 nagyvárosban összesen ezer kínai lakos részvételével végzett kutatást, amelyből kiderült, hogy a kínaiak otthon ülve, barátaikkal chatelve rákaptak a drágább borok fogyasztására.

Valószínűleg azért, mert a szórakozásra, utazásra szánt pénzt borra költhették, és persze kicsit sznobériából, az ismerősök előtti felvágásként. A nagy kérdés persze az, hogy a borágazat számára oly áldásos új szokás megmarad-e a járvány után.

Forrás: 
Borászati Füzetek
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Borászati Füzetek 2020/3 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Szigorú intézkedések a paradicsomvírus megfékezésére

A paradicsom barna termésráncosodását okozó vírus (ToBRFV) unióba való behurcolásának és terjedésének akadályozása érdekében új, szigorúbb intézkedéseket vezetett be az EU augusztus közepén. A már hatályos végrehajtási rendelet a paprika- és paradicsompalánták, valamint a vetőmagok unión belüli szállításának és harmadik országokból való behozatalának feltételeit is megszigorította.

Égnek a híres Napa-völgyi szőlőültetvények Kaliforniában

Erőteljes szél táplálja a tüzeket Kalifornia északnyugati részén, és tűz borítja a híres Napa-völgyi szőlőket, ahol emberek ezreinek kellett elhagyniuk otthonaikat az éjszaka közepén.

Katedráról az almásba

Jó almát, szép almát termelni nem könnyű feladat, erre az utóbbi 20 évben rájöttem” – mondta tudósítónknak Györkös Dezső, aki két évtizeddel ezelőtt, nyugdíjba vonulása után telepített gyümölcsöst. Azóta is, immár 82 esztendősen, nagy szeretettel gondozza Tekenyén lévő almását.

A fehérborok már a pincékben forrnak

A borvidékekről a szürettel kapcsolatban fennakadásról, zavarról nem érkezett hír. A tavalyihoz képest minden borvidéken később kezdődött a betakarítás. Mennyiség tekintetében a szárazság némileg érezteti hatását, a korai illetve a fagy által érintett fajták esetében 15-20 százalék terméskiesést jegyeznek.

Sikeres AXIÁL-kötvényaukció a Budapesti Értéktőzsdén

A Magyar Nemzeti Bank által elindított Növekedési Kötvényprogram keretében (NKP) a magyar mezőgazdaság egyik meghatározó szereplője, az AXIÁL Kft. kötvénykibocsátást hajtott végre. Az aukcióra 2020. szeptember 21-én került sor a Budapesti Értéktőzsde Aukciós Kereskedelmi Rendszerén keresztül.

A koronavírus átalakította a vásárlási szokásokat is, egyre tudatosabbak a vásárlók

Kevesebb időt töltenek az élelmiszerboltokban a vásárlók, és céltudatosabban vásárolnak. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképe azt mutatja, hogy ugyan valamelyest visszaalakultak a járvány megjelenése előtt megszokott vásárlási szokások, de bizonyos változások megmaradtak.

A burgonyatermelők boldogulását segítené a McDonald's

A brit burgonyatermelők támogatása érdekében fogott össze a McDonald’s és a javarészt burgonyatermékek előállításával és forgalmazásával foglalkozó McCain Foods. A felek amellett, hogy mentőövet kívánnak nyújtani a gazdálkodóknak az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodáshoz, a Brexit okozta nehézségek leküzdésében is támogatnák őket.

Bajban az európai burgonyapiac

Előrejelzések szerint az európai burgonyatermés nagyobb lesz, mint az elmúlt évben, de nincs egyensúly a kereslet és a kínálat között. Még a tavalyi készletek egy része is a raktárakban van.

8 millió forint értékben rendelünk házhoz pizzát, hamburgert és alkoholt

Átlagban csaknem napi négy rendelést adott le április-májusban a leggyakrabban NetPincérező, a legnagyobb összeget költő ételrendelő pedig milliós nagyságrendben vásárolt a kijárási korlátozások időszakában. Népszerű lett a reggeli rendelés, este pedig az alkohol házhoz szállítás. A pizza még mindig az elsőszámú hazai kedvenc, de rövid időre áprilisban a hamburger vette át a vezetést.

Nem jönne jól a megállapodás nélküli kilépés az Egyesült Királyságnak

Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense szerint nem jönne jól az Egyesült Királyságnak, ha nem sikerülne megállapodást kötnie az Európai Unióval, mert akkor "sokk érné" a gazdaságot.