Back to top

Legyen a szúnyogprojekt részese!

Az Ökológiai Kutatóközpont várja a tigrisszúnyog észleléseket az ország minden tájáról. Az utóbbi öt évben három inváziós csípőszúnyog faj jelent meg hazánkban. Ezek az általuk terjesztett kórokozók miatt jelentős veszélyforrásnak tekinthetők, és a tigrisszúnyog közülük az egyik legrosszabb…

Tavaly 443 mintából 48-ról derült ki hogy tigrisszúnyog, idén pedig eddig 22 példányát azonosították e fajnak főként a fővárosban és környékén. A kutatók a lakosság segítségét kérik, hogy felmérhessék mennyire terjedt el hazánkban ez a humán fertőzések terjesztőjeként is számításba jövő szúnyog, mely több mint 20 féle vírust képes terjeszteni.

Emellett ez a rovar a 4. helyen szerepel a világ száz legrosszabb invazív fajának a listáján, ami azt jelenti, hogy egy nagyon gyorsan terjeszkedni képes fajról van szó. További gond vele hogy nem válogatós, az emberi vér mellett, a háziállatok, kétéltűek, hüllők és madarak vérét egyaránt kedveli.

Ázsiai zebraszúnyog (Aedes alboptus), amit inkább tigrisszúnyog néven ismerünk
Fotó: wikipedia
A három inváziós faj közül az inkább tigrisszúnyogként ismert, hivatalos nevén ázsiai zebraszúnyog (Aedes alboptus) terjesztheti humán szempontból a legveszélyesebb kórokozókat. A fajt Európában először Albániában mutatták ki 1979-ben. Mire Olaszországban először észlelték, addigra már szinte az egész országban elterjedt a 600 méter tengerszint feletti magasságnál alacsonyabb területeken. Ezután a szúnyogot 1999-ben Franciaországból és 2000-ben Belgiumból jelentették. Azóta Európa számos országából igazolták a felbukkanását. A megjelenés szerencsére nem mindenhol jelent tartós megtelepedést. A fő korlátozó tényező a hideg tél, így például Hollandiában csak üvegházakban tud áttelelni, és bár számos alkalommal megfigyelték Németországban, áttelelő populációt még ott nem találtak.

Magyarországon 2014-ben Baja környékén bukkant föl, de ott a következő években már nem sikerült megfogni. A Magyar Természettudományi Múzeum munkatársai 2015-től a dél-délnyugati határ mentén a nagyobb kamionforgalmú utak mellett vizsgálták az inváziós csípőszúnyog fajokat, és több település mellett sikerült a tigris-, vagy zebraszúnyogot kimutatni.

A vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy hazánkban nyáron behurcolt példányokkal lehet találkozni, azonban ezek még nem képeznek stabil populációkat, azaz nagy valószínűséggel nem élik túl a hideg teleket. De ahogy egyre kevésbé hidegek a teleink, ez a helyzet változhat…

A hideget nem bírja, és a talajjal érintkező vízbe sem petézik
Fotó: wikipedia
A tigrisszúnyogot hazánkban viszonylag könnyen el lehet különíteni a többi csípőszúnyogtól, ugyanis ez a faj nagyon kontrasztos színezetű: fekete alapon fehér vagy ezüstpikkelyekből álló foltok, csíkok szegélyezik a testét és a lábait. Más ennyire kontrasztosan fekete-fehér kétszárnyú rovar nem él hazánkban. Az kifejlett példány megkülönböztető jegye, hogy egyetlen fehér csík fut végig a tor háti oldalán, testhossza mintegy 5 milliméter. Petéi körülbelül 1 milliméter hosszúak, és sötétbarna vagy fekete színűek. A petéket a víz felszíne fölé, a tenyészőhely falára, oldalára rakja.

Eredeti élőhelyén a lárvái faodvak vizében fejlődnek, azonban kontinensünkön már minden olyan víztest alkalmas számára, amely nem érintkezik a talajjal: például az esővízgyűjtő hordó, az ereszcsatornában megszoruló víz, használt gumiabroncsok vagy eldobott szemétben felgyűlő esővíz. Vagyis minden olyan mesterséges vagy természetes mélyedés, üreg, tárolóedény, amelyben a felgyűlt esővíz néhány napnál tovább megmarad, szaporodó hely lehet a szúnyogok számára.

A kutatók várnak minden észlelési eseményt a megfogott példány(ok) vagy fotók elküldésével. Fontos, hogy a dokumentálva legyen a gyűjtés, amihez ezek az adatok szükségesek: településnév, a földrajzi hely neve, esetleg GPS-koordináta, élőhelyre vonatkozó adatok (pl. parkból, patak mellől stb.), pontos dátum, a gyűjtő neve és e-mail elérhetősége.

A megfogott példányokat és a készített fotókat a szunyog@okologia.mta.hu emailre, vagy postán a kutatóközpont vácrátóti címére várják. További részletek itt.

Nem válogatós, a hüllők, madarak, emlősállatok és az ember vérét is szereti
Fotó: wikipedia

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Megszülettek az ország első „lombikborjai”, Campus Cili, Campus Csongor és Campus Csanád

Országosan egyedülálló tudományos sikert értek el a Szent István Egyetem Kaposvári Campus Embrió-átültető Központjának munkatársai. A létesítményben – az országban elsőként – sikerült élő szarvasmarhából petesejtleszívással, laboratóriumi körülmények között végrehajtott termékenyítéssel „lombikborjakat” létrehozni.

Génszerkesztés a hatékonyabb élelmiszertermelésért

Amerikai és brit kutatók a világon elsőként hoztak létre olyan génszerkesztett hím állatokat, amelyek spermájának felhasználásával a betegségeknek jobban ellenálló és magasabb húsminőséget biztosító állatok születhetnének, ami hatékonyabbá tehetné az élelmiszertermelést.

Stabilan emelkednek a fogyasztói árak is

Fennmaradt a mezőgazdasági termékek árának emelkedő trendje – derül ki a KSH első féléves adataiból. Az agrár-, az élelmiszeripari és a fogyasztói árak közül az utóbbiak emelkedtek a legnagyobb mértékben.

Korszerű takarmánykeverő épült Baranyában

Több mint egymilliárd forintos beruházással új takarmánykeverő üzemet létesített a növénytermesztéssel, takarmánygyártással és állattenyésztéssel foglalkozó Palotabozsoki Zrt. a Baranya megyei Véménden.

Növénytermesztési központ épült Somogycsicsón

Ünnepélyesen adták át a gépszínt, irodaházat és egyéb kiszolgáló épületeket a Claessens cégcsoport érdekeltségébe tartozó Csicsó Pig Kft. Somogycsicsói sertéstelepén. Az eseményen Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta, hogy nehéz gazdasági helyzetben a beruházás, a tervszerű fejlesztés jelenthet megoldást.

Társállatok, mint tollas, vagy szőrös pszichológusok

Egy társállat jelenléte oldja a stresszt, csökkenti a vérnyomást, és sok más pozitív hatással van gazdája lelki állapotára. Sokszor az embereknek csak arra van szükségük, hogy meghallgassák a problémáikat, és erre is kiválóak az állatok, tudnak hallgatni, sőt nem is tudnak közbeszólni, türelmesek, nem sietnek sehová. Hobbiállat, díszállat, társállat: mi a különbség?

Együttműködik az MME és a Főkert Budapest élővilágának védelme érdekében

Együttműködési megállapodás született a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a Főkert Nonprofit Zrt. között Budapest élővilágának védelme érdekében.

Kecskefejés csárdásléptekkel

Városiként költöztünk pár éve falura, az első pillanattól kezdve az önellátás szándékával, állatokat tartva, növényeket nevelve. Korábban kecskéink kalandos nászáról, elléséről, a gidanevelés hétköznapjairól írtunk, most pedig arról, hogyan tanultunk meg fejni.

Katonagalambok, kémgalambok, munkagalambok…

A történelem során több alkalommal fogták munkára a galambokat, és igen érdekes feladatokat bíztak rájuk. A tollas hírvivőket sokszor az otthonukhoz való ragaszkodásuk miatt kedvelték, hiszen a postagalamb bárhová kerül, onnan hazaindul. De még a légifotózásban, vagy a vízből mentésben is segítségére voltak az embernek.

Légkondicionált méhkas és precíziós öntözés a forróság ellen

A globális felmelegedés néhány észak-afrikai ország mezőgazdaságára komoly nyomást gyakorol. Negatív hatásainak ellensúlyozása érdekében Tunéziában a startupok a méhek megmentését és a vízmegtakarítást tűzték ki célul.