0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Történelmi pillanat: útjára indul a régió legnagyobb agráregyeteme

A hazai agrárfelsőoktatás mérföldkőhöz érkezett, hiszen négy agrár-felsőoktatási intézmény integrációjával létrejön az új Szent István Egyetem.

Augusztus elsejével a jelenlegi Szent István Egyetem, a Kaposvári Egyetem, az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusának és a Pannon Egyetem Georgikon Karának integrációjával gödöllői székhellyel a régió legnagyobb agrár felsőoktatási intézménye kezdi meg működését.

Dr. Gyuricza Csaba megbízott rektor történelmi pillanatnak nevezte az új intézmény alapítását. Mint mondta, az új egyetem a legjobb európai példák alapján építkezik és ennek megfelelően a kontinens és a világ élvonalába törekszik.

Egyik céljuk, hogy a több tudományterületet felölelő, multidiszciplináris intézmény a mezőgazdasági tudományok mellett a gazdasági, műszaki, pedagógiai és művészeti tudományágakat is megjelenítse a képzésben, de a mezőgazdasági képzés tekintetében a hazai és nemzetközi agrár-felsőoktatás megújításának zászlóshajója legyen.

Több mint 2000 munkatársa és 15 000 hallgatója lesz az új intézménynek.

A létrejövő intézmény tíz éven belül Kelet-Közép Európa legjobb agrárképzését szeretné nyújtani a hazai agrár-felsőoktatás megújításával. Ennek érdekében többek között új fajta, modern, a világ legjobb egyetemeinél is alkalmazott szervezeti felépítés jön létre, amely egyfelől felszámolja a mostani rendszerre jellemző párhuzamosságokat, valamint egy versenyképes, hallgató és oktatóbarát működést is lehetővé tesz.

Megújul az oktatási tartalom is, a piaci igények és a külföldi trendeknek megfelelően új szakokat, új képzéseket fognak létrehozni.

Az új egyetem létrehozását egy hosszú munka előzte meg, de mint mondta, a következő 5 hónap is egy igen intenzív időszak lesz, átmeneti időszaknak fog minősülni abban a tekintetben, hogy még állami felsőoktatási intézményként működnek, majd két nagyon fontos feladatuk lesz természetesen amellett, hogy tartalmi és szervezeti változtatásokat hajtanak végre.

Egyrészről az intézményrendszerhez integrálják a hazai gyakorlati agrárkutatás intézményhálózatának legnagyobb részét, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központból 11 intézetet. Másrészről felkészítik az Szent István Egyetemet az alapítványi működésre, hiszen a tervek szerint a Szent István Egyetem intézménycsoportja 2021. január 1-től alapítványi fenntartásúvá válik.

Ez a lépés reményeik szerint az eddigieknél nagyobb stabilitást biztosít a gazdálkodásban és segít abban, hogy az új intézmény a mainál versenyképesebb keretek között működhessen a jövőben.

Dr. Bódis József a felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár igazi ünnepei alkalomnak nevezte az új egyetem megalakulását. A hosszú előkészítő munka első állomása a holnaptól induló új forma, majd január elsejétől alapítványi működtetés veszi kezdetét a Szent István Egyetemen. Az állami köldökzsinór azonban akkor is fennmarad amikor az alapítványhoz kerülnek a fenntartói jogok.

Dr. Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta, hogy az egyetem alapítása az agrárium számára végtelenül fontos és kiemelkedő jelentőségű esemény. Mint mondta, oly fokú változások zajlanak a világban, amelyekre megfelelő válaszokat kell találnunk, ebben az új keretek között megalakuló egyetem fontos szerepet fog betölteni. Az átalakítással a fiatalok számára vonzóvá szeretnék tenni a mezőgazdaságot, és az ezzel együtt járó életformát és hivatást.

Mint kiemelte a legjobb érv a mezőgazdasági szakma népszerűsítésében, hogy -míg ember lesz a Földön enni és inni kell! 

Hangsúlyozta, hogy ez a széleskörű integráció kellő garancia arra, hogy a magyar agrárium leküzdje a versenyhátrányát, végre a világ élvonalába érhessen, és meghatározója legyen a térségnek és Európának is mindaz a tudás, ami itt megszerezhető.

A miniszter úgy fogalmazott, hogy – a mezőgazdasági szakma egy életforma és agrármérnöknek lenni a legszebb hivatás!!

Az ünnepi beszédek után az új Szent István Egyetem vezetői közös szándéknyilatkozatot írtak alá, majd elhelyezték a campusokat jelképező emléktárgyakat és egy-egy marék földet tartalmazó időkapszulát a Gödöllői Campus díszudvarán.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu