0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Lovaspiknik Etyeken

Több szakágat népszerűsítő lovaspikniket tartott Etyeken, az impozáns Móró-birtokon a Hungária LSE. A hagyományteremtő céllal megvalósított nyári összejövetelnek bizonyára lesz még folytatása.

Remek időben, szép számú meghívott érdeklődő jelenlétében zajlott a július végi esemény. A lovaspiknik délutáni első felvonásában díjugrató-bemutató szerepelt a programban Gál Petra és Hódító, Szabuni Hana és Vestnik, Bartal Dóra és Gidrán Metod, Munn Sonja és TH Corydon, Junek Lilla és Berkenye, valamint Munn Nikolett és Timpex Benita részvételével; majd ezt követően látványos magasugratás-párbajt mutatott be Szotyori Nagy Kristóf Crixus-szal és Zárug Gyula Spartacus-szal. Látványos show volt remek lovakkal, amit a szakavatott közönség elismeréssel ho­norált.

Móró Lajos, a Hungária Lovassport Egyesület alapítója érdeklődésünkre elmondta,

hogy egyesületük a lovaspóló népszerűsítését tűzte ki egyik fő idei céljaként, és elő szeretné segíteni ennek a sportágnak a világháború előtti szintre hozatalát Magyarországon,

egyúttal azt is, hogy a Magyar Lovassport Szövetség önálló szakágaként jelenhessen meg a lovaspóló. Ha megvalósulnak az áhított tervek, újra lehet magyar válogatott lovaspólócsapat, rendezhetnek magyar bajnokságot, és szabályozott keretek között élvezheti újra a magyar lovasélet a lovaspóló-meccseket. Móró Lajos meggyőződése, hogy ez a régi-új sport sok ember érdeklődését felkelti, új, fiatal, tehetséges játékosok kerülhetnek ki, ezáltal színesítve a magyar lovassportot.

A lovaspóló gyökerei i.e. 600-ig nyúlnak vissza, egészen Perzsiáig. Európába az Indiában állomásozó angol tisztek hozták be 1850 körül, és 1900-ban már szerepelt az olimpiai sportágak között.

Az 1936-os olimpián a magyar csapat negyedik helyezést ért el. Két négyfős csapat játszik egymás ellen, a meccs négy negyedből áll, egy negyed hét perc. A cél az egymás kapujába lövés. Egy játékos maximum két negyeden keresztül lovagolhatja ugyanazt a lovat, a profi játékosok minden negyedben lovat cserélnek.

A rendezvényen színvonalas lovaspóló-mérkőzést is bemutattak Uwe Zimmermann, Rónai Gábor, Tóth Marianna, Hetzmann Glória, Zimmermann Maximilian, Junek Lilla és Philipp Zimmermann részvételével.

A rendezvényen jelen lévő, sőt nyeregbe is szálló Szotyori Nagy Kristóf, a Magyar Lovassport Szövetség alelnöke üdvözölte e nemes kezdeményezést, és örömmel vállalt részt a látványos magasugró-párbajban. „A helyszín adott, a bemutató, a lovaspiknik a jelenlévők körében sikert aratott, és én magam is bízom benne, hogy a kibontakozó lovaspóló új szakágként gyökeret ereszt” – fogalmazott.

A lovaspiknik kezdeményezés a már hagyományos etyeki fesztivál-rendezvénysorozat része lehet a jövőben.
Forrás: Pegazus