Back to top

Kitart a vírushatás a tojáspiacon

Számottevően emelkedett az étkezési tojás csomagolóhelyi ára az idei év első 28 hetében: az egy évvel ezelőtti állapothoz képest az M+L méretkategóriában 12,5 százalékos a drágulás. Ez 27,1 forintos darabonkénti ár – írja jelentésében a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet.

Ezen belül az M méretosztályú dobozos tojás csomagolóhelyi ára 13 százalékkal, darabonként 28 forintra, az L méretosztályú dobozos tojás pedig 9 százalékkal, 32 forintra emelkedett - elemez a Világgazdaság. Az átlagnak megfelelő volt az M-es tálcás tojás árának emelkedése a csomagolóhelyeken: a 12 százalékos drágulás 24 forintos darabonkénti árat eredményezett, míg az L-es méretű tálcás tojás 17 százalékkal, 27 forintra drágult. Ez még részben a koronavírus hatása, ami leginkább a húsvét előtti két-három hétben kicsúcsosodó keresletbővülésben jelentkezett – mondta a Világgazdaságnak Major Zsolt, a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség) alelnöke.

A szövetség adatai szerint az ünnep előtt egyes helyeken kétszeres, de minden termelőnél legalább 20-30 százalékos többletigény jelentkezett.

A madárinfluenza is hat az árakra – mondta Major Zsolt. A hatalmas károkat okozó járvány a tojóágazatot elsősorban azért érintette, mert a korlátozás alatt álló területeken tilos volt a telepítés, így májusban sok telepen nem tudtak új állományokat termelésbe állítani. Ezzel gyakorlatilag egy átmeneti hiány lépett fel, ami felfelé srófolta az árakat.

A jelenlegi árszint ebben az időszakban teljesen reális, fedezi a költségeket, és normál nyereséget is tartalmaz.

A tavalyi húsvét előtti időszak viszont az idei ellenkezője volt, akkor korábban nem látott módon csökkentek az árak: egyes kiskereskedelmi láncokban 30 százalékos akciók is voltak, a darabonkénti fogyasztói ár 27–30 forint között volt, vagyis annyi, mint most a csomagolóhelyi árak.

Forrás: 
Világgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kukoricakása történelem...

Erdélyben szinte népeledel volt a puliszka: reggelinél, vacsoránál főételként, ebédnél köretként ették. Kemény változatát hidegen tarisznyába csomagolták útravalónak, mezei illetve erdei munkákhoz. A puliszka, málé, görhe és társaik változatok, ugyanazon alapanyagból...

Gyönyörű bundájuk volt a célpont

Számos európai ország már teljesen betiltotta a prémjükért tenyésztett állatok tartását. Mások olyan szigorú szabályokat vezettek be, amelyek gyakorlatilag veszteségessé teszik a prémtermelést.

A Strabucks kínálata növényalapú termékekkel bővül

A kávélánc csapata elhatározta, hogy szembeszáll a lehetetlennel és egyre több terméket készít vegetáriánusok és vegánok számára. A vállalat növényalapú italokkal és ételekkel egészíti ki jelenlegi kínálatát, az eddig megszokott íz világgal új szendvicsek és kávék érkeznek üzleteikbe.

A hazai termékek előnyben részesítését kérik a sertéságazat szereplői a kiskereskedelmi láncoktól

Az afrikai sertéspestis németországi megjelenése miatt szervezett megbeszélést a sertéságazat meghatározói szereplőinek részvételével a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A termelők és a feldolgozók egyöntetűen arra kérik a kiskereskedelmi láncokat, hogy a hazai hústermékeket részesítsék előnyben a külföldiekkel szemben.

A méhészkedés nem más, mint csapatjáték

A szakmában elismert méhész, marketinges, megyei egyesületi vezető és boldog családanya. Simonné Venter Éva egy olyan sokoldalú személyiség, aki nem riad vissza a nehéz fizikai munkától sem, és büszkén mutatja a C és E kategóriára is alkalmas vezetői engedélyét. Derűs egyénisége és barátságos természete hozzájárul, hogy könnyen kapcsolatot teremtsen bármilyen korosztállyal.

Ezek II. Erzsébet kedvenc alkoholos italai - az egykori királyi főszakács szerint

Az Egyesült Királyság uralkodónője II. Erzsébet mód felett elfoglalt 94 éves korához képest. Amióta férje Fülöp herceg visszavonult fejedelmi teendőitől 2017-ben, a királynő azóta is eleget tesz udvari kötelezettségeinek, még a koronavírus idején is.

A Michelin és a Camso egy fedél alatt

A Michelin, a világ vezető mul­tinacionális gumiabroncsgyártója 2 évvel ezelőtt vásárolta fel a kanadai Camso vállalatot, amely az ipari és mezőgazdasági gumihevederes járószerkezetek legnagyobb gyártója a világon.

Az Európai Uniónak lépéseket kell tenni a túlhalászat ellen

A közleményt, amely a túlhalászat végetvetéséről szól 300 tudós írta alá, annak érdekében hogy megóvják az óceánok épségét. Az üzenet eljutott az Európai Unió környezetvédelmi biztosához, Virginijus Sinkevičiushez, aki az Óceánok és Halászatok megbízottja.

Brutálisak a hazai gyümölcsárak

A legfrissebb statisztikai adatok szerint, miközben az élelmiszerárak éves szinten átlagosan 7,9 százalékkal nőttek, ezen belül a friss gyümölcsöké 46 százalékkal drágult.

Hogyan élték meg a gazdák az idei nehéz évet? - Kihívások és lehetőségek

Különös év az idei, a gazdák a megszokottnál is több kihívással szembesültek. A vírushelyzet, a szélsőséges időjárás mellett állatbetegségek, valamint az euró/forint árfolyam kedvezőtlen alakulása is nehezítette a dolgukat. Hogy élték ezt meg? Erről beszélgettek gazdálkodók, kereskedők, szaktanácsadók a 33. Bábolnai Gazdanapokon.