Back to top

Győztes kenyerek az új kenyér ünnepére

A Magyar Pékszövetség idén kilencedik alkalommal hirdette meg szakmai versenyét Szent István-napi kenyér és Innovatív kenyér kategóriában. A kétkörös versenyben július elején tartották meg a döntőt, amelynek eredményét az augusztus 20-ai események tájékoztatóján jelentettek be.

Balról jobbra: Szász Krisztián, Gulyás Gábor és Horváth Zoltán a Rozmaringos burgonyás cipó alkotói, valamint Fülep Zsolt és fia, Fülep Ádám a Hajdúsági házi kenyér készítői
Fotó: Pékmester szaklap/Princz Mihály
A szakmai versenyen bármely magyar sütőipari vállalkozás részt vehetett függetlenül attól, hogy tagja-e a Magyar Pékszövetségnek. Az első körös előzsűrizés után a kategóriánkénti legjobb 7 terméket hívták be a 2. körös bírálatra.

A zsűri értékel
Fotó: Magyar Pékszövetség
A július elején megtartott döntőben a zsűri szigorú szempontrendszer alapján pontozta a kenyereket. A kenyereknek meg kellett felelni a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak, magyar alapanyagból kellett készülniük hagyományos kovászos technológiával. A zsűri vizsgálta a méretet, a bélzetet, a héjzatot, az illatot, a kenyerek ízét, illetve az adalék anyagok használata kizáró ok lehetett volna, de ilyen versenykenyér nem volt. Az innovatív kategóriában gyógynövényes vagy fűszernövényes kenyereket vártak, de úgy hogy ezek megőrizzék a használt növény eredeti (gyógy)hatását.

A szoros versenyben az idei Szent István-napi kenyér a balmazújvárosi Balmaz Sütöde Kft. által készített - Fülep Zsolt és Fülep Ádám által bemutatott - Hajdúsági házi kenyér lett. 2020 leginnovatívabb kenyerének pedig a Hel Pékség Kft. - Szász Krisztián és Horváth Zoltán által bemutatott - Rozmaringos burgonyás cipót választották.

A Balmaz-Sütöde Kft. lassan 30 éve szolgálja magas minőségű, kiváló alapanyagból készült péktermékeivel a hajdúságiakat. 9 településen találhatók meg a családi vállalkozás szaküzletei. Mottójuk: tradíció – tapasztalat – minőség. Ahogy azt Fülep Zsolt, a Hajdúsági házi kenyér „alkotója” a Magyar Mezőgazdaságnak elmondta, először indultak el a Magyar Pékszövetség versenyén, és büszkék a győzelmükre: kenyerük a Hajdúság löszhátjain termő acélos búzából készült úgy, ahogy azt a nagymamájuktól látták.

Hadúsági házi kenyér
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
„A kenyér nagy térfogatú, jól átsült, fehér kenyér – olyan, amilyet a hajdúságiak szeretnek – hangsúlyozta Fülep Zsolt. Négyféle, 55-ös, 80-as és 112-es, valamint a modern igényekhez igazodva teljes kiőrlésű rozslisztből készült hosszú érlelésű kovásszal és hosszú tésztavezetéssel.” Fülep Zsolt kiemelte, hogy jó térfogatot értek el és jól átsütötték a kenyeret, majd felidézte, hogy a nagymamájuk hetente egyszer pont ilyen kenyeret sütött, ami még 7-8 nap múlva is ehető, élvezhető volt, nekik pedig sikerült az ő apró fogásaival megalkotni e Szent István-napi kenyeret.

„Remélem, a győzelmünknek köszönhetően a fiatalok is megismerik a jellemzően hajdúsági kenyeret, az idősek pedig nosztalgiával fogják a tányérban maradó szaftot ezzel a kenyérrel kitunkolni! Ez a célunk, hosszú távon pedig jó kenyerekkel a magyar gasztronómia élvonalában lenni.” – mondta Fülep Zsolt.

Az Innovatív kategória kenyerei a legújabb fogyasztói trendeket szolgálják ki: merész íztársítások, instagram barát megjelenés és a legfontosabb, az egészségre gyakorolt jótékony hatás jellemzi őket.

Rozmaringos, burgonyás cipó
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Az Év Innovatív kenyere a solymári Hel Pékség Kft. Rozmaringos, burgonyás cipója lett. Ez 48 órás lépcsős kovászolású, főtt burgonyával készült kenyér, amelynek víztartalma 65%, szemben a kenyerek átlagos 50-56% víztartalmával. Ez is biztosítja, hogy a rozmaring íze jobban érvényesüljön a kenyérben. Ez a kenyér is az átlagosnál hosszabb sütési idejű, vastagabb héjú, és ugyancsak a Szent István-napi kenyérhez hasonlóan egy régi recepten alapul. A tulajdonos apósának 1979-es receptjét vették alapul, amit a pékség fiatal vezető dagasztója gondolt újra.

A Kenyérverseny nyertes kenyereit minden évben a Magyar Ízek Utcáján kóstolhatja először a nagyközönség – tájékoztatott a Magyar Pékszövetség. Azonban, mivel idén elmaradnak az augusztus 20-ai rendezvények, ez a lehetőség nem áll rendelkezésre.

A Magyar Pékszövetség ezért gyártói felhívást tett közzé, amiben felkéri a sütőipari vállalkozásokat, vegyék fel kínálatukba 2020. Szent István napi kenyerét, illetve 2020. Innovatív Kenyerét.

Azokkal a pékségekkel, akik jelentkeznek erre, a Pékszövetség gyártási szerződést köt, amiben rögzítve van a kenyér gyártására vonatkozó összes előírás (anyagösszetétel, technológia, forma), amit szigorúan be kell tartani. Emellett a gyártást vállaló pékségek számára a Pékszövetség biztosítja a kenyérszalagokat és a plakátokat is, melyek egyértelműen felismerhetővé teszik az ünnepi kenyereket és az azokat árusító szaküzleteket. Ez garanciát jelent arra, hogy az ország minden pontján ugyanazt a minőségű kenyeret kapja, aki az idei Szent István napi kenyeret vagy az Innovatív kenyeret kóstolja.

Ezen pékségek listája augusztus 19-től a Magyar Pékszövetség honlapján lesz elérhető.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A prügyi szójabemutató oldalágai

Évek óta Prügy a meghatározó hazai szójabemutatók egyik helyszíne. Kiváló feltételeket teremt hozzá a helyi mezőgazdasági zrt. és annak elkötelezett elnök-vezérigazgatója, Rácz László. Vegyes termőhelyi adottságok mellett gazdálkodnak, általában akkor sikeres az évük, ha nem túl csapadékos.

Erzsi (néni) krumplis rétese – a mi helyi értékünk

Aki kóstolta már a rezi Reichenwaller Erzsébet krumplis rétesét, egyetért azzal, hogy legalább a helyi értéktárban ott a helye.

Teljes kiőrlésű „kenyerek” rangadója a Nébih terméktesztjén

A Szupermenta program legújabb tesztje 16 teljes kiőrlésű búzaliszt és 2 Graham-liszt felhasználásával készült péktermék – köztük toast, vekni és cipó – komplex vizsgálatával zajlott. Egy minőségi és számos jelölési hiba miatt 11 termék esetében indítottak hatósági eljárást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.

Emelkedő terményárak

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratokra szóló jegyzéséről.

EU búza- és olajosnövény termesztés – érdekképviseleti addodalmak

A klímaváltozás okozta időjárási körülmények az őszi vetésű növények vetésterületének csökkenéséhez vezettek, ezt erősítik meg a Copa & Cogeca által közzétett legfrissebb adatok is. Az EU27 búzatermelése 13,6% -kal csökkent, és az olajrepce hozama is nagyon alacsony, mindössze 17 millió tonna.

A korábban vártnál bőségesebb termésre számítanak

A szlovák statisztikai hivatal augusztusi előrejelzése szerint a korábban becsültnél bőségesebb termésre számíthat az ország kalászos gabonafélékből, napraforgóból, kukoricából és cukorrépából is. A statisztikai hivatal adatai szerint Szlovákiában mintegy 390 ezer hektáron termesztettek búzát, az árpa termőterülete 133 ezer, a repcéé csaknem 147 ezer hektár volt az idén.

Mérsékelt ármozgások

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratokra szóló jegyzéséről.

Szeptemberben újból drágul a liszt

Vetekednek a malmok a tavalyinál drágább és kevesebb étkezési búzáért, szeptemberben pedig várhatóan 3-5 százalékkal emelik átadási áraikat – mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A vetőmagtermelés a járvány alatt sem áll meg

Zavartalanul működött a koronavírus járvány elmúlt hónapjai alatt a magyar vetőmag elő-állítás a járványügyi intézkedéseknek köszönhetően. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács folyamatosan figyeli és értékeli az őszi helyzetet, hogy a lehető legkisebb zökkenőkkel haladhasson az exportorientált ágazat, hangzott el a szervezet martonvásári küldöttgyűlésén.

Stagnál a vaj ára

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában a termények jegyzése szünetel, a nemzetközi árutőzsdéken lehet tájékozódni a gabonafélék és az olajmagok jegyzéséről.