Ezen túlmenően pedig immár 40 éve tevékenykedik a bírálótestületben is, mint „A” kategóriás bíró. A négy évtized alatt háromszor is megválasztották az év bírálójának.
Tóth Sándor 1969 óta olvasója a Kistermelők Lapjának, azóta száznál is több publikációja megjelent hasábjainkon. Munkásságának elismerését az oklevelek mennyiségéből is lemérhetjük – együttesen mintegy 25 kilót nyomnak! A különféle kupák, plakettek súlya az egy mázsát is meghaladja! Büszke arra, hogy a Kistenyésztők, illetve utódja, a Kistermelők Lapjának minden lapszámát megőrizte, időről időre kézbe veszi, hogy szakmai ismereteit ebből is felfrissítse.
A hosszú évek során Tóth Sándor számos fiatal tenyésztőnek tanítómestere volt, és ma is rendelkezésére áll az érdeklődőknek. Életéből bár kimaradtak a kéthetes nyaralások, üdülések, úgy érzi, nem szenvedett hiányt semmiben. Bár nagy áldozatot kellett hoznia, ezt mégis pótolták a szakmai utak, melyek révén beutazta fél Európát, sőt eljutott a tengerentúlra is.
Kereken ötven éve érkeztek meg hozzá a szürke pávafácánok, melyekért személyesen utazott el Kaliforniába, és a két pár madár jó tenyészállatnak bizonyult. Abban az időben a megfelelő állatorvosi behozatali engedélyek beszerzése – talán meglepő –, de lényegesen egyszerűbb volt, mint napjainkban, és a szállítást az is megkönnyítette, hogy ez még a Washingtoni Egyezmény (CITES) előtti időszak volt. Akkoriban személyi poggyászként bárki vihetett magával négy madarat a repülő fedélzetére.
Még 1968-at írtunk, amikor Tóth Sándor portájára megérkezett 22 darab texán galamb az Amerikai Egyesült Államokból. Ezeket kint élő bátyja küldte számára – gazdasági madarak voltak, merőben mások, mint napjainkban a kiállítási egyedek. Ekkoriban az egyik legfontosabb elvárás a texán galamboknál az autosex jelleg volt, a kiváló szaporaság és húskihozatal mellett.
Tóth Sándor véleménye szerint a texánra gazdásági szempontból a későbbiekben kedvezőtlenül hatott a francia és az olasz vérvonalak megjelenése, mivel az innen származó példányok gyakran elveszítették ivarjelző színüket. Ő maga azonban igyekezett a lehető legmagasabb szinten a fajta eredeti értékeit megőrizve tenyészteni ezt a húsgalambot. A tények bizonyították, hogy mindezt nagy szakértelemmel végezte, hiszen elismerésként megkapta a gyémántkoszorús mestertenyésztő címet. A fajtát 47 évig nemesítette, míg kora és egészsége megengedte. Most is azt tanácsolja, hogy aki teheti, foglalkozzon a texánnal, nemcsak mint kiállítási galambbal. Már csak azért is, mert napjainkban az amerikai vérvonalak még mindig gazdasági célt szolgálnak, melyekkel kiváló termelési eredményeket érhetünk el.
Ezek a madarak ebben az időszakban különösen ritkának számítottak, így nem meglepő, hogy nemzetközi szinten is felfigyeltek a szaporulatra. Tóth Sándornak értékes csereállatokat ajánlottak föl, főként az NDK-ból és Csehszlovákiából. Ennek köszönhetően jutottak el hazánkba az első chilei fütyülő, vörösvállú és bahama-récék, sőt különleges színű selyem díszbaromfi fajták is.
Mindezeket a kimagasló eredményeket Tóth Sándor nem tudta volta elérni, ha felesége, Éva 53 éve nem segíti hűségesen, nem ad erőt számára és nem támogatja a háttérben nap mint nap. Így tudtak együtt osztozni a sikerekben is. Egy bántja csak a mestertenyésztőt: sem gyerekei, sem unokái nem folytatják nemes hobbiját.
A több mint félévszázados tapasztalatok alapján a tenyésztő arra buzdít mindenkit, hogy akinek akár csak egy terasz áll rendelkezésére, bátran fogjon bele a kisállattenyésztésbe, hiszen egy ketrecben is lehet tartani például japán fürjeket, melyek nemcsak friss tojással szolgálnak, hanem olyan felejthetetlen élményekkel is, melyekkel még az internet adta lehetőségek sem versenyezhetnek.
