Back to top

Az innováció a kulcs a fenntarthatóság és az élelmezésbiztonság eléréséhez

Anne Alonzo vitaindító beszédet mondott a Politico Agriculture and Food Summit - Mezőgazdaság és élelmiszer konferencián. A Corteva Agriscience 2021 júniusában fogja ismertetni a működéséből származó üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére irányuló tervét, hangzott el egy kiemelt jelentőségű rendezvényen, amelyen politikai döntéshozók és a mezőgazdasági ágazat képviselői voltak jelen.

A bejelentést Anne Alonzo, a Corteva Agriscience külkapcsolatokért felelős alelnöke és a fenntarthatóságért felelős vezetője tette a negyedik Politico Agriculture and Food Summit - Mezőgazdaság és élelmiszer csúcstalálkozón, amelyre idén online került sor. Az esemény fő szponzora a Corteva volt.

Anne Alonzo
Fotó: Corteva Agriscience

Anne Alonzo „Átmenet a zöld mezőgazdaságba” című vitaindító előadásában elmondta, hogy a COVID-19 járvány rávilágított arra, hogy az innováció milyen fontos szerepet játszik az élelmiszerellátás jövőbeli biztosításában.

„Egyetlen környezetvédelmi kérdés sem lehet sürgetőbb, mint az éghajlatváltozás kérdése" – mondta Alonzo. „Az elmúlt két évben a Corteva Agriscience a mezőgazdaság, az üzleti élet, a kormányzat és a civil társadalom vezetőivel vitatta meg, hogy miként lehet közös munkával létrehozni a klímapozitív mezőgazdaságot."

A Corteva célja – azaz a termelők és a fogyasztók életminőségének javítása - messzemenően összhangban áll az EU Green Deal programjával, de emellett Anne Alonzo elmondta, hogy a vállalat szigorú hatásvizsgálatot készít a gazdálkodást és a gazdák megélhetését érintő politikai lépésekről.

Felszólított mindenkit, aki a mezőgazdaságban vagy agrárvállalkozásban dolgozik, hogy „vegye ki a részét annak megformálásában, hogy miként védjük meg a bolygónkat, hogyan támogatjuk a gazdákat és hogyan látjuk el magasabb tápértékű élelmiszerrel a fogyasztókat."

Ez, ahogy Alonzo elmondta, az új technológiák támogatását és a tudományos alapokon történő politikai döntéshozatali megközelítést jelenti.

„Üzleti, civil vagy vállalati vezetőként az Önök hangjának súlya van" - mondta. „Közös munkával elérhetjük azonban, hogy minden vélemény, különösen a gazdálkodóké, meghallgatásra találjon. Ha együttműködünk a jól bevált gyakorlatok terén, ha a tudományon alapuló szakpolitikák mellett állunk ki, ha a gazdálkodóinkat és a gazdálkodó közösségeket tartjuk szem előtt minden tevékenységünk során, akkor bármit elérhetünk."

A világjárvány okozta bizonytalanságra reflektálva elmondta: „Az elmúlt hónapok eseményei teljesen világossá tették, hogy felhívásunk – ami valójában a világ számára tett ígéretünk - soha nem volt még ilyen fontos."

Bár bizonytalan időket élünk, egyértelmű, hogy a „szokásos üzletmenet” már nem lehet opció a mezőgazdaság és az élelmiszertermelés jövőjét tekintve - tette hozzá.

A csúcstalálkozón reflektorfénybe került a Corteva Agriscience 2030-ig szóló Fenntarthatósági Stratégiája is. A stratégia 14 célt tartalmaz, amelyeket a következő 10 évben kell a vállalatnak elérni. A stratégia négy alappillére: a mezőgazdasági termelők javát szolgáló célok; a termőföld javát szolgáló célok; a közösségek javát szolgáló célok, valamint a vállalat működésére vonatkozó célok.

További felszólalók között szerepeltek az Európai Bizottság tisztviselői, európai parlamenti képviselők, a résztvevő országok miniszterei, valamint civil szervezetek.

Az EU Green Deal kezdeményezése, az Európai Bizottság Biológiai Sokféleség és a Gazdaságoktól az Asztalig elnevezésű programja, a közös agrárpolitika reformja (CAP), a változó fogyasztói szokások, a génszerkesztés, az áttörést jelentő technológiák, az élelmiszerekre vonatkozó előírások, az állatok jóléte, a COVID-19 járvány megértése és következményei is szerepeltek a napirendi témák között.

Forrás: 
Corteva Agriscience sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A borturizmus jövője: digitalizáció és személyre szabott ajánlatok

Internetes konferenciát tartottak Fokvárosban, Innováció a borturizmusban a COVID-19 járvány összefüggésében címmel, amelyen Argentínából, Chiléből, Franciaországból, Olaszországból, Spanyolországból felszólaló előadók osztották meg tapasztalataikat arról, milyen hatást gyakorolt a koronavírus járvány a borturizmusra.

Néhánynapos kultúrák - csírazöldségek

Kevesen nevelnek csírazöldségeket hazánkban, pedig azok már néhány nappal a vetés után betakaríthatók, a megtérülés tehát igen gyors. A növények minőségmegőrzési ideje viszont rövid, tehát csak biztos piaci háttérrel érdemes belefogni. Prázmári Mihály egyéni vállalkozó, valamint Hintalan György, az Ökovital Kft. ügyvezetője osztotta meg velünk tapasztalatait a zöldségtermesztés e különös ágáról.

Az EU-ban betilthatják a kolbász elnevezésű vegán termékeket

E tárgykörben a végső szavazásra várhatóan két hét múlva kerül sor az Európai Parlamentben, melynek tagjai azt szeretnék megakadályozni, hogy a növényi eredetű termékeket gyártók ne használják a hús- vagy tejtermékekkel jellegzetesen kapcsolatos kifejezéseket, ennélfogva betiltanák az olyan szókapcsolatok, mint például a „vegetariánus burger”, „yoghurt stílusú” vagy „sajtpótló” használatát.

A fenntartható termelést meg kell fizetni

Az Európai Bizottság Termelőtől a fogyasztóig stratégiája megalapozhatja a fenntarthatóbb és zöldebb mezőgazdaságot, de a Közös Agrárpolitika ambiciózus reformja mellett arra is szükség van a sikeréhez, hogy méltányosan megfizessék a gazdákat a fenntartható termelésért - hangzott el a Politico online mezőgazdasági és élelmiszer-csúcstalálkozóján.

Megnyílt az első narancsbor bár Londonban

Az Egyesült Királyság első narancsbort felszolgáló bárja a Silver Lining megnyílt Londonban. A narancsbor elnevezés talán úgy hangzik, mint egy új kifejezés vagy trend, de valójában az egyik legrégebb óta készített bortípus a világon.

Nyitott ökológiai gazdaság

A győrújfalui Sudár Birtokot 2016-ban álmodta meg Sudárné Boros Zsóka agrármérnök, akinek a szülei már korábban is gazdálkodtak. Az akkori családi gazdaság adminisztratív teendőit ő látta el. Férjével négy gyermeket nevelnek, az otthon töltött tizenöt év után döntött úgy, hogy nem folytatja a családi gazdálkodást, inkább valami egészen újba kezd.

A helyes fűtéssel sokat tehetünk a légszennyezettség visszaszorításáért

A fűtési szezon kezdetén ismét a helyes fűtési technikákra és ezáltal a levegő minőségének megóvására hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium. A Fűts okosan! tájékoztató kampány rávilágít a szilárd tüzelőanyagok veszélyeire és káros hatásaira, emellett minden szükséges információt biztosít a helyes lakossági fűtéssel kapcsolatban.

Létrejött a Közös Agrárpolitikáról szóló megállapodás

Megszületett a megállapodás az új Közös Agrárpolitikáról a Mezőgazdasági és Halászati Tanácsban szerda hajnalban - közölte Nagy István agrárminiszter. Az egyezség nagy csatában, két és fél napos tárgyalássorozat után jött létre a testület október 19-21-i ülésén, Luxemburgban - tette hozzá a miniszter.

A borturizmus az egyik legnépszerűbb a járvány ideje alatt

A Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából egy elemzőcsoport adatai alapján, idén jelentősen megnőtt hazánkban a borászati rendezvények iránti érdeklődés, egész pontosan 50 százalékkal meghaladta a tavaly ilyenkor mért adatokat. Ez magyarázható azzal, hogy az őszi második vírushullám miatt a lakosság szemében felértékelődött a belföldi turizmus, ezen belül is a borturizmus.

Nagyobb kereslet, nagyobb választék

A pozsgás növények több éve töretlenül népszerűek a vásárlók körében, mivel tökéletesen illeszkednek a jelenlegi lakberendezési irányzatokhoz. A korszerű otthonok tulajdonosai kedvelik a könnyen gondozható szobanövényeket, szívesen veszik magukat körbe velük, ez pedig növeli a keresletet.