Back to top

Vadon termők reneszánsza

Megnőtt az érdeklődés a vadon termő gyümölcsök iránt, mert egészségesek, növényeik pedig a kertben is mutatósak.

A homoktövist és a bodzát már régebb óta termesztik, de az olyan szuperélelmiszerként emlegetett termések, mint a goji, a fekete berkenye (arónia) vagy a Schisandra is egyre ismertebbek, sőt nő a népszerűsége egyebek közt a fanyarkának és a somnak is.

A gyógyszerek és kozmetikumok összetevőjeként való felhasználhatóságuk szintén vonzóvá teszi a vadon termő gyümölcsöket.

Népszerűségüket növelik a társadalmi divatirányzatok, az élelmiszerek eredetével kapcsolatos bizonytalanság, a fenntarthatóságot és a regionalitást követelő fiatalabb generáció "Greta-jelensége", illetve a megváltozott életmód is, magyarázza Claudia Kordes. A Kordes Jungpflanzen sajtófelelőse aprólékosan foglalkozott a vadon termő gyümölcsök felhasználásával: a kültéri grillezéstől a „csináld magad” zöldfalépítésen keresztül a családi kertben való felhasználásig.

A német faiskolások szövetsége is hangsúlyozta, hogy az ehető termésű vadnövényekben nagy lehetőség rejlik.

Néhány faj, köztük a bodza és a fekete berkenye termése már jól ismert a feldolgozóiparban. A termesztéstechnológia fejlesztésével és jobb fajtákkal ezek a növények a termesztésben is érdekesek lesznek.

A vadon termő gyümölcsök előnye, hogy termesztésükhöz kevés műtrágya szükséges, könnyen ápolhatók, betegségekkel szemben ellenállók és hidegtűrők, magyarázza Kordes. A kereskedelmi célú termesztés másik előnye az lenne, ha vegyes telepítéseket hoznának létre, így a vadon termő gyümölcsök a rovaroknak nektárt biztosítanának vagy a madarak fészkelőhelyeként is szolgálnának.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2020/39 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Zöldítő vetőmagvak kivitelre

Szolid termelési költség, megsüvegelésre méltó árbevétel – röviden így jellemezhetnénk a Multi Mag Debrecen Kft. által exportcélra termeltetett aprómagvakat. Ebben az évben összesen 3200 hektárt integrált a cég, nem kevesebb, mint 126 termelővel voltak szerződéses kapcsolatban.

Mulcsozás égetés helyett – Növényvédelmi előrejelzés 44. hét

Az év során, de különösen most bőséges mennyiségű növényi hulladék keletkezik a kertekben. Régen ennek nagyját elégették, most viszont más, sokkal praktikusabb megoldásokat kell találni. A legegyszerűbb hulladékkezelő cégre bízni, de hasznosabb és környezettudatosabb lehetőség a helyben keletkezett hulladék mulcsként való felhasználása.

Halottak napjára készülve - A sírok növényei

Most még októbert írunk, ám ha a november eleji kegyeleti ünnepre sírbeültetéssel készülnénk, annak most van itt az ideje... A sírkertészet egy külön ága a kertépítésnek, mivel ide elég speciális növény-összeállítás kell. Tág tűrésű, szárazságtűrő, kevés gondozást igénylő, gyomelnyomó fajok alkalmasak sírok beültetésére, melyek lehetőleg az év minél nagyobb részében díszítőértékkel bírjanak.

Rózsaszínű ananász - Termése lédúsabb és édesebb, mint a hagyományosé

A Del Monte Fresh Produce N.A., Inc. új terméket vezetett be a piacon: az exkluzív, prémium kategóriás Pinkglow™ ananászt. A rózsaszín ananász egyedülálló a piacon, és az Egyesült Államokban október 12. óta kapható, de egyelőre csak online vásárolható meg, limitált mennyiségben.

Néhánynapos kultúrák - csírazöldségek

Kevesen nevelnek csírazöldségeket hazánkban, pedig azok már néhány nappal a vetés után betakaríthatók, a megtérülés tehát igen gyors. A növények minőségmegőrzési ideje viszont rövid, tehát csak biztos piaci háttérrel érdemes belefogni. Prázmári Mihály egyéni vállalkozó, valamint Hintalan György, az Ökovital Kft. ügyvezetője osztotta meg velünk tapasztalatait a zöldségtermesztés e különös ágáról.

Glifozátmaradvány a trágyában

Japán fürjekkel végzett korábbi kísérletek kimutatták, hogy miként halmozódik fel a baromfitápban lévő glifozát a madarak ürülékében. Ezekben a kísérletekben a fürjek egyik csoportját glifozáttal szennyezett táppal, a másik csoportot pedig glifozátot nem tartalmazó, organikus takarmánnyal etették.

Így olvasszuk fel a kristályos mézet!

Itt az influenzaszezon és még aktuálisabbá válik a méz használata. A méz kikristályosodása teljesen természetes folyamat és inkább akkor van baj, ha ez nem történik meg. Az azt is jelentheti, hogy nem igazi a méz vagy már túl sokszor felhevítették. Így tudjuk kimélő módon újra folyékonnyá tenni a mézet.

Virágos meglepetés a moziban

A düsseldorfi UFA Palast mozijába főműsoridőben érkező látogatókat szokatlan meglepetés várta: a moziteremben az ülések felén szobanövények foglaltak helyet.

Májusban tartják a Fruit Logistica kiállítást

A COVID-19 járvány miatt a szokásos február közepe helyett május 18. és 20. között rendezik meg a zöldség-gyümölcs ágazat legnagyobb nemzetközi kiállítását Berlinben. A szervezők bíznak abban, hogy májusban már több vevő érkezhet a világ számos pontjáról. Különleges formája lesz ez azonban a kiállításnak, a szervezők új szlogent is kitaláltak hozzá: Találkozzon a helyszínen. Csatlakozzon online.

Az EU-ban betilthatják a kolbász elnevezésű vegán termékeket

E tárgykörben a végső szavazásra várhatóan két hét múlva kerül sor az Európai Parlamentben, melynek tagjai azt szeretnék megakadályozni, hogy a növényi eredetű termékeket gyártók ne használják a hús- vagy tejtermékekkel jellegzetesen kapcsolatos kifejezéseket, ennélfogva betiltanák az olyan szókapcsolatok, mint például a „vegetariánus burger”, „yoghurt stílusú” vagy „sajtpótló” használatát.