Back to top

A májusi fagy után 3 csövet ígér a kukorica

Kósa Sándor egyéni gazdálkodó Nagyecseden. Négyszáz hektárt művel a feleségével közösen, amiből 200 hektár kukorica, 100 hektár búza, 100 hektár napraforgó. Agrármérnöki pályáját 1973-ban kezdte a 70 éves szakember. Ezt azért fontos kiemelni, mert olyat, mint az idén, hogy az 5-6 leveles kukorica május 13-án lefagyjon, még nem tapasztalt.

A kukoricát április 13-án vetette, és rá egy hónapra jött a mínusz 4 fokos fagy, ami kora estétől másnap reggel 8-9-ig tartott. Most a tábla szélén állva fogadalmat tett: 13-án én nem látok munkához, egyik hónapban sem.

Fagyott kukorica Naturamin+Hed-Land-kezelés után: 2 hetes fenológiai előny

Április végén már kapott az a terület egy kis fagyot, de akkor még a földben volt a kukorica, így a hideg hatása csak a búza levelén látszott meg: a vége elszáradt. Akkor azt hitték, ezzel vége a sok-sok nehézség közül legalább az egyiknek – de tévedtek.

Amennyire lehetett, jól „megágyazott” a kukoricának. Ősszel 200 kilogramm folyékony műtrágyát, 10:26:26-os NPK-t juttatott ki. Precíziós technológiával dolgozik, RTK-irányítású John Deere vetőgéppel. Hektáronként 73 ezer magot vetett, és az mind ki is kelt. Vetéskor a vetőmagárokba kiadott még 20 liter Kite Startot, amiben a szokásosnál több a foszfor és a nitrogén. Emellett kijuttatott ugyancsak hektáronként 1 liter Bactophilt, valamint 150 liter Nitrosolt.

Ez alapján úgy tervezte, hogy átlagosan 10 tonna májusi morzsoltat takarít majd be.

Amikor a kukoricát húzatták, akkor a sorközművelésben hektáronként 200 liter folyékony Nitrosolt is adott a növények alá.

Lápos területen gazdálkodik, ha itt valaki elesik, nem is üti meg magát, annyira puha a föld. Az előző évből még a márciustól májusig tartó aszályban is maradt annyi csapadék, hogy a kukorica tökéletesen keljen. A Fornad hibridet 100 hektáron vetette, azon felül a Sushi hibridből is vetett 15 hektárt. Mindkét hibrid jól bevált nála az előző években. Magágyat kompaktorral készített, egységes és robbanásszerű volt utána a kelés.

A május 13-ai fagy szó szerint a derült égből jött: aznap éjjel egyetlen felhő sem volt az égen.

Reggel 10-11 óra felé már lehetett látni, hogy sötétszürkés zöldre váltott a növények színe, aztán a levélzet kifehéredett és a kukorica elfeküdt. Amikor a növények elkezdtek újrahajtani, a levelek becsavarodtak, és ezektől a száraz levelektől nehéz volt megszabadulni: a növény nem bírta kinyomni az új leveleket. Elkeserítő látvány volt.

Kósa Sándor első gondolata az volt, hogy újraveti. De a vetőmag 38 ezer forint, és a kompaktorozás megint csak költség. Elkezdett valami megoldást keresni erre. Az ismeretségi körébe tartozik Balogh Lajos és Balogh Lőrinc, a Hed-Land Kft.-től, és hallotta őket előadást tartani valami lombtrágya-ügyben.

Mérken Somogyi József műhelyudvarán, ahova átjött Szolomájer István és ikerunokái, Szűcs Ábel és Szűcs Máté

Az ötletet tett követte: felhívta a szakembereket telefonon, és ők azonnal ott termettek nála. Megmutatta, hogy a 200 hektárból 170 hektár teljesen bebarnult, a vendégek pedig felhívták Jámbor Zoltán szakmai igazgatót. Arra jutottak, hogy először megnézik, milyen állapotban vannak a gyökerek és a hajtáskezdemények. Az első vigasztaló fejlemény az volt, hogy a gyökeresedés szinte tökéletesen nézett ki, ez alapján a növények 80 százaléka életképesnek tűnt. A Hed-Land Kft. ezért felajánlotta, hogy tudnak adni olyan anyagot, ami segít a növényeknek a fagykár, tehát a stresszhatás leküzdésében.

Az első szer a Naturamin + Hed-Land algakivonat kombinációja volt. A Naturamin egy nagy aminoxtartalmú ökokészítmény, a Hed-Land-ben pedig az algakivonatok mellett NPK is van.

Kósa Sándor, jó gazdához illően, alaposan körülnézett a piacon. Végül hét cég ajánlott fel az általa forgalmazott szerből, mindegyikkel 3-3 hektárt állítottak be kísérletként. A Hed-Land ajánlatát rögtön kipermetezték, a többiét akkor, amikor odaértek a vegyszerükkel, amikor már kinyíltak a levelek. A Naturamin + Hed-Land algakivonatról azt tartja a fáma, hogy minél előbb alkalmazni kell, ha a növényt valamilyen stressz érte.

A gyorsaság ilyenkor döntő tényező, mert ha nem kapja meg idejében a kukorica, akkor addig is az összes energiáját arra fordítja, hogy kimásszon a bajból.

A dózis és a költségek is meglepően alacsonynak bizonyultak. A hektáronként javasolt 0,5 kilogramm Naturamin és 2 liter algakivonat 5-5 ezer forintba került, vagyis az anyagköltség 10 ezer forint volt. Ez a legnagyobb adható dózis, és ez volt a legkorábbi kezelés a kísérletbe bevont vegyületek közül.

A Naturamin + Hed-Land algakivonatos kezelés jótékony hatása pillanatok alatt megmutatkozott, ezért az elfagyott 160 hektáron is azt alkalmazták. A kukorica ezzel a kombinációval körülbelül 2 hetes fenológiai előnyre tett szert a többihez képest, ami ebben az állapotban elég biztató volt. Szerencsére készítettek felvételeket az elfagyott kukoricáról, majd arról, amikor újraindult a növényzet. Ez a 2 hetes fenológiai előny azóta is megvan, ennyivel hamarább hányt címert a kukorica. Közvetlenül a táblák mellett beszélgetve az is kiderült, hogy a kukoricák döntő többsége 2-3 csövet hozott mostanra. Kósa Sándor a maga realitásérzékével csak annyit mondott: „Számoljunk csak kettővel.”

Na és mi van a többi kísérlettel? A 2 hetes lemaradás meglátszik az állományon, és általában csak 1-2 csövet számoltunk rajtuk.

A konklúzió, hogy a hatásos vegyszerek mellett a gyorsaság is óriási előnyt jelent a növények regenerálódásában. A Naturamin + Hed-Land-es kezelés most júliusban vígan ígért 10-12 tonnát – hogy ne mondjunk többet, és hogy a realitások talaján maradjunk. Mivel ez 2 héttel előbb címerezett és ennyivel előbb hányta ki a csöveket, ezért előbb is érik be. Legalábbis ha napi 0,4 százalékos szemnedvesség-leadást veszünk alapul, akkor 2 hét alatt 5-6 százalékkal szárazabb lesz a szerrel kezelt kukorica.

Ez alapján lehet számolni: a szárítás bérmunkában 7000-8000 forintba kerül nedvességszázalékonként.

Ez úgyis kiderül majd, mert ősszel külön-külön takarítják be a kísérletbe állított parcellákat, és minden egyes táblán külön mérik a termett mennyiségét és víztartalmat. Hogy véletlenül se legyünk részrehajlók, a betakarítást külső szakértő fogja felügyelni, összegezte tapasztalatait és terveit Kósa Sándor.

Balogh Lajos, Balogh Lőrinc, Kósa Sándor és Fehér István a Hed-Land kísérleti parcellája előtt Nagyecseden 2020. július 17-én

A fagy ugyanúgy pusztított a környéken, mint náluk. Így járt Mérken Somogyi József és Szolomájer István is. Somogyi József 180 hektáron vetett kukoricát, és ő sem akarta elhinni, hogy május 13-án ekkora fagy jöhet. A Hed-Land Kft. megyei képviselője, Fehér István ment el hozzá, akivel az összes kukoricáját végigjárták. A tulajdonos ekkor még azzal vigasztalta magát, hogyha a fele megmarad, az már sikernek számít. De ő is megkapta a Hed-Land Kft.-től a készítményeket, és most 80 százalékos termés ígérkezik: több mint 10 tonnára számít hektáronként.

Szolomájer István 350 hektáron gazdálkodik és 1000 hektárt integrál. Kukoricát 200 hektáron vetett, amire hideg, száraz tavasz után jött a május 13-i mínusz 4 fokos fagy. A kukorica lefagyott, vagy ahol mégsem, ott megjelentek a jellegzetesen lilás levelek, ami egyértelműen foszforhiányra utal. Kézilabdás múltjából ismeri Balogh Lajost, valamikor az ő bátyja volt az edzője. Rajta keresztül Gyorsan felvette a kapcsolatot a Hed-Land Kft.-vel. Neki a Naturamin + Zsémixet ajánlották a foszforhiány miatt. Ennek a hektáronkénti költsége 6 ezer forint volt összesen.

De ennél fontosabb, hogy a kukorica kiheverte a fagyot, pedig 5-6 leveles állapotában érte a rettenetes hideg.

Most már könnyen mosolyog, aminek az az oka, hogy a fagy ellenére is legalább 90 százalékos hozamra számít az eredetileg várt terméshez képest. Másrészt abból fakad a nyugalma, hogy – mint mondta – „Megvan a telefonszám, úgyhogy ha újra előfordulna ilyesmi, akkor azonnal van kihez fordulni a siker reményében”.

 

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2020/31 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Megfontolatlan támogatásmódosítás

A szlovák mezőgazdasági és élelmiszeripari önkormányzatok tanácsa nagy felháborodással fogadta a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium javaslatát, miszerint az ágazat támogatásait az első pillérből a másodikba csoportosítanák át.

Kukoricakása történelem...

Erdélyben szinte népeledel volt a puliszka: reggelinél, vacsoránál főételként, ebédnél köretként ették. Kemény változatát hidegen tarisznyába csomagolták útravalónak, mezei illetve erdei munkákhoz. A puliszka, málé, görhe és társaik változatok, ugyanazon alapanyagból...

A növények is döntenek, emlékeznek

A kutatók szerint a növények számolhatnak, döntéseket hozhatnak, felismerhetik rokonaikat, sőt emlékezhetnek az eseményekre. Bár nincs agyuk, az emberekhez és állatokhoz hasonló módon tanulhatnak.

Visszaszorulóban a molyok, jönnek a poloskák – Növényvédelmi előrejelzés 39. hét

Az almamoly rajzása már a hónap eleje óta szünetel, a szilvamoly is csak nyugaton repül, a keleti gyümölcsmoly pedig már csak a birset veszélyezteti. A dióburok-fúrólégy lárvái most távoznak a lehullott dióból, hogy a talajban bábozódjanak, szőlőben sok a muslica – foltosszárnyú is –, a zöld vándorpoloska pedig szinte mindenütt ott van. Tegyünk hálót az ablakokra, mert amint hűvösebbre fordul az idő, tömegesen indul befelé.

A rekordtermést elvitte a hűvös idő

Változatlanul a koronavírus diktál. Ezt úgy kell értenünk, hogy egy-egy eseményt akár az utolsó pillanatban is lemondanak, ha a helyzetet úgy ítélik meg az illetékesek. A tervek szerint szeptember 2-án tartották volna az idei kukorica-, napraforgó- és szójabemutatót a látóképi kísérleti telepen Debrecenben, de sajnos az egész elmaradt.

Smash, a mezőgazdasági robot

A japán Yanmar kifejlesztett egy autonóm moduláris robotplatformot, amelynek első modelljét elsősorban szőlőültetvényekre optimalizálták.

A korábban vártnál bőségesebb termésre számítanak

A szlovák statisztikai hivatal augusztusi előrejelzése szerint a korábban becsültnél bőségesebb termésre számíthat az ország kalászos gabonafélékből, napraforgóból, kukoricából és cukorrépából is. A statisztikai hivatal adatai szerint Szlovákiában mintegy 390 ezer hektáron termesztettek búzát, az árpa termőterülete 133 ezer, a repcéé csaknem 147 ezer hektár volt az idén.

Információ a gazdanövényektől: miként virágzik a parazita aranka

A 4000-4500 ismert parazita növényfaj közül a szulákfélék (Convolvulaceae) családjába tartozó aranka (Cuscuta) világszerte elterjedt.

A világ legnagyobb paprikamutáns-gyűjteménye

A Szentes környéki fóliasátrak labirintusában található három nagy termesztőház, melyekben viszonylag szokatlan kinézetű paprikák élnek. Csilléry Gábor genetikai és nemesítési munkája mellett hosszú évtizedek óta gyűjt mutáns paprikákat, és néha paprikanemesítő kollégáitól is kap ilyen különlegességeket.

Fokozódik a csapadékhiány

A szeptember eleje tartó csapadékmentes idő miatt az elvetett repcének már égető szüksége lenne egy kiadós, áztató esőre. Erre sajnos az előttünk álló 6-8 nap során sem mutatkozik esély. A mai hidegfront csak elszórt záporokat, zivatarokat okoz, a nappali felmelegedést viszont jócskán visszaveti. A front nyomában megerősödő szél többfelé okozhat gyümölcshullást és ezzel károkat.