Back to top

Szükség van rá

Az erdő jóval több, mint a fák összessége. Élettér, ahol állatok és növények élnek egymással kölcsönhatásban, egyben hosszú időn átívelő kortörténet, ahogy a csemetékből koros állomány fejlődik. Az erdei ökoszisztéma fenntartásához az erdő- és vadgazdálkodás összehangolt munkájára van szükség, amelynek fontos eleme a területen élő vad állománysűrűségének felmérése és a vadlétszám szabályozása.

A vadfajok eltérő élettér-szükséglete, szaporodóképessége, illetve az ivar-arány, a korösszetétel, valamint az egyedek társas viselkedése éppúgy meghatározza az állománynagyságot, mint az élőhelyi sajátosságok. Az állomány csökkenését az élőhely kedvezőtlen átalakulása mellett egy adott terület túlzott populációnövekedése is okozhatja.

Az egyedek életfeltételei romlanak: kevesebb vagy rosszabb minőségű táplálékhoz jutnak, legyengülnek, megbetegszenek, mindennek következtében csökken a szaporulat. 

Nagyragadozók híján, továbbá az egyes térségekre jellemző környezeti sivárság miatt a vadgazdálkodás szükségessé vált, megakadályozhatjuk vele a túlszaporodást, így a vadállományban egészséges egyedek és értékes trófeák fejlődhetnek, ami a vadgazdálkodás egyik kiemelt érdeke. Minden élőhely csak bizonyos vadlétszám eltartására képes. Adott környezetben az az optimális vadlétszám, mely a legkedvezőtlenebb viszonyok mellett is fenntartható anélkül, hogy az élőhely károsodna vagy a vad állapota romlana. Ennek kialakítása a vadászok feladata. Ahogyan az állományhasznosítás is, amely révén mennyiségben és minőségben is tartósan megfelelő állomány tartható fenn az adott környezeti feltételekkel összehangolva. A vadászat ősidők óta része az ember fennmaradásának, ma pedig szükségszerű a hazai vadállomány fenntartása, szabályozása érdekében. Ősi ösztön ez, mely egyesekben erősebben megmutatkozik. Sok-sok évtized alatt kialakultak a vadászathoz fűződő hagyományok, amelyeknek lángját a mai napig életben tartja a vadásztársadalom, mindezt törvényekkel szabályozott keretek között, a vadászetika messzemenő figyelembe vételével.

Vadászni csak a vad vadászidényében, a vad elejtésére engedélyezett eszközökkel és módszerekkel, a vad kifogástalan felismeréséről, kormeghatározásáról, bírálatáról számot adó vizsga után lehet.

Nem utolsósorban ki kell emelni a mértéktartó magatartást, hiszen minden vadászattal elveszünk a természettől, éppen ezért adni is szükséges. Összetett szakma ez, pontosabban hivatás, egyeseknek életvitel, mely sokrétű tudást, szakértelmet követel, és egy életen át tartó élmény- és tapasztalatszerzéssel sajátítható el.  Különbséget kell tenni a hivatásos, valamint a hobbi vagy sportvadászok között. Sokan családi örökség gyanánt szívták magukba a természet és a vadászat szeretetét; utóbbiak a szabadidejükben vadásznak, ezzel is hozzájárulnak a vadgazdálkodási faladatok elvégzéséhez. A foglalkozásuk szerinti hivatásos vadászok munkájuk iránti elhivatottságáról méltatlanul kevés szó esik, pedig ők képezik a vadgazdálkodás gerincét, bármily furcsán hangzik, ők az állatvédelem „élharcosai”. Óvják, gondozzák és etetik a vadat, itatót, sózót létesítenek, vadat mentenek, sok esetben pedig a vadkár megelőzésében, a lehető legkisebbre csökkentésében vannak elévülhetetlen érdemeik. A vad ugyanis táplálkozása során rágásával, taposásával, törésével, túrásával stb. kárt okozhat az erdő- vagy a mezőgazdálkodónak, melynek értékét a vadászatra jogosultnak kell megtérítenie. Régebben egészen máshogy történt, amíg a vadászat mindenki számára elérhető tevékenység volt, addig fel sem merült a vadkár fogalma.

A vadászati jog nemesi kiváltsággá válásával megjelent a vad által okozott kár felelősségének kérdése.

Jelenleg ez azt jelenti, hogy ha az állam tulajdonában lévő vad mezőgazdaságilag művelt területen és az erdőben bármiféle kárt okoz, mint minden olyan megállapítható (igazolható) és mérhető káresemény, amely a vad táplálkozása, mozgása, területhasználata következtében a kultúrnövényben (legyen az taposás, túrás, rágás, kifekvés stb.) terménykiesést idéz elő, akkor a vadászatra jogosultat vadkártérítési kötelezettség terheli. A vadban okozott kár megtérítését is kötelezettség írja elő. Aki a vad elpusztításával, befogásával, vagy bizonyíthatóan erre irányuló kísérletével a jogosultat a vadászati jog gyakorlásában akadályozza, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. Vagyis a mezőgazdásznak is érdeke és felelőssége, hogy a vad ellen a jogszabályban meghatározott lehetőségekkel védekezzen, illetve adott esetben felhívja a vadászatra jogosult figyelmét a probléma kezelésére, különben kötelezhető a vadban okozott kár megfizetésére a vadászatra jogosult részére. Miután az erdő- és vadgazdálkodás szorosan kapcsolódik egymáshoz, sok erdész vadászati feladatokat is ellát. Az erdészek hivatásukból adódóan teljesebb, átfogóbb képpel rendelkeznek az adott vadászterület vadlétszámáról, vadeltartó képességéről, munkájuk során felmérik, nyomon követik a vad által okozott károkat. Egyebek közt a vadkár megfékezését szolgálja az erdőgazdaságok vadászati tevékenysége is. A vadásztatás többségében bérvadásztatás formájában történik, a vadász által befizetett összegből a vadgazdálkodás költségeinek egy része fedezhető. Az elmúlt 100 évben vadfajaink állománynagysága és a természetes élőhelyek minősége egyaránt számottevően megváltozott.

Szoros a kapcsolat a két tényező között, ugyanis az intenzív mezőgazdaság következményeképpen kialakult nagytáblás monokultúrák az apróvadjaink drasztikus állománycsökkenését eredményezte.

A mozaikszerű, változatos élőhely eltűnése és a szegélyhatások, pillangósok megszűnése ellehetetlenítette az apróvad életfeltételeit. Ezzel ellentétben valamennyi nagyvadfajunk állománynagysága emelkedett. Életterük bővült, életfeltételeik javultak, és egyedszámuk a természetes ellenségek híján is nő, ami magával hordozza a gyakoribb, nagyobb tételű vadkárt is. Ennek kordában tartása valamennyi gazdálkodó érdeke, nemcsak gazdasági, de ökológiai szempontból is. A vadászat tehát összességében természetes ösztön, egyben gazdasági és természetvédelmi szükségszerűség. Sajnos napjainkra a természettől való elszakadás kortünetté vált, gyökereinkhez való visszatalálásunk pedig emberi és társadalmi kötelezettségünk. Jó lenne, ha valamelyest erősödne a társadalom vadászattal kapcsolatos vélekedése, hogy minél többen megértsék, elfogadják nélkülözhetetlen szerepét a természeti egyensúly megteremtésében. Ötven év után, jövőre ismét hazánkban megrendezendő vadászati világkiállítás mindennek megfelelő színtere lehet, széles körű képet adva a vadászatról, ami voltaképpen „Egy a Természettel.”

Nő az erdőborítottság

A gyakran rossz szemmel nézett, ám szakmailag megalapozott fakitermelések láttán, sokan gondolják, hogy a hazai erdőterületek szűkülnek. Ez azonban nem igaz, sőt! Az utóbbi száz évben az ország területének erdősültsége közel kétszeresére nőtt, az 1920-as évek 11 százalékáról 21 százalékra. A következő tíz évben pedig további növekedést tűzött ki célul az Agrárminisztérium. A tavaly elindított Országfásítási Program keretében a magyar állami erdőgazdaságok hathatós szakmai munkájával és közreműködésével, az önkormányzatok és magángazdálkodók bevonásával 27 százalékra tervezik növelni a fával borított területek arányát. Továbbá hazánk 22 állami erdőgazdasága egyenként egy hektárnyi kiterjedésű emlékerdőt telepít a vadászati világkiállítás jegyében. Így a jövő generációjának 22 hektárnyi erdő és a hozzájuk tartozó emlékmű őrzi majd a világkiállítás emlékét. Az emlékerdőt 23 000 kilogramm magvetés és 179 984 facsemete révén hozzák létre tavaly novemberétől a világkiállítás végéig. Összesen 35 fafajt használnak fel a programban a szakemberek, attól függően, hogy az adott területhez, melyek illeszkednek leginkább. Kovács Zoltán, aki a 2021-es Vadászati és Természeti Világkiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos az első emlékerdő avatásán elmondta: „erdőt az ültet, aki önmaga és a közössége szempontjából is felelősséggel gondolkodik a jövőjéről”.

 

Forrás: 
A Mi Erdőnk
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2020/2 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Erdészettörténeti mérföldkő

Az 1920. évi trianoni békediktátum kapcsán az erdészeti szakemberek többségének a példa nélküli területelcsatolások jutnak elsőként az eszébe. Az erdőterület mintegy 85%-át elvesztettük, egyebek között az erdővel borított teljes Kárpát-hegykoszorút a Dévényi-szorostól a Kazán-szorosig.

Természeti kincsek az ország legszárazabb erdeiben

A főváros vonzáskörzetébe eső, a Dunától nyugatra fekvő erdőségek sokak előtt ismertek. A Budai-hegység, valamint a Pilis és a Visegrádi-hegység turistaútjai, kirándulóhelyei, különösen pandémia idején, számos kirándulót vonzanak, pedig az országot kettészelő folyam túloldalán lévő erdők is bővelkednek természeti és kulturális kincsekben.

Veszélyes gyöngyszemek

A víz az élet alapfeltétele, talán ez az oka, hogy ösztönösen vonz bennünket. Legyen akár tó vagy folyó, mind nagy népszerűségnek örvendenek, hiszen számtalan kikapcsolódási forma kötődik hozzájuk. A biztonságos szórakozáshoz a szabályok betartása elengedhetetlen, ami egyéni és közös érdekünk is.

Érdekességek a Peszéri-erdőben

Bács-Kiskun megye északi részén, Kunpeszér község határában található a homoki erdős sztyeppek napjainkra fennmaradt egyik legértékesebb, fajokban leggazdagabb képviselője, a Peszéri-erdő. Az ottani homoki kocsányos tölgyesek megőrzését, illetve azok jellegzetes növény- és állatfajainak védelmét szolgálja az OAKEYLIFE projekt.

Az idő bizonyított: jó döntés volt

Tíz évvel ezelőtt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) egyik tárgyalójában dr. Seregi János döntése nyomán megalakult a 22 állami erdőgazdaság közös magazinja. Miért éppen az MFB-nél? – kérdezhetik sokan. Azért, mert akkor az erdőgazdaságok felügyelete az MFB Agrár- és Zöldbank Igazgatóságához tartozott, melynek ügyvezető igazgatója dr. Seregi János volt.

Kalandos életút

Számos megpróbáltatás és mélypont nehezítette Jakkel Mihály életét, a 90. életévét betöltve azonban már mosolyogva eleveníti fel ezeket az emlékeit is. Ehhez kellett a sors fintora és az élet kifürkészhetetlensége, miáltal megadatott neki az a hivatás és hobbi, ami a múltat végérvényesen megszépíti.

Verejtékes munka gyümölcse

Az igen régi időkben az Alföldet, így Szeged környékét is alapvetően a füves puszták, mocsarak jellemezték, melyeket kisebb-nagyobb erdőfoltok tagoltak. A művelhető területek iránt fokozódó igény a 17. és 18. századra azt eredményezte, hogy az erdőterületek, facsoportok aránya, kiterjedése számottevően lecsökkent, emiatt különösen a Dél-Alföld kopárrá és fátlanná változott.

Kőbe zárt rejtély

Életünk során mindig keressük a kapcsolatot a természethez fűződő gyökereinkkel, olykor tudatosan, máskor tudat alatt. Idővel rádöbbenünk, hogy boldogságunk tiszta forrása a harapnivaló friss levegő, a fodrosodó patak csobogása, a fák ölelő karja, az évmilliókat megélt, ősenergiát sugárzó kőzet közelsége, azaz az anyatermészet kincsei.

Időkapszula

Rohamléptekben közeledünk szeptemberhez, az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás 25-ei nyitásához. A világjárvány sem töri meg a szervezőiroda lendületét, sőt már tisztán látszik, milyen programok várhatók a világkiállítás keretében.

Nincs élet nélkülük

Ahhoz, hogy az erdők-mezők és kertünk növényeinek virágaiban gyönyörködhessünk, terméseiket, magjaikat, leveleiket felhasználhassuk, elengedhetetlen a beporzók „munkája”. Ezek – többségében rovarok – virágról virágra szállva segítenek a virágpor átvitelében, a megtermékenyítésben. Nélkülük sokkal szegényebb lenne a földi élet ismert formája. Ezért védelmük mindannyiunk kötelessége.